„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2018. szeptember 2., vasárnap

Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság extra


A Blogturné Klub egy igazán izgalmas kalandra hív mindenkit: 5 állomásos turnénkon, augusztus 26-tól Guernsey-re csábítunk mindenkit, hogy mi is kicsit tagjai lehessünk az ottani könyvklubnak.
Rendhagyó módon érdemes lesz az állomások közötti napokon is figyelni a turné résztvevőinek oldalát, ugyanis több extra tartalommal, érdekességgel is készülünk a történet kapcsán.
Ismerd meg Julietet, Dawnsey-t és többieket - ne felejtsd el magaddal hozni a szíved és a lelked, ezen az utazáson szükséged lesz rá.
És ha ügyesen kalandozol, a Park Kiadó jóvoltából meg is nyerheted a könyvet!


Könyv adatai
Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés: 2018. július 31.
Eredeti megjelenés: 2008



A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című regény először 2008-ban jelent meg
Amerikában, majd számos nyelvre lefordították, a magyar olvasókhoz 2010-ben jutott el. A zajos siker után időről időre hírek kaptak szárnyra a történet megfilmesítéséről, és végül a filmet idén áprilisban mutatták be a Dowton Abbey című sorozatból ismert Lily James főszereplésével. A magyarországi premier augusztus 10-én lesz a Netflix műsorán.
1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey -n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.




Korábban már megírtam a véleményemet a Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság könyvről, most pedig egy extra állomással érkezem. A történet központi helyszíne a csodálatos Guernsey szigete, amiről bevallom, korábban nem hallottam, ezért a Csatorna-szigeteket választottam az extra bejegyzésem témájául: a posztban tehát a szigetekről olvashattok, legfőképpen a helyzetükről a második világháború idején, a német megszállás alatt. Ebben a bejegyzésben nincsen megoldandó feladvány, de ha valaki lemaradt volna a turné valamelyik állomásáról, akkor alább megtekintheti őket.


Magából a könyvből, a szereplők leveleiből is rengeteg minden kiderül egyébként a megszállás idejéről, nagyjából azokról a tényekről olvastam én is a különböző oldalakon, csak persze teljesen más a “száraz” tényeket olvasni, mint az egyén tapasztalatait. A Csatorna-szigetek tehát több kisebb és három nagyobb szigetből áll: Jersey, Guernsey és Alderney (habár Alderney már a másik két szigethez képest is sokkal kisebb, mindössze 8 km2). 1940-re a németek franciaországi gyors előretörésével nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan a legközelebbi brit területeket fenyegetik majd, azaz a Csatorna-szigeteket. Ahogy a könyvben is olvashatunk róla, a szigetlakók kb. egyharmada elhagyta a szigeteket és több száz gyereket is Angliába szállíttattak aggódó szüleik még a megszállás előtt, de az élet lényegében folyt tovább. A londoni kormány úgy határozott, hogy a Csatorna-szigeteknek nincs stratégiai jelentőségük, így gyakorlatilag sorsára hagyják a területet. Érdekesség - és szintén van róla utalás a könyvben -, hogy a megszállás előtt a szigetlakók életére nem igazán volt hatással a háború, így például nem tartottak sorozásokat sem, ennek ellenére számos önkéntes csatlakozott a brit hadsereghez.

A németek ezek után csaknem 5 éven keresztül voltak a szigeteken. A megszállók nem váltották le a helyi vezetőket, és a közhivatalokba sem helyezték saját embereiket, de természetesen azt várták el, hogy a német érdekek figyelembevételével végezzék tovább a munkájukat. A lakosság többsége békességre törekedett, sokuk élete, a németek jelenlétével ugyan, de szinte ugyanúgy folyt tovább, néhány év elteltével aztán jelentkeztek a “kellemetlenségek”: elkobozták a rádiókat, és 1942 szeptemberétől deportálásokra is sor került. De a szigetre is érkeztek Kelet-Európai foglyok és zsidók, hogy a védelmét megerősítendő bunkereket és légvédelmi állásokat építsenek. Az étel, üzemanyag és gyógyszerhiány mindennapossá vált, a háború végére pedig a Vöröskereszt adományai akadályozták csak meg az éhínség bekövetkeztét, az ellátás hiánya miatt a legvégén már nemcsak a szigetlakók, de a német katonák is éheztek. Sok szigetlakó rossz szemmel tekintett a helyi lányok és a német katonák között kialakult intim kapcsolatokra, mely románcokból sok gyermek született, amire a könyvben is találunk példát ugyebár, csak éppen egy teljesen más szemszögön keresztül. Ugye mennyire más, amikor az ember egy egyedi esetről olvas, és nem az “elítélendő” általánosítást?

1944. június 6-án a Csatorna-szigetektől néhány kilométerre keletre megkezdődött a szövetségesek normandiai partraszállása, viszont a felszabadító erők elkerülték a szigeteket, többek között az ott kiépített erős védelmi rendszer miatt. Végül 1945. május 8-án Németország letette a fegyvert, amit a megszállók jelentettek be a szigetlakóknak. Május 9-én Guernsey szigetén kikötött a HMS Bulldog, Jersey-n pedig a HMS Beagle romboló, és még a brit csapatok partraszállása előtt a megszálló erők megadták magukat. Alderney szigetét megkésve, csak május 16-án adták fel a németek.

Ezek volnának tehát a tények, remélem, hogy felkeltette többetek érdeklődését is a könyv iránt. Én szívből ajánlom a Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság elolvasását, hiszen természetesen a karakterek - akik egytől egyig csodálatosak - sokkal jobban át tudták adni azt, hogy milyen is volt az élet Guernsey szigetén a német megszállás alatt.

A bejegyzés megírásához az alábbi forrásokat használtam fel:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése