„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2018. május 13., vasárnap

Sarah J. Maas: A ​Court of Frost and Starlight

A companion tale to Sarah J. Maas's #1 New York Times bestselling A Court of Thorns and Roses series that takes place several months after the explosive events of A Court of Wings and Ruin
Narrated by Feyre and Rhysand, this story bridges the events in A Court of Wings and Ruin and the upcoming novels in the series. 
Feyre, Rhys and their companions are still busy rebuilding the Night Court and the vastly changed world beyond. But Winter Solstice is finally near, and with it a hard-earned reprieve. Yet even the festive atmosphere can't keep the shadows of the past from looming. As Feyre navigates her first Winter Solstice as High Lady, she finds that those dearest to her have more wounds than she anticipated – scars that will have a far-reaching impact on the future of their court.




Könyv adatai
Kiadó: Bloomsbury
Megjelenés: 2018. május 1.
Oldalszám: 224
Fordító: -
ISBN: 9781681196312 (keménytáblás)



VIGYÁZAT! A bejegyzésem spoileres a Tüskék és rózsák udvara sorozat bármely részére!


"To the stars who listen, Feyre.
(...)
To the dreams that are answered, Rhys."

Nem olyan régen írtam meg a véleményem a sorozat "befejező" részéről, ami persze nem az, de valamiféle lezárás van benne, szóval én úgy gondolok rá. Május 1-jén pedig megjelent az A Court Of Frost and Starlight, amit én elképesztően vártam, hiszen bármennyire is lezártnak tűnt az ACOWAR, azért a sorozat rajongói érezhették, hogy itt még nagyon sok kérdés megválaszolatlan maradt. A könyv tehát május 1-jén jött ki, én pedig már aznap olvashattam, mivel habár megrendeltem a papírkötésűt, már nem akartam várni, és előrendeltem elektronikus formátumban is. Nagyon izgatott voltam, hiszen ezelőtt még soha nem történt velem olyan, hogy aznap kezdek bele egy angol könyvbe, amikor megjelenik. Ami pedig a papírt illeti, még februárban volt arra lehetőség, hogy aláírt példányt rendeljünk, amire én le is csaptam, miután felhívták rá a figyelmem a magyar rajongói csoportban, és most szerdán érkezett meg a gyönyörű példány. Még mindig nem dolgoztam fel, hogy Sarah J. Maas által dedikált könyvem van. Durva!
katadara: https://www.instagram.com/kat_adara/

Sarah J. Maas szerintem ezzel, és az ezután következő részekkel megteremtette minden rajongó álmát. Hiszen szinte csak olyan fantsy trilógiát/sorozatot olvastunk, ahol megtörténik a nagy összeütközés, a csata, lezárul a konfliktus és a szereplők boldogan élnek, amíg... Az ACOTAR esetében is megtörténtek ezek a dolgok, azonban hála az égnek, az írónő még nem tudta elengedni a karakterit, tovább akarta szőni a történetüket, és milyen igaza volt! Hiszen ezzel még nincs, és nem is lehet vége egy történetnek. Akármennyire is boldognak tűnik az előző rész lezárása a háború befejeződése után, még nagyon sok nehézséggel kell megküzdenie a szereplőinknek. És nemcsak arról van szó, hogy újjá kell építeni a lerombolt területeket, hanem arról is, hogy megszilárdítsák ezt a törékeny békét, hiszen habár korábban összefogtak, de a bizalom kiépítése és fenntartása sokkal több időbe és erőfeszítésbe kerül. A rengeteg veszteségről nem is beszélve, az életüket feláldozók meggyászolása, a sebek begyógyulása, nemcsak a testi, sőt legfőképpen a lelki sebeké, ezek mind nem két perc alatt történnek meg. Szóval igazából ez az, amiről ez a sajnos túlságosan rövid könyvecske szól. Sarah nagyon jól rávilágított arra, hogy látszólag hiába van rendben minden, a szereplőinkre még hosszú út vár a teljes felépülésig, és erről bizony írni kell!

Lássuk a szereplőket. Nagyon sok minden nem történt velük ebben a részben, inkább a gyógyulásra, vagyis annak próbájára helyezte a hangsúlyt az írónő. Talán akinek a legnagyobb lépést sikerült ebben megtennie, az Feyre volt. Az ACOMAF-hoz hasonlóan ebben a részben is bebizonyította, hogy milyen erős, és nehezen, de sikerül talpra állnia. Ő és Rhys még mindig hatalmas kedvenceim, és imádom ahogyan támogatják, védelmezik egymást, ahogy a másik szinte minden mozzanatát ismerik, lényegében ahogy szeretik egymást. Annak kifejezetten örültem, hogy Feyre életében visszatért a festés, ahogy ezt felhasználta a felépülésre, és nemcsak az övére, de másoknak is segíteni akart.

Ami a másik két Archeron nővért illeti, velük már nem megy minden olyan simán. Elain, úgy éreztem ebben a részben háttérbe szorult, igazából egészen normálisan viselkedett, persze csak addig, amíg Lucien fel nem tűnt a színen. A lány nemcsak a háború okozta veszteséget, hanem a vőlegényét is nagyban gyászolja még, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ez még marad is egy darabig. Egyedül Azrielt tekinti barátnak, a kettejük kapcsolata szerintem még fog fejfájást okozni a későbbiekben. És ha már Aznél tartunk, én még mindig nagyon-nagyon remélem, hogy Sarah neki is fog találni egy kedves lányt/tündért, mert ha valaki, ő megérdemli a boldogságot.


Cassian&Nesta: TealDeal
Aztán itt van nekünk Nesta. Ha az előző kötetben volt bármiféle reményem arra, hogy közelebb került Cassianhoz, hát most jól fejbe kólintott a valóság. Az ő karaktere lesz szerintem a legvitatottabb, mert a viselkedése sokaknak nem fog tetszeni. Egészen eddig a részig én sem zártam túlságosan a szívembe, de most megláttam egy részét annak, hogy mit rejt a rideg álarca mögé. Biztos lesznek olyanok, akik még ellenszenvesebbnek fogják találni, én azonban most szimpatizáltam vele a legjobban. Ebben nagyban segített az, hogy beleláthattunk (sajnos túl keveset) az ő és Cassian gondolataiba is. Azt azért nem mondom, hogy nem lepett meg a viselkedése, vagy nem voltam rá mérges, és egy ponton a történetben nem szakadt meg a szívem Cassianért, de sikerült megértenem őt, és még mindig látom a reményt a változásában. Szóval talán először ideges voltam mindkét testvérre, és a naiv, boldog-véget-kívánó énem azt akarta, hogy mindenki legyen jól, és találjon egymásra, de aztán ráébredtem, hogy ennyi idő nem elég sem a testvéreknek, és ha már itt tartunk, nem elég sem Mornak, sem a többieknek. Ilyen kevés oldalszám nem elég ahhoz, hogy minden seb begyógyuljon, szóval erre még várnunk kell. Viszont a végén kaptunk egy kis beleolvasót a következő részbe Nestát illetően, ami valami elképesztő módon felkeltette az érdeklődésemet, csak remélni tudom, hogy többet kapunk belőle és Cassianból a jövőben.

Ahogy említettem különösebb események nem történnek, mondhatni az egész történet a téli napforduló ünnepsége köré szerveződik. Ajándékozásról, ünneplésről, együtt töltött időről, egy kis próbálkozásról, hogy elfeledjék mindazt, ami a elmúlt időben velük történt. Minden szereplőből kaptunk egy kicsit, talán Amrenből és Lucienből a legkevesebbet, de még Tamlin is benne volt, akit én már bevallom, egyre jobban sajnálok, viszont nagyon úgy tűnik, hogy még az ő története sem záródott le.


"I wasn’t stupid enough to believe that though the war had ended, all 
wounds had been healed."

Összefoglalva nekem nagyon tetszett ez a rész, az egyetlen problémám mindössze annyi volt, hogy túl rövid volt, túl keveset kaptunk, nagy előrelépés nem volt benne. A háttérben viszont érződik a feszültség, hogy ez a béke nem biztos, hogy sokáig fennmarad, itt-ott már kapunk utalást arra, hogy valami készülődik, hiszen az nem éppen Sarah stílusa, hogy ne izguljunk valamin, nehogy már túlságosan is megnyugodjon az ember lánya.. Mindenesetre ebben a részben még fennáll a béke, szerintem Sarah is úgy volt vele, hogy ennyi szenvedés után megérdemlik kedvenceink a nyugalmat, az ünneplést, nevetést, az együtt töltött időt. Azt hogy mit hoz a jövő, pedig egyelőre még nem tudni, de ahogy az írónőt ismerjük... ajajjj!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése