„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2019. február 1., péntek

Charlie Higson: The Enemy - Felnőttek nélkül


Az Athenaeum Kiadó egy izgalmas zombis YA-regény megjelentetésével kezdte az új évet, amelyben egy pusztító járványt követően a 14 évesnél idősebb túlélők vérszomjas lényekké változnak! Főszereplőink kisebb-nagyobb gyermekek, akik Londonban bújkálva igyekeznek túlélni, ám egy nap felbukkan a titokzatos Jester, aki úgy tudja, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnének mindannyian - a fiatalok persze útra kelnek! Tartsatok velünk a hat állomásos blogturnénk során, és a turné végén a helyes válaszokat beküldők között 3 Felnőttek nélkül regényt sorsolunk ki a kiadó jóvoltából!


Könyv adatai
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2019. január 9.
Eredeti megjelenés: 2010



Charlie ​Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni.
A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük.
A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek.
Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal?
A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy – Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra?


Mindig is szerettem a zombis történeteket, habár inkább filmeket szoktam nézni a témában, kevésbé jellemző, hogy könyvet olvasnék róla. Az, hogy a világunk egyszer megszűnik létezni a mai formájában, nagyon sok embert foglalkoztat, éppen ezért rengeteg könyv és film is születik a témában. Én nagyon érdekesnek tartom ezeket a jóslatokat, és magát a tényt, hogy igazából milyen hamar képes összeomlani a világ, amelyben élünk, és átváltozni egy szörnyű hellyé. Így amikor felmerült, hogy turné lesz a Felnőttek nélkül-ből, nagyon izgatott lettem, mert kíváncsi voltam, hogy mit tud mutatni a szerző a zombi apokalipszis témában.
Kissé meglepődve olvastam az első sorokat, mert egy disztópiánál az ember egy leírást vár a könyv elején, amelyben kifejtik a világfelépítést, vagy legalábbis egy részét, azt, hogy miként kerültek a jelenlegi helyzetükbe szereplők. Itt viszont konkrétan belevágunk az események közepébe, egy harcba a gyerekek és a felnőttek között. Persze aztán előbb-utóbb felépül a történet váza, kiderül, hogy miről is van szó ebben a világban. A megoldás egyébként nagyon eredeti szerintem, gyerekek a felnőttek ellen. Az ok egyelőre nem derült ki, de annyit lehet tudni, hogy minden 14 év feletti ember vagy meghalt, vagy pedig átváltozott zombiszerű lénnyé, és a gyerekekre vadásznak. Megdöbbentően súlyos ez az alapszituáció, hiszen gyerekeknek kell a felnőttek, akár a saját szüleik ellen harcolnia, ráadásul az egyik pillanatról a másikra felnőni, és felelős döntéseket hozni, ami valljuk be, nem egy egyszerű szituáció. Ami egyébként érződik is szinte az egész könyv alatt, hiszen nagyon sok meggondolatlan döntést hoznak, amiből jó estben tanulnak, de ez sem mindig következik be. Sok fejlődnivalója van minden karakternek.
A történet egyébként London utcáin zajlik, és elég sok szálon fut, szinte minden gyerek gondolatait megismerjük. Azt nem mondom, hogy főszereplők, hiszen olyan nincs az ilyenfajta könyvekben, mert igazából bárki meghalhat bármelyik pillanatban. Ez a fajta feszültségkeltés végig fennmaradt a történetben, az író nem kíméli az olvasót, csak kapkodtam fejem, hogy milyen sokan nem élik túl a harcokat. Nekem egyébként Sam szála tetszett a legjobban, ő egyénileg járja az útját, mivel elrabolták a felnőttek a többiektől, de sikerült megszöknie, és természetesen szeretné megtalálni a bajtársait, miközben rengeteg veszélybe keveredik.
A cselekmény nagyon gyorsan halad, a gyerekeknek állandóan készen kell állniuk, akárhányszor éreztem azt, hogy most egy „pihentetőbb” szakaszhoz érkeztünk, mindig jött az újabb csata. A könyv elején egy szupermarketben állomásoznak a szereplők, aztán egy ismeretlen fiú jön el hozzájuk, azt ígérve, hogy a Buckingham-palotában jobb sor vár rájuk. Így hát útnak indul Maxie és Blue csapata is a veszélyes utcákon egy jobb élet reményében, amire persze egyáltalán nincs garancia.
Érdekesek voltak a zombik tulajdonságai is. Általában az ilyen történeteknél agyatlan, emberevőkről olvashatunk, akik megharapják a szereplőket, és aztán vége van mindennek. Itt azonban mondhatni sokkal kegyetlenebb az eset, hiszen – ha tehetik – nem ölik meg a gyerekeket rögtön, hanem kínozzák őket, játszanak velük. Agyatlanságról sincs szó ebben a könyvben, a gondolkodás jelei is megmutatkoznak rajtuk, képesek csapdát állítani, zsákmányolni, kijátszani a gyereket, ahogy haladunk előre a történettel egyre több minden kiderül róluk, amik sokkal érdekesebbé teszik a történetet.
Az ilyen történeteknél általában akkor akadok ki a legjobban (és ez szinte mindig előfordul), amikor az emberek, a túlélők ésszerűtlenebbül viselkednek, mint maguk a zombik. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy amikor itt a világvége, az embereknek harcolniuk kell a túlélésért, ahelyett, hogy ezt tennék, egymást öldökölik. És nem csak önvédelemről van szó, hanem előre eltervezett csatákról. Az szerző nagyon jól beletapintott egy lényeges tanulságba, miszerint olyan, hogy tiszta lappal kezdeni, nem létezik, vagy legalábbis nem tart sokáig, hiszen az emberek egyszerűen képtelenek tanulni a hibáikból, újra és újra elkövetik azt. Persze nem mindenki, hiszen kaptunk nagyon szerethető és felelősségteljes szereplőket is, csak hát ez nem biztos, hogy mindig elég.
Ha összességében kellene értékelnem a történetet, azt mondanám, hogy vegyes érzelmeim vannak. Maga a világfelépítés tetszett, izgalommal, akciókkal és fordulatokkal teli történet, ami egy percre sem hagy nyugodni. Viszont pont emiatt néha úgy éreztem, hogy átesünk a ló túlsó oldalára, és túl gyorsan halad a cselekmény, túl hamar túllépnek a dolgokon a szereplők. A történet még nem zárult le, hiszen egy 7 részes sorozat első részéről van szó, sok miden vár még a szereplőinkre, nyilván jól megbonyolítja még a szerző a dolgokat. Aki szereti a zombis történeteket, annak szerintem biztos, hogy tetszeni fog ez a könyv, úgyhogy nekik mindenképpen ajánlom!

Értékelés: 5/4


NYEREMÉNYJÁTÉK

Szerencsére elég sok ifjúsági és YA zombis regényt/képregényt adnak ki manapság, aminek a zombis regények és filmek rajongói igazán örülhetnek! Mivel mostani könyvünkben is hemzsegnek a bomlásnak indult testű, vérszomjas lények, úgy gondoltam, hogy vicces lenne, ha idézetek alapján próbálnátok kitalálni honnan származik az idézet!
Röviden: a feladatotok nem más, mint kitalálni, hogy melyik magyarul is megjelent, zombis (vagy hasonló élőhalottas) regényből idéztünk, és a helyes KÖNYVCÍMet beírni a dobozba.

“– Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó, icipici házikóban icipici ágyikó – éneklem kissé hamisan a tükörképemnek. – Ottan élt, éldegélt, az icipici B Smith lány, de a szívét már kitépték, s zombi lett a kisleány.”

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



További állomások
02.01. Könyvvilág
02.03. Hagyjatok! Olvasok!
02.05. Kelly és Lupi olvas




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése