„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2018. március 4., vasárnap

Tracey Garvis Graves: Kötelék

Amikor ​a harmincéves tanárnőnek, Anna Emersonnak nyári munkát ajánl a Callahan család, hogy tanítsa a fiukat a Maldív-szigeteken bérelt nyaralójukban, gondolkodás nélkül rábólint a trópusi munkanyaralásra. T.J. Callahannek viszont semmi kedve elutazni. Már majdnem tizenhét éves, és ha a súlyos betegsége nem lett volna elég, az első tünetmentes nyarát a szüleivel és rengeteg tanulnivalóval kell töltenie.
Anna és T.J. egy hidroplánon közelítenek az úti céljuk felé, hogy csatlakozzanak a szülőkhöz, amikor a pilóta végzetes szívrohamot kap, ők pedig az Indiai-óceánba zuhannak. Szerencséjükre, kisodródnak egy sziget partjára. De bármennyire is idillikusnak tűnik a hely, gyorsan kiderül, hogy lakatlan, nincs ivóvíz és élelem, sem menedék. Csupán egyetlen céljuk lehet, hogy életben maradjanak, amíg megmentik őket.
A napokból azonban hónapok, sőt évek lesznek, s miközben megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, Anna rájön, bármilyen veszélyek leselkednek is rájuk a szigeten, az a legnagyobb, hogy T.J. időközben kamaszból férfivá érett.


Könyv adatai
Kiadó: Pioneer Books Kiadó
Megjelenés: 2013. június 11.
Eredeti megjelenés: 2011
Oldalszám: 332
Fordító: Dörnyei Julianna Katalin
ISBN: 9789638964847



Néha nagyon jó érzés határidő nélkül, "csak úgy" pihentetés céljából olvasni. Természetesen nem panaszkodásképpen mondom ezt, de februárban eléggé feltornyosultak a recenziós könyvek, ráadásul beteg is lettem, amiből nehezen másztam ki, ezért (is) feszélyeztek az időpontok betartásai. Mindenesetre néhány napja jutott egy kis szusszanásnyi időm arra, hogy elolvassam Tracy Garvis Graves könyvét, ami már egy ideje böki a csőrömet. Bevallom nem terveztem, hogy bejegyzést írok a könyvről, de valahogy annyi érzelmet kiváltott belőlem a történet, hogy muszáj beszélem/írnom róla. A véleményem eléggé spoileres lett, erre vigyázzatok.

Amikor elolvastam a regény fülszövegét, nekem a Hat nap, hét éjszaka c. film jutott eszembe, amit egyébként nagyon szerettem fiatalabb lányként. Éppen ezért valami ilyesmi limonádét vártam a könyvtől, de - most már úgy érzem szerencsére - nem azt kaptam. Sokkal komolyabb megpróbáltatásokkal kell kellett megküzdeniük a főszereplőinknek a történet során, de ne szaladjunk ennyire előre. Nagyon meglepett, hogy mindkét szereplő szemszögén keresztül zajlanak az események, az írónő nem is köntörfalaz az elején, rögtön belevág a közepébe, máris a reptéren, indulásra készen találjuk magunkat. Általában ez a kezdés zavarni szokott engem, szeretem, ha van némi bevezető, de jelen esetben annyira kíváncsi voltam, hogy mi fog történni velük a szigeten, hogy elengedtem az aggályaimat. Az alapfelállás tehát, hogy a 30 éves Anna, tanárnő, aki a tervek szerint a nyarát a majdnem 17 éves T. J. tanításával fogja tölteni a Maldív-szigeteken. T. J.-nek azért van szüksége a felzárkóztatásra, mivel nemrég gyógyult fel a rákból, ami miatt kimaradt a suliból. A tanárnő és diákja tehát útnak indul, de tudjuk jól, hogy soha nem érik el úti céljukat..


Könyvvilág blog 📚✏♡ (@konyvvilag_) által megosztott bejegyzés,
Miután Anna és T. J. hidroplánja a pilóta szívrohama miatt lezuhan, nagyjából 3 és fél évet töltenek az ismeretlen szigeten. Ahogy korábban utaltam is rá, rengeteg testi és lelki próbatétel, nem várt esemény és veszély vár rájuk ezen a helyen. Azzal kezdve, hogy nem találnak ivóvizet, ezért majdnem szomjan halnak, ami még "csak" az első kihívás. Anna és T. J. akármilyen erősek és talpraesettek, egyszerűen mindig történik valami, ami miatt nem nyugodhatnak meg. A különféle betegségek, időjárási viszontagságok, a vízben (cápák, medúzák) és a szigeten (patkányok, kígyók, denevérek) élő állatok, az egyoldalú étkezés, ezáltal a dehidratáció, alultápláltság jelei, mind állandó félelemmel töltik el őket. És akkor még nem is beszéltem a belső megrázkódtatásokról, a lelki sebekről, az állandó remény, hogy megmentik-e őket, a magány, a félelem, a féltés, a családjuk miatti aggodalom, ezek nagyon érzékeltessen és olykor fájdalmasan átszívódtak a lapokból. Ezt az írónő még megtoldotta azzal a plusz feszültséggel, hogy T. J.-ért még jobban aggódjunk a rák kiújulásának lehetősége miatt. Nem mondom, volt pár félelmetes fejezet..

Azért egyszer-kétszer felugrott a szemöldököm a magasba a "szerencséjük" miatt. Anna előrelátása, pont az ő bőröndjének megtalálása, ami tele volt mindenféle szükséges felszereléssel, és az ehhez hasonló nyalánkságok. Aztán úgy döntöttem, hogy elengedem ezeket a dolgokat, és hagyom, hogy sodorjanak az események. Egyrészt mert valószínűleg ezek nélkül nem élhették volna túl a szigetet, másrészt pedig úgy voltam vele, hogy ennyi jár nekik, volt épp elég gondjuk-bajuk, ami miatt aggódhattak.

A könyv egyik legfontosabb részéről, a szerelmi szálról még nem is írtam. Nos, annyi biztos, hogy szerintem ezt is nagyon jól megoldotta az írónő. Sokáig a főszereplők küzdelmeiről, a túlélésről szólt a történet, aztán csak szépen lassacskán alakult közöttük ez az érzelem. Persze a vonzalom hamar megvolt, főleg T. J. részéről, aki természetesen meglátja a kedves, fiatalos, jó fej tanárnőben a nőt. Annának már kicsit nehezebb megküzdenie önmagával a korkülönbség miatt. Ha engem kérdeztek, egyáltalán nem zavart ez a korkülönbség, ami köszönhető többek között annak a hitelességnek, hogy tényleg évek kellettek ahhoz, hogy kialakuljon közöttük a szerelem, másrészt T. J. karakterének. A fiú annak ellenére, hogy nagyon laza, humoros és sokszor játékos, mégis komolyabban viselkedik, mint a kamaszok általában. Ezt persze adják a körülmények is, hogy helyt kell állnia, és az is, hogy nemrég gyógyult fel egy halálos betegségből. Mindenesetre szerintem nagyon jó páros voltak, a szigeten eltöltött idő alatt remekül kiegészítik egymást, hol az egyikük, hol a másikuk kerül olyan helyzetbe, hogy szükségük van a másikra. Nincs más választásuk, csak egymásra támaszkodhatnak, védelmezik, vigasztalják egymást, és ahogy telik az idő, és egyre többet, szinte mindent megtudnak egymásról, már maguk is belátják, hogy nincs értelme visszakozni.

Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi fog történni az "utána" részekben, hogy vajon sikerül-e együtt maradniuk, vagy a körülmények elválasztják-e őket. Talán ez furán hangzik, mégis valamiféle burokból térnek vissza a való életbe, ahol rengeteg kérdést kell megválaszolniuk nemcsak a családjuknak, de a médiának is. Mivel hosszú éveket ölel fel a történet, hamar telik az idő, és bevallom néha azt éreztem, hogy túl sokat ugrunk, még olvastam volna részletesebben. Ez főként a szigeten töltött idő második felében, illetve a későbbiekben fordult elő, például Anna alvászavaráról, a lelkének gyógyulásáról, de az emberek a kapcsolatukhoz való hozzáállásáról is többet is olvastam volna. Ez amolyan szükséges rossz volt, mivel tényleg sok idő telik el a kezdetektől a végéig, így végül nem vontam érte pontot, habár ha jobban kibontotta volna az írónő a cselekményt, engem nem zavart volna, ha kétszer ilyen hosszú a történet.

Összességében nagyon tetszett a könyv, a szigeten töltött évek izgalmasra sikerültek, tényleg mindig történt valami, ami miatt rághattam a körmöm. A körülmények ellenére a stílusa könnyed, a karakterek pedig erősek, de emberiek és szerethetőek voltak. A szerelmi szál pedig pont úgy volt jó ahogy, végül úgy éreztem, hogy a párosunk nem tudta elengedni a szigeten töltött éveket, ezért megalkották maguknak ezt az életformát, csak éppen sokkal emberibb és élhető formában.

Értékelés: 5/5


Könyvvilág blog 📚✏♡ (@konyvvilag_) által megosztott bejegyzés,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése