„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2017. május 7., vasárnap

Sara Raasch - Hó, ​mint hamu

Megtört ​szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős
Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?
TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.
Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.
Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

,,A legnagyobb hóvihar is egyetlen hópehellyel kezdődik."

Idén nagyon kevés fantasy-t olvastam, pedig az egyik kedvenc műfajomról van szó, de valahogy most a könyvfesztiválon sem találkoztam nagyon megjelenéssel ebben a műfajban. Ezért is örülök neki, hogy lehetőségem volt elolvasni a Twister Media gondozásában megjelent Hó, mint hamu c. könyvet, hiszen ismét egy jól felépített, izgalmas világba csöppenhettem bele. A könyvnek ráadásul nemcsak belső szépségeiről, hanem külsőről is érdemes szót ejteni, hiszen a borítója is gyönyörű.

A történet Meira szemszögéből tárul elénk, aki hét társával együtt menekül Angra, Tavaszföld uralkodója elől, aki addig nem nyugszik, amíg az utolsó télországit halva vagy munkatárborba kényszerülve nem látja. Télország, Meria otthona tehát elveszett, Tavaszföld leigázta. És nemcsak az otthona, de a varázslata is. A varázslat ugyanis nagyon fontos szerepet kap a történetben, hiszen azzal, hogy Angra kettétörte az egykori királynő, Hannah medalionját - a mágiaszterét, ami a varázserőt hordozta -, az elveszett, így a megmaradtak nem tudják felvenni a harcot a tavaszföldiekkel, amíg össze nem illesztik azokat. Legalább is ez a kiinduló felállás. A túlélők között van szerencsére a királyjelölt, Mather is. Az már az első pillanattól fogva látszik, hogy a fiatalok gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt, ami azonban nem bontakozhat ki mélyebben, mert Meiráéknak még sokkal nehezebb döntéseket kell meghozniuk a jövőben.
Be kell, hogy valljam, számomra a történet eleje nehezen indult be, Meira belső monológjai néha kissé idegesítettek, nem mindig tudtam megérteni őt. Az elején teljesen átéreztem, hogy kívülállónak érezte magát, hiszen Sir mindenkit engedett  felderítő útra rajta kívül, mert - úgy vélte - őt nem tekinti elég jónak. Meria pedig bizonyítani akart, tenni valamit a hazájáért. Szóval itt tökéletesen megértettem őt, a gondok akkor kezdődtek, amikor a lány Cordellbe ért, ahol az egyik percben tettre kész és bármit megtenne Télországért, a másikban pedig mindenkit utál, és szörnyen gyerekesen viselkedik. Ami viszont egyértelműen felfelé lendít a történet fonalán innentől, az Theron herceg megjelenése volt. Nem szeretnék spoilerezeni, hogy miért bontakozik ki kettejük között valaminek a kezdete, de az biztos, hogy számomra innentől kezd izgalmassá válni az egész. Nem vagyok oda a szerelmi háromszögekért, viszont Mather nekem annyira nem volt szimpatikus: ez lehet azért van, mert már eleve belecsöppenünk a kettejük kapcsolatába, nem ismervén az előzményeket (néhány elejtett szót kivéve), ami nekem viszont fontos. Lényeg a lényeg, hogy én nagyon örültem a Theron-szálnak, még akkor is, ha kicsit kidolgozatlannak éreztem a karakterét. 
,,(...) van úgy, hogy ha hiszünk valamiben, ami nálunk hatalmasabb, segít eljutni arra a pontra, ahol elég, ha önmagunk vagyunk; akár van varázslat, akár nincs."
Én nagyjából a könyv utolsó negyedétől kezdtem falni a sorokat, amikor Meira megismeri a még életben maradt télországiakat, és szemtől szembe találja magát Angra kegyetlenségével. Itt kaptunk jó néhány csavart, amire - másoktól eltérően - én nem számítottam, vagy csak sejteni véltem. Egy kis megnyugvást kijutott a szereplőinknek a könyv végezetével, azonban még rengeteg kérdés lezáratlan maradt, köztük Télország - és természetesen a fiatal uralkodó - sorsa, Cordellel való szövetsége és persze Theron és Mather kérdés is. 

Kaptunk tehát egy szuper alaptörténetet, egy jól felépített világot, jómagam Télországot különösen szerettem, mert imádom a havat, és a gyönyörű leírások által megelevenedett tájakat elképzelve teljesen át tudtam érezni a télországiak sóvárgását otthonuk iránt. Meira nagyon sokat fejlődött a könyv során, a bátorsága és a tettrekészsége megvolt neki alapból is, de rengeteg cselekedethez és nehéz döntéshez fel kellett nőnie. Nem tudok elmenni Sir szerepe mellett sem, aki mint egy szigorú apafigura a lány életében. Nagyon megkedveltem őt, habár sokszor eléggé kemény volt a lánnyal, de a szeretete és a féltése mindig meglátszott rajta, ráadásul titokzatos és kissé magának való, amit egyébként is kedvelek a karakterekben. 
Az írónő ajánlása :)
A könyv tehát számomra a második felétől indult be igazán, de onnantól aztán már letehetetlen. Sok minden függőben van még, amit Meiráéknak meg kell oldaniuk, ezért kíváncsian várom a folytatást. Ó, és azt el is felejtettem megemlíteni, hogy imádtam az írónő ajánlását. :)
Értékelés: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése