„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2019. január 24., csütörtök

Diana Gabaldon: A ​lángoló kereszt 1.


Ötödik részével folytatódik Diana Gabaldon monumentális Outlander sorozata. A lángoló kereszt című rész első kötetével indul turnéra a Blogturné Klub három bloggere. Kövesd őket az amerikai kontinensen tett útjukon, melyben Jamie, Claire és a Fraser klán Észak-Karolinába szakadt ágának újabb kalandjait követik nyomon. Nem marad el a már megszokott nyereményjáték sem!


Könyv adatai
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2018. december 11.
Eredeti megjelenés: 2001



A Korona észak-karolinai gyarmatán a gazdag arisztokrácia és a megélhetésükért küzdő telepesek állnak egymással szemben, törékeny egyensúlyban tartva a kialakult, feszült helyzetet.
Közöttük áll Jamie Fraser, egy talpig becsületes és tisztességes férfi. Miután száműzték szeretett hazájából, Skóciából, végre megkapta a földet, ami után áhítozott. Támasza rendkívüli felesége, Claire, a nő egy másik helyről és időből, aki az eljövendő események ismeretének terhes ajándékát hordozza. Korábban ez a tudás veszélyt és áldást is jelentett Jamie és Claire számára. Most talán pislákoló fáklyaként vethet fényt az előttük álló vészterhes éveken át vezető útra – vagy olyan tűzvészt okoz, amiben mindketten hamuvá égnek.
A lángoló kereszt egyszerre szívbemarkoló, letehetetlen, a legapróbb részletekig történelmileg hiteles és süt belőle a szenvedély.


Ötödik részéhez érkezett az Outlander sorozat, ami az előző részhez hasonlóan két kötetben jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadónál, az eltérés mindössze annyi, hogy most nem egy időben, hanem kicsit még várnunk kell a második kötet megjelenéséig. Outlander könyveket általában nyáron szoktam olvasni, mert olyankor több időm van a hosszabb könyvekre is, most azonban kivételesen és első alkalommal a blogturné keretében olvastam el az 5. rész első kötetét, és csak erről hozom a véleményemet, majd amikor a második is megjelenik, arról szintén lesz egy külön turné, amiben természetesen tervezem, hogy részt veszek. Persze nem véletlen a két könyv, hiszen maga az első kötet is igencsak hosszú, 800 oldalas, úgyhogy nem mondhatnám, hogy hamar végeztem vele.

A lángoló kereszt nagyjából ott folytatódik, ahol a 4. rész abbamaradt, az amerikai kontinensen letelepedett skótok ünnepségén és találkozóján, Roger és Brianna esküvőjének napján. Az írónő nagyon jól ért ahhoz, hogy csavarja a szálakat, éppen ezért sem ez esküvő, sem a találkozó nem telhet el zökkenőmentesen. Ahogy teltek a lapok, kissé megrökönyödtem, ugyanis erről az egy napról szólt konkréten a a könyv 40 százaléka. Azt már megszoktam az írónőtől, hogy itt-ott túlzásba esik a részletek elmerengés, és hosszasan ír le egy-egy eseményt, de ez azért kicsit sok volt nekem. És azt sem állíthatom, hogy olyan nagyon sok érdekes esemény történt volna ezen a napon.

Jamie és Claire (Outlander sorozat)

A nehéz kezdés után sikerült azért belerázódni a történetbe, de nem állíthatom, hogy olyan izgalmas lett volna ez a rész. Azt biztos, hogy érződik a levegőben az amerikai függetlenségi háború előszele, a magas adók miatti lázongások, erőszakos fellépések, amelyet persze a Korona Tryon kormányzó képviselésével sem hagy megválaszolatlanul. Konkrétan Jamie-t nevezi ki egy ezred élére, hogy gyűjtsön hadrendbe annyi embert amennyit csak tud a rendfenntartók ellen. Nagyon érdekes egyébként ebben a helyzetben Jamie szerepe, hiszen habár ő maga is egyetért azzal, hogy nem helyes, amit a Korona tesz, mégis úgymond az ő emberük. Persze a másik oldalon ott van, hogy földet kapott Tryontól, ezért tartozik neki, ha meg akarja tartani, és úgymond biztonságba tudni a családját. Annyi biztos, hogy Jamie Claire-től tud arról, hogy mit, milyen háborút hoz a jövő, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nagy szerepe lesz ismét a közelgő harcokban.

Bree és Roger (Outlander sorozat)
Ismét négy szálon fut a cselekmény, Claire és Jamie, illetve Roger és Brianna gondolatain keresztül halad a történet előre. Bevallom őszintén, nem tudom száz százalékosan kedvelni Briannáék szálát, vagyis inkább magát Briannát, nekem egy kicsit ridegnek, távolságtartónak hat. Sokkal jobban szerettem őket a 20. században, valahogy abba az időbe jobban beleillettek. Persze örülök annak, hogy együtt a család, és jó róluk együtt olvasni, de azt hiszem, még szoknom kell ezt az új helyzetet. A babájukat, Jemmy-t egyébként nagyon imádom, az írónő minden apró mozdulatát belecsempészi a történetbe, amiken jókat mosolyogtam. Kíváncsi vagyok, ki fog-e derülni, hogy ki az apa, nos, Diana Gabaldont ismerve, nem lesz egyszerű menet ez sem.

Jamie és Claire párosát viszont képtelen vagyok megunni! Akármilyen apróságot is csinálnak együtt vagy külön, iszom minden szavukat. Annak ellenére, hogy az első kötetben olyan túl sok minden velük sem történt, valahogy mégis sikerül úgy átadni az írónőnek a történetüket, hogy minden idegszálammal rájuk figyeljek.

Nemcsak a háború előszele, hanem Stephen Bonnet szelleme is beárnyékolja a könyv cselekményét. Habár a férfi maga nem jelenik meg, mégis nagyon sokszor felbukkan a neve, és szinte biztos vagyok benne, hogy elő fog kerülni hamarosan. Hát az biztos, hogy én nem várom! Azon gondolkodtam egyébként az olvasás alatt, hogy Stephen Bonnet az új Jack Randall. Egy újabb gonosz ember, aki olykor-olykor feltűnik, de akkor biztos, hogy megkeseríti a Fraser család életét.

Nem szeretnék senkit sem lebeszélni erről a könyvről, még ha úgyis tűnt volna az értékelésből. Nem könnyű ez a helyzet, hiszen igazából még csak a könyv felét olvastam el, és így nem meglepő, hogy még nem indult be teljesen a történet, és - a korábbi tapasztalatok alapján - várható, hogy a második kötetben jönnek csak az igazán izgalmas részek. Éppen ezért én úgy döntöttem, hogy nem fogom külön pontozni a köteteket, nem lenne fair, hiszen nem ismerem a teljes történetet. Majd a második rész elolvasása után fogom értékelni az egészet. Természetesen minden Outlander rajongónak ajánlom olvasásra ezt a részt is, hiszen Diana még mindig egy elképesztő tehetség, aki egyszerűen nem tud hibázni és gyönyörűen ír, Jamie és Claire megunhatatlan, Bree és Roger által pedig egy kis vérfrissítést is hoz, ami ennyi kötet és oldalszám után szükségszerű. Bemelegítésnek jó kis olvasmény ez, de úgy érzem az írónő a második kötetben fogja csak igazán megdolgoztatni a szereplőinket. Alig várom!

Értékelés: 5/


NYEREMÉNYJÁTÉK

Az előző Diana Gabaldon blogturnék bebizonyították, hogy Outlanderből mindenki jelesre tud vizsgázni. De vajon más skótokról szóló történetekből is? Nyereményjátékunk minden állomásán egy-egy olyan ismert szerző nevét fogjátok találni, akinek több klasszikus romantikus regénye is skótokról szól. A ti feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába a szerző egy ilyen regényének címét beírjátok.


Julie Garwood

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



További állomások
01.24. Könyvvilág




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése