„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. december 24., csütörtök

Írók karácsonya - Ünnepi bejegyzés

Sziasztok. Eljött végre a nagy nap, amire mindenki (én legalább is) egész évben vár, a karácsony, a Szenteste napja. Sajnos fehér karácsonyunk idén sem lesz, de azért én mégis megpróbálok egy kis hangulatot (ha eddig még valakinek nem jött volna meg) teremteni. Mindenképpen szerettem volna valamilyen karácsonyi bejegyzéssel előhozakodni, éppen ezért rengeteget filóztam, hogy mi is legyen az. Tavaly kedvenc könyveimből ragadtam ki ünnepi idézeteket, jeleneteket, és ezeket gyűjtöttem össze egy bejegyzésben. Idén viszont mást hoztam Nektek...




Nagyon sokszor emlegetjük, hogy az ilyen vagy olyan könyv a kedvencük, elkápráztatott, boldoggá tett. Ezek a könyvek azonban nem lennének, ha kedvenc íróink nem hozták volna létre, nem írták volna meg nekünk. Hiszen ezek a könyvek (magamból is kiindulva) olykor a legnehezebb időszakokon segítenek át, egy könnyed, romantikus történet segít begyógyítani egy összetört szívet, vagy éppen egy humoros sztori hoz napfényt borongós napjainkon. És mikor ne lenne alkalmasabb időszak megköszönni ezt íróinknak, ha nem karácsonykor! 

A bevezetőből talán már kitalálhattátok, hogy idén kedvenc íróim lesznek a karácsonyi bejegyzésem főszereplői. Egy kicsit magamból indultam ki - hiszen én nagyon szeretem az év ez időszakát -, és egy picikét kíváncsiskodtam, hogy számukra mit jelent a karácsony, hogyan töltik az ünnepeket. Konkrétan ezzel a két kérdéssel ,,álltam" eléjük, és vártam válaszukat. Nagy meglepetésemre szép számban érkeztek visszajelzések mind magyar, mind külföldi íróktól. A válaszok többször is olyan részletekbe menőek voltak, hogy én magam is nagyon meglepődtem, és tényleg nagyon örülök ezeknek a részletes, hol komolyabb, hol humorosabb megnyilvánulásoknak. 

Nem is szaporítanám tovább a szót, lássuk a válaszokat!

A két kérdés, amit mindenkinek feltettem:

  • Mit jelent számodra a karácsony?
  • Hol töltöd az ünnepeket?


Magyar írók válaszai


A. M. Aranth

A karácsony szerintem az évnek az a pár napja, ami egy nagyon komoly igazságra hívja fel a figyelmünket. Ez pedig az a tény, amire a Cleadur – Dobszó a ködben című regényemben is igyekeztem felhívni a figyelmet: mi vagyunk egymásnak a lámpások egy olyan világban, ahol egyébként nagyon, nagyon sötét van. A karácsony eredetileg is erről szólt: a Fény a világba jött, de a sötétség nem ismerte fel. Nekem ezt jelenti a karácsony, erre hívja fel a figyelmet: igenis lehet és megéri másokért élni.
Emiatt – és mert szerencsére jó nagy a család – azzal töltöm általában az ünnepeket, hogy végiglátogatom a tagjait és igyekszem minél többet velük lenni. És hát persze a sütik sem hiányozhatnak, úgyhogy mindig van (azaz volna) mit ledolgozni január elején…



A. O. Esther


A Karácsony az év legszebb ünnepe, Jézus születésnapja. Ilyenkor fénybe öltöztetem a szívem. A szüleim nagyon ügyeltek rá, hogy kisgyerekként, számunkra a Szenteste varázslatos legyen. Ha csak rágondolok, máig érzem a cseréptálban sült, fonott kalács illatát, és a kék-fehér porceláncsészékben ringatózó habos kakaó ízét. A bátyámmal mindig nagy izgalommal vártuk a karácsonyfát. Hozzánk az angyalok hozták, ezért odakint, az előszobában kellett várakoznunk. Az ajtórésen át hideg fuvallat csapott át, mi pedig megfeszülve hallgatóztunk, hátha elcsípjük az ablakon át érkező angyalok szavát... Aztán egyszer csak vége lett a várakozásnak, kitárult az ajtó... és odabent állt a csoda, a szépen feldíszített karácsonyfa, megannyi, csillogó angyalhajjal, amik megrebbentek a fenyőágak körül a hirtelen feltámadt huzatban. És bár nem láttam őket, éreztem az angyalok jelenlétét...
A szüleim sosem halmoztak el minket ajándékokkal, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy a hétköznapi, piti problémák ellenére egy hangos, de összetartó, szerető család vagyunk. 
Anyukám meseszép hidegtálai műalkotásnak is beillettek volna... a rántott hala pedig valami mennyei volt, csakúgy, mint a gyümölcsöktől különleges mákos- és diós bejglije... A lemezjátszóból Illésék karácsonyi dalai csendültek fel, aztán apám begyújtotta a csillagszórókat. Imádtam megélni azokat a pillanatokat... és végig tudtam, hogy ezek különleges esték, amiket nagyon mélyen el kell raktároznom a szívemben, mert ki tudja, meddig adatnak meg? 
Tavaly nyáron meghalt az anyukám. Nyár volt. Olyan szép, bárányfelhős, júniusi nap, amikor senkinek sem szabadna elmennie... bár lehet, épp ezért választotta ezt, hisz nagyon szerette a virágokat és a napsütést. Emlékszem, csak ültem az ágya szélén és fáztam. A lelkem fázott... és abban a pillanatban rájöttem, hogy soha többé nem lesz olyan az életem, mint addig, amíg velünk volt. Tudtam, hogy nem lesz többé fahéjillatú kalács, szívből jövő nevetés, fény és világosság abban a házban, és soha többé nem lesznek olyan gyönyörű karácsonyaim, mint amiket vele élhettem meg. De közben egyik napról a másikra eltöltött egyfajta bizonyosság érzés, miszerint ő odaátról is lát minket, és akkor boldog, ha azt látja, a kislányaimnak továbbadom azt a sok fényt és szeretetet, amit tőle kaptam...
A Szentesét a férjemmel, a gyerekeimmel, apukámmal és anyósommal töltöm. Ilyenkor én sütök-főzök. Talán nem olyan jól, mint az anyukám, de a munkámba beleteszem a szívem-lelkem, és ez nagyon jó kiindulási alap. Gordon Ramsay karácsonyi menüiből szoktam válogatni, így mondhatni, különleges ételeket készítek. A karácsonyfát a férjemmel 23-án, este szoktuk feldíszíteni, így a gyerekeket nagy meglepetés várja, amikor reggel meglátják, mit hoztak az angyalok az éjszaka leple alatt. Nagyon szeretem a fényfüzéreket, így ilyenkor fényárban úszik a házunk – belülről. A gyerekek is imádják ezt, hiszen nem evilági hangulatot áraszt a sok apró, színes lámpás. Az ajándékok általában „betalálnak”, mindenki olyan meglepetést kap, amire igazán vágyott. Amúgy, ilyenkor derül ki, mennyire figyelünk oda egymásra az év másik 364 napján...


Kemese Fanni


Még mindig az izgatott várakozással kötöm össze a karácsonyt. Gyerekként persze az ajándékokra voltam kíváncsi, mostanság azonban sokkal inkább a hangulat fog meg. Az adventi időszakot nagyon szeretem, csupa olyan dekorációt vadászom, ami kicsit meséssé, játékossá teszi számunkra a karácsonyt. Gombák, manók, játékos masnik, diótörők, gyertyafény, karácsonyi zenék, bejgli sütés, séták, kávézások a karácsonyi díszkivilágításban Budapesten minden mennyiségben. (És lehetne már egy kis hóesés is!) :)

Alapvetően családi körben telik, igaz az utóbbi években a Szentestét már kettecskén töltjük a párommal. Jelenleg is még alakítjuk a közös karácsonyi hagyományainkat, például lilakáposztát biztosan párolunk.
Évről évre elhatározom, hogy ezt az időszakot írásra is kihasználom. Idén novellává bővítettem a tavalyi Pippás karácsonyi szösszenetet. A Pippa Kenn-trilógia befejező részre is vannak benne utalások, és az egyik kedvenc szereplőm fejébe is beleláthatunk végre hosszú idő után. A karácsonyfa alatt és szilveszterkor is a sorozat befejező részén fogok dolgozni. :)


Tavi Kata

A karácsony nekem azt jelenti, hogy néhány napot a szeretteimmel töltök, amikor az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Szerintem mindenki azt tegye ilyenkor, amit szeretne, ha ezek hétköznapi dolgok, mint az olvasás vagy filmnézés, akkor legyen az.



Karácsonykor pihenni szoktam, mert előtte sokat dolgozom. Többnyire olvasok, írok, meglátogatom a barátaimat, és esténként mindig sétálni megyek, mert karácsonykor leírhatatlan a hangulat az utcákon.



Külföldi írók válaszai



Anna Todd

A karácsony számomra azt jelenti, hogy együtt lehetek a családommal, és ilyenkor adhatunk egymásnak.
Az ünnepeket a családommal és pihenéssel töltöm.

Anna Todd ajándéka a Mikulástól (forrás: instagram)

Jennifer E. Smith

A karácsony a kedvenc ünnepem, és mindig is sokat jelentett számomra: család és barátok, remény és béke, hit és szeretet, természetesen. De szintén: karácsonyi dalokat és az anyukám cukros sütijeit, a fenyőfa illatát, és friss havat a város utcáin, harisnyákat a kandallón, csillogó fényeket az ablakokon, minden otthonos és boldog és meleg.

Én mindig a családommal töltöm a karácsonyt, és rengeteg hagyományunk van, amit minden évben követünk. – Szenteste Az élet csodaszép film nézésétől, Karácsony reggelén a közös ajándékbontásig – de az egyik legújabb a kedvencem. Az utóbbi 5 vagy 6 évben, ahelyett, hogy egymástól kapnánk ajándékokat, keresünk egy családot, akik nem olyan szerencsések, mint a mi vagyunk, és ajándékokat veszünk nekik. Ez egy nagyszerű, új családi hagyomány, különösen az év egy olyan szakaszában, amikor jó érzés a karácsonyi örömöt terjeszteni.

Jessica Park

Szeretem a karácsonyi időszakot! Ilyenkor tényleg odafigyelünk arra, hogy megbecsüljük a barátokat és a családot, és ez annak is az ideje, hogy élvezzük a fényeket, a zenét, a jó ételeket, az öleléseket és a szeretet. Mi mindig feldíszítjük a fát már a Hálaadás utáni nap, teljesen beborítjuk díszekkel, és imádom, hogy a fa egy egész hónapon keresztül így áll.

Szenteste, a férjem, a fiam, és én visszafogottan megvacsorázunk és kinyitunk néhány ajándékot és megnézzük a Mi a manó-t. Karácsony napján, kinyitjuk az ajándékokat, természetesen, majd egy órát utazunk, hogy láthassuk a szüleimet egy hatalmas vacsora keretében. Mindig van egy hatalmas sült borda, és sokféle köret, mert én ragaszkodom a maradékhoz.

Joss Stirling

Keresztény vagyok, szóval a karácsony legfontosabb jelentése a vallás számomra – a remény és a szeretet üzenete. 

A családommal templomba megyünk, élvezzük a dalokat, és van nekünk egy betlehemi jászolunk is Lengyelországból, amit a házunkban állítunk fel. De más hagyományokat is betartunk – családlátogatás, hatalmas vacsora főzés, ajándékozás, fagyos sétára kelés. 


Kerstin Gier

A karácsony a családot, nyugalmat és a jó ételeket jelenti számomra. :-)

Abbahagyom az e-mailek olvasását és megválaszolását, a családomra és barátokra fordítom az időmet. Karácsony a megnyugvás és a jó ételek ideje. Szóval mi rengeteget főzünk és eszünk az ünnepek alatt (ahogy a legtöbb ember általában). És rengeteget olvasok. Előnybe részesítve a kanapát, a macskámmal magam mellett.  


Maria V. Snyder

A karácsony számomra az az időszak, amikor együtt lehetek az egész családommal. Mivel mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, és a gyerekek is egyetemre járnak, ez egy remek időszak, hogy együtt legyünk, elérjük egymást és pihenjünk.

Szenteste meghívom a férjem egész családját hozzánk egy hatalmas karácsonyi vacsorára. Eszünk, és mindenki hoz magával házilag készített sütiket. Ezután pedig ajándékozunk és játszunk. Mi nagy versenyzők vagyunk, szóval a nyertesek egész évben ezzel hencegnek. Karácsony napján, reggel én, a férjem és a gyerekek ajándékozunk, később a szüleim, a testvérem és az ő családja jön át hozzánk vacsorára. 

Marni Bates

Én valójában zsidó vagyok, így soha nem otthon ünneplem a karácsonyt. De régen mindig elkísértem a barátaimat a hóban, és segítettem nekik kivágni a karácsonyfát. Feldíszítettük a fát, madártejet ittunk, és klasszikus karácsonyi zenéket hallgattunk. Tehát ha nem is ünnepeltem a karácsonyt vallás szempontjából, mégis ebből az időszakból rengetek, csodálatos emlékem származik a gyerekkoromból. És ilyenkor elmondhatod az embereknek, hogy mennyire szereted őket, és hogy miket szeretsz bennük… ez csodálatos.

Az egész családom szeret utazni. Szóval rengeteg helyen töltöttem már az ünnepeket: Kenya/Tanzánia, Thaiföld/Kambodzsa, Egyiptom, Jamaica és néhány más helyen, amelyekre nagy megerőltetések árán sem tudok visszaemlékezni ebben a percben. A lényeg, hogy együtt legyünk. És ezek az utak ráadásul teljes mértékben hatással vannak az írásaimra. A Rocksztárt kaptam karácsonyra egy részét egy olyan karácsonyi hajóút inspirálta, amelyen a családommal vettem részt. Habár sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nem találkoztam egyetlen rocksztárral sem azon a hajóúton. De hé, talán legközelebb!
Marni még képeket is küldött :)


Tammara Webber

Karácsony az az időszak, amikor hálát adok azért, amim van, és adok másoknak, akik kevésbé szerencsések. Ilyenkor eltöprengek azon is, hogyan szeretném eltölteni a következő évet, hiszen az újév egy héttel később kezdődik.

Az ünnepeket szeretem a családommal és barátokkal tölteni. Szeretek arra koncentrálni, hogy finom ételeket készítsek nekik (vagy estelek kimozdulunk étterembe), aztán pedig ajándékozunk. A férjem és én nem ajándékozzuk egymást karácsonykor, mi évközben adunk egymásnak apróságokat, ha látjuk, hogy a másik szeretne valamit. Mi csak élvezzük, hogy lelassulunk, és együtt vagyunk. A gyerekeimnek (akik már mind a 20as éveiben járnak) pénzt vagy ajándékutalványt adok, hogy azt vegyenek rajta, amit szeretnének.(vagy valamit, amit egyébként nem engedhetnének meg maguknak), ahelyett, hogy olyat válasszak nekik, amit talán nem akarnak, vagy nincs rá szükségük. 


A végére pedig szeretnék minden egyes írónak, akik ha csak egy könyvvel is, de egy picit többet adtak nekem az év során, boldog karácsonyt kívánni - és persze nektek is, akik olvassátok a blogomat!

Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon élvezetesre és érdekesre sikerült a karácsonyi bejegyzésed! Egy élmény volt olvasni a mini-interjúkat! Békés, boldog Karácsonyt neked és az egész családodnak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Valóban öröm olvasni ezeket a válaszokat! *-*
      Boldog Karácsonyt! :)

      Törlés