„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2017. május 2., kedd

Tündérmese Book Tag


Már ezer éve nem írtam book tages bejegyzést, de mivel ma - kövezettek meg - meghosszabbítva az egyébként is hosszú hétvégét, kivettem még egy napot, így jutott egy kis időm arra, hogy elmerengjek ennek a szuper tagnek a kérdésein.
A Tündérmese Book Tag-re az Olvassunk együtt blogon akadtam rá.

1. Pinokkió – A fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyelled, hogy tetszett?
Nem ugrik be ilyen eset, általában felvállalom a könyveket, amik tetszenek.

2. A Szépség és a Szörnyeteg – A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele
Melyik könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?
Olyan hű, de rémes borító most nem jut eszembe, viszont a Chambers testvérek borítóiért nem igazán vagyok oda, annak ellenére, micsoda jó kis történelmi romantikusok. 

3. Hófehérke – Akire a szépségéért vadásztak
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?
Ritka eset, hogy a borítóba szeretek bele, de a Túlvilági szerelem fedőlapja szerintem gyönyörű, az a típus, amit mindenféleképpen a könyvespolcodon akarsz tudni, csak mert annyira szép! Egyébként a történetével sincs gond. ;) A másik ilyen teljesen más okból, Brittainy C. Cherry Lebegés c. könyve, ahol konkrétan Franggy Yanez-be szerettem bele első látásra. Hibáztattok érte? :D

4. Csipkerózsika – Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel
Melyik a kedvenc könyves párod?
Ez egy szörnyű kérdés! De most megpróbálok az idei könyvélményeimre koncentrálni, akkor azt mondanám, hogy Ambrózy báró és Mili kisasszony. Annak ellenére, hogy ők nem is igazi páros, hiszen nem volt semmiféle romantikus kapcsolat kettejük között, de mégis... imádom őket (és csak őket!) együtt.

5. A kis hableány – Aki feladta az életét a szerelemért
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv?
Ritkán lépek ki a komfortzónámból, de azért néha előfordul, hogy új műfajokkal próbálkozok. Ami most eszembe jut: Újházy Kolos: Zuhanás a magasba, J. Simon: A tudatalatti. Szerencsére egyikben sem csalódtam.

6. Hamupipőke – Aki elvesztette a cipőjét éjfél után
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?
Huh, sokszor előfordul ilyen eset, legutoljára talán Paullina Simons: Tatiana and Alexander könyve volt. Lassabban haladok vele, mert angolul olvasom, de egyébként nagyon jó!

7. Rapunzel – Akit bezártak egy toronyba
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?
Rossz könyvet nem olvastam mostanában, de ami legkevésbé fogott meg, az Kristen Proby Tarts velem c. könyve volt, sajnos befejezni sem sikerült. 

8. Aladdin – A szegény fiú, aki egy dzsinnt talált
Melyik volt az utolsó „könyvkincs”, amit találtál?
Egyértelműen Paullina Simons A bronzlovas c. könyv. Az egyik legjobb romantikus történet, én nagyon szerettem, csak ajánlani tudom!

9. Alice Csodaországban – A lány, aki a nyúlüregbe esett
Melyik könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?
Hát ez szerintem mindig így van, hiszen minden könyv egy új világ! :)

10. A békakirály – Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált
Melyik volt az a könyv, amelyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted
Nem nagyon szoktam azt gondolni, hogy utálni fogok egy könyvet, ez nem valami jó hozzáállás szerintem.

11. Jancsi és Juliska – Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?
Greta-Elec. HAHA :D
Najó, viccet félretéve, ha már muszáj fiú-lány testvérpárt választani, akkor legyen Noah és Jude a Neked adom a napot-ból.

12. Piroska – Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe?
Visszatérnék Gretához és Elechez, akik egyébként - ha valaki nem értette volna az előbbi rettenetes poénomat - Penelope Ward Legdrágább mostohabátyám c. könyv mostohatestvér párosa. Félre ne érts, jó kis könyv volt, csak én többet vártam tőle.

13. Rumpelstilskin – Akinek senki sem tudja a nevét
Melyik az a könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet?
Huh, talán Sabaa Tahir Szunnyadó parázs könyvét mondanám, külföldön nem tudom mi a helyzet, de itthon annyira nem kapták fel szerintem. Pedig egy szuper disztópia, valami elképesztő világba csöppenhet bele az olvasó. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése