„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2017. március 13., hétfő

Magyar Könyvek Nyomában


2017-ben sem feledkeztem meg a Magyar Könyvek Nyomában rovatomról, amiben ugyebár magyar írókat és könyveiket veszem górcső alá. Ezúttal Szurovecz Kittit keresetem fel, hogy - ahogy az lenni szokott - egy kicsit meséljen nekünk magáról. Az írónőnek tavaly jelent meg a Hópelyhek a válladon c. könyve, ami egy igen csak nehéz témát dolgoz fel, és őszintén szólva nekem nagyon tetszett, szívből ajánlom mindenkinek (az értékelésemet ITT olvashatjátok a könyvről). A mostani bejegyzés azonban kicsit eltér az eddigiektől, ugyanis most nem magától hozott az írónő információkat, hanem jómagam tettem fel neki kérdéseket, így egyfajta interjú formájában készítettem el a posztot. Amit nagyon is érdemes elolvasni, ugyanis Kitti írt - többek között - a hobbijáról, az új, egyelőre homály fedte regényéről, és néhány szót az írás rejtelmiről, ráadásul, ami engem a legjobban foglalkoztatott, a Hópelyhek a válladon befejezéséről is. Ezúton is köszönöm neki!


-Mindig is író akartál lenni?
Nem, kislányként színésznő szerettem volna lenni. Később jártam színi stúdióba és ott kiderült, hogy nem vagyok annyira tehetséges, mint a többiek. Ezt beláttam, és gőzerővel az írás felé fordultam, ami mindig is életforma volt számomra.

-Mit csinálsz, amikor nem írsz? Van valamilyen hobbid?
Nagyon szeretek írni, de megvannak a magam határai, egy nap maximum két órát töltök azzal, hogy a készülő kéziratomon dolgozom. A szabadidőmben imádok természetet járni a családommal, sütni-főzni, jó filmeket nézni és természetesen olvasni. Valamint utazni, már amikor van rá lehetőségem.

-Van kedvenced a könyveid, ill. karaktereid közül?
Nincs kedvencem, illetve ha van, akkor mindig az aktuális, amin épp dolgozom. Mire megjelenik, általában elengedem az adott témát és már egész más foglalkoztat. A kész könyveimbe bele sem szeretek olvasni, mert csak felidegesítem magam, ha hibát találok, vagy ha ma már másképp írnék dolgokat, mint amikor az adott regény készült. Most épp A sokszívű című könyvem kéziratán dolgozom, amely szintén lélektani regény lesz, mint a Hópelyhek a válladon, de a központi témáját egyelőre szeretném titokban tartani.

-Egy kicsit az írás rejtelmeiről: hogyan írod a történeteket; már az elején tudod, hogy mi lesz a vége, vagy csak elkezdesz írni, és közben alakul?
Amikor nekilátok a kéziratnak, már van a fejemben egy kész szinopszis, amely a fő cselekményszálakat tartalmazza és azt, honnan hová szeretnék eljutni, mi a könyv üzenete. Ha ez tiszta, akkor hagyom magam szabadon sodródni, engedem, hogy az adott karakterek szinte maguktól formálódjanak az oldalakon és nyitott vagyok önmagam új ötleteire. Nálam soha nincs semmi kőbe vésve, ha mondjuk, van egy félkész könyvem, és jön egy új, jobb ötlet, ami alapjaiban borítja a koncepciómat, képes vagyok átírni, csak hogy jobb legyen a történetem.

-Van olyan karakter, aki hasonlít rád? Olyan, akivel a legjobban tudsz azonosulni?
Nehéz lenne megmondani. A Hópelyhek a válladon főszereplőjével, Arlene-el együtt tudtam érezni, mert voltam hasonló helyzetben, mint ő, de ettől még nem vagyok olyan, mint ő. Egyértelműen egyik szereplőmben sem ismertem soha önmagamra.


-Nagyon szerettem a Hópelyhek a válladon könyvedet, teljesen felkavart, főként a vége. Továbbgondoltad valaha, hogy mit történik Haydenékkal a találkozás után? Mi inspirált arra, hogy ilyen témájú könyvet írj?
Nem gondoltam tovább a történetet, mert azt szerettem volna, ha az olvasó teszi ezt. Ha mindenki maga dönti el, szerinte mit tesz ebben a helyzetben Arlene. Visszafogadja a férfit az eleve halva született, rengeteg fájdalmat megélt szerelemmel együtt? Vagy a józan esze és a családja iránt érzett szeretete elég lesz ahhoz, hogy kilépjen ebből az ördögi körből? Amit tudni kell: egy borderline férfi soha nem áll le. Időről időre megjelenik a nő életében és próbálja visszahódítani, mert neki a szakítunk – visszahódítunk – balhézunk – szakítunk – megint visszahódítunk a párkapcsolati dinamikája. Kérdés, ha ezt már tudjuk, a sötéten édes szerelme elég-e ahhoz, hogy újra a játszmahintában találjunk magunkat? Azért írtam minderről, mert én magam is érintett vagyok. Van egy igazi Hayden, aki valaha nagyon közel állt hozzám és iszonyatos sok lelki munkámba került, hogy ne tegyük tönkre örökre egymás életét pusztán azzal, hogy együtt vagyunk. Remélem, jól van, és azt is, hogy egy napon belátja, jó ez így, ahogy van, és valaki mással boldog lesz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése