„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. július 5., vasárnap

2015 - Reading Challenge; A kihívás


Sziasztok. Egy kicsit észbe kaptam, és ráeszméltem, hogy év elejéén én is beneveztem a molyon az év talán legnagyobb és legnehezebb könyves kihívására, ami nem mást, mint a 2015 - Reading Challenge. Ebben a kihívásban 50 könyvet kell elolvasni, ami talán nem is lenne olyan nehéz, ha nem kellene 50 különböző szempontnak megfelelni. Egyébként nem kell ám pontosan 50 könyvet elolvasni, egy szemponthoz többet is hozzá lehet adni. Én azonban olyan "merész" vagyok, hogy megpróbálok mindegyikhez külön könyvet rendelni. Csak ez nem olyan egyszerű. Amit most láttok, az az eddigi teljesítményem: ami ki van emelve, azokat már olvastam. Egyébként még nem találtam mindegyik ponthoz könyvet, úgyhogy ha van valamilyen javaslatotok szívesen fogadom



Azért döntöttem eme bejegyzés megírása mellett, hogy magamat is felrázzam egy kicsit, és elolvassam az összes könyvet, amit kiválasztottam az adott pontokhoz, még akkor ha éppen nincs nagy kedvem hozzá. Így Ti is és én is folyamatosan nyomon követhetjük, hogy hol tartok a kihívással, mennyi könyv van még hátra, és hogy úgy általában haladok-e a kihívással :D És persze nem utolsó sorban, még bőven van idő, hogy Ti is kedvet kapjatok a kihíváshoz, és ha már itt tartunk megosszátok velem, hogy ti hogyan álltok vele. ;)

Íme a 2015 - Reading Challenge kihívás pontjai:

1. Egy több mint 500 oldalas könyv - Lucinda Riley - Éjféli rózsa
2. Egy klasszikus romantikus történet - Emily Brontë -Üvöltő szelek
3. Egy könyv, amelyből filmet forgattak - Kody Keplinger - The DUFF
4. Egy idén megjelent könyv - Komal Kant - Mire jó a rosszfiú?
5. Egy könyv, amelynek szám van a címében - Sarah Dessen - Álom két keréken
6. Egy 30 évnél fiatalabb szerző könyve - A.M. Aranth - Dobszó a ködben
7. Egy könyv, amelynek szereplői nem emberek - Walt Disney  - Az oroszlánkirály
8. Egy vicces könyv - Marni Bates - Segítség Youtube-sztár lettem!
9. Egy női szerző könyve - Cecelia Ahern - A szerelem kézikönyve

10. Egy detektívtörténet/thriller - Michelle Hodkin - Mara Dyer eszmélése
11. Egy egyszavas című könyv - Mari Lu - Legenda
12. Egy novelláskötet - Ekker Éva - Sarki tűz
13. Egy másik országban játszódó könyv - Kate Morton - Felszáll a köd
14. Egy ismeretterjesztő könyv - Blaine Harden - Menekülés a 14-es tárborból
15.Egy népszerű szerző első könyve - Rachel Hawkins - Hex Hall
16. Egy kedvenc szerződ olyan könyve, amit még nem olvastál - Jojo Moyes - Akit elhagytál
17. Egy olyan könyv, amit egy barátod ajánlott - Samantha Shannon - Csontszüret
18. Egy Pulitzer-díjas könyv - Ernest Hemingway - Az öreg halász és a tenger
19. Egy igaz történeten alapuló könyv -Móricz Zsigmond - Árvácska
20. Egy könyv a várólistád legaljáról - Elizabeth Richards - A sötétség városa
21. Anyukád egyik kedvenc könyve (ha nem tudod megkérdezni, kérdezd a tesóját vagy a legjobb barátnőd anyukáját) - Eric Knight - Légy hű magadhoz
22. Egy könyv, amitől félsz (mármint rémületet kelt) - Courtney Summers - This is not a Test Éles helyzet
23. Egy több mint 100 éves könyv - Emily Brontë -Üvöltő szelek
24. Egy könyv, amit kizárólag a borítója miatt választasz - Penelope Doglas - Szívatás
25. Egy kötelező olvasmány, amit nem olvastál el annak idején -  Ernest Hemingway - Az öreg halász és a tenger
26. Egy önéletrajz/memoár (nem napló!) - Consuelo de Saint-Exupéry - Vasárnapi levelek
27. Egy egy nap alatt elolvasható könyv - Shakespeare - Hamlet
28. Egy könyv, amelynek a címében egy ellentétpár van - Jojo Moyes - Párps, páratlan
29. Egy könyv, amely olyan helyen játszódik, ahova mindig is szerettél volna eljutni -Rachel Cohn - David Levithan - Dash és Lily  - Kihívások könyve(New York)
30. Egy könyv, amely abban az évben jelent meg, amikor születtél - Diana Gabaldon - Outlander (1991)
31. Egy rossz értékeléseket kapott könyv (75% és alatta) - Tammara Webber - A sorok között
32. Egy trilógia - Ann Agiurre - Razorland-trilógia
33. Egy könyv, amelyet gyerekként olvastál - Walt Disney  - Az oroszlánkirály
34. Egy könyv, amelyben szerelmi háromszög van - Jamie McGuire - Gyönyörű tévedés
35. Egy jövőben játszódó könyv - Kiera Cass - The Heir
36. Egy gimiben játszódó könyv - Marni Bates - Szívzűrterápia strébereknek
37. Egy könyv, amelynek valamilyen szín van a címében - Carina Bartsch - Cseresznyepiros nyár
38. Egy könyv, ami megríkat(ott) - E. Lockhart - A hazudósok
39. Egy könyv, amiben mágia/varázslás van - Rachel Hawkins - Démonüveg
40. Egy rajzolt regény, graphic novel (képes regény, a lényeg, hogy nem képregénycsíkok gyűjteménye) - Joann Sfar - A kis herceg
41. Egy könyv egy olyan szerzőtől, akitől még nem olvastál semmit - Kim Karr - Kötődés
42. Egy könyv a magánkönyvtáradból, amit még nem olvastál - Erin Morgenstern - Éjszakai cirkusz
43. Egy könyv, amely a szülővárosodban játszódik (20.000 lakos alatti település esetén a megyeszékhelyre lehet cserélni) -J. Simon - A tudatalatti (Győr)
44. Egy idegen nyelvből fordított könyv - Jodi Picoult - Szívtől szívig
45. Egy karácsonykor játszódó könyv - Marni Batrs- Rocksztárt kaptam karácsonyra
46. Egy könyv egy olyan szerzőtől, akinek ugyanaz a monogramja, mint neked (ugyanabban a sorrendben ahogy használjátok; két név elég) - Sarah Blakley - A lány és a farkas
47. Egy színdarab - Shakespeare - Hamlet
48. Egy betiltott könyv  - Stephen Chbosky - Egy különc srác feljegyzései
49. Egy tévésorozaton alapuló könyv, vagy olyan könyv, amelyből sorozatot forgattak - Pamela Redmond Satran - Korához képest
50. Egy olyan könyv, amit egyszer elkezdtél, de soha nem fejezted be - Jojo Moyes - Akit elhagytál

Mivel lehet, hogy valami oknál fogva nem fogadnak el egy-egy könyvet, a változtatás jogát fenntartom :)

Végül pedig itt a kihívás linkje: http://moly.hu/kihivasok/2015-reading-challenge



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése