„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2017. március 25., szombat

Jenny Han - A ​fiúknak, akiket valaha szerettem

Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.



Már viszonylag régebb óta szemezgettem ezzel a könyvvel, aztán amikor nőnapi akció volt a Könyvmolyképzőnél, lecsaptam rá. Jenny Han regénye nagyon olvasmányos, én magam kétszer nyitottam ki,  aztán már véget is ért. Ráadásul azt az érzést nyújtotta, amit jó könyveknél szoktam átélni: hogy túl hamar véget ért. Nem azt mondom, hogy világokat renget meg a történet, de én nagyon élveztem minden sorát, és úgy éreztem, többről szólt, mint egy lagymatag gimis szerelmi sztori, ugyanis a család, főként a három nővér szerepe is kiemelt szerepet kapott benne. Persze megvolt a humor és a szerencsétlen leveles eset a főszereplőnkkel, Lara Jeannel, ami aztán egészen könnyeddé tette a történetet. 

A fülszöveg nagyon jól érzékelteti, hogy mi is történt a könyvben. Lara Jean valóban minden korábbi szerelmének írt egy nem is annyira bátortalan, mondhatni kifakadó, a továbblépését bizonygató levelet, amit valóban elküld valaki a fiúknak, és ami aztán valóban felkavarja a lány addig nyugodt életét. Összesen öt ilyen fiúról van szó, akik közül kettő kap kiemelt szerepet a történetben. Kezdjük Joshsal. Josh Lara Jeanék szomszédja, akivel egész életükben barátok voltak. A lány azonban egy idő után rájött, hogy többet érez iránta, és mintha a fiú is küldött volna felé jeleket, azonban Lara Jeannek rá kell jönnie, hogy tévedett: Josh ugyanis a nővérével, Margot-val kezd el járni. Főhősnőnk ezután írja meg az el-nem-küldött levelét neki, ami után úgy érzi, lezárta a dolgot, és nem foglalkozik vele többet. Legalább is addig, amíg Margot nem szakít Joshsal, majd el nem költözik otthonról Skóciába, és a fiú rá nem jön, hogy Lara Jean szerette őt. És itt jön a képbe a másik címzett, Peter Kavinsky. Peter a suli legnépszerűbb fiúja, akibe - természetesen - Lara Jean is szerelmes volt valamikor. Most viszont már egyáltalán nem érez iránta semmit, viszont, amikor Josh rájön a titkára, a lány egyezséget köt Peterrel: egy ideig eljátsszák, hogy egy párt alkotnak. Ez nem kevés megmosolyogtató pillanatot okoz, emellett pedig az is kiderül, hogy a fiú nagyon jó hatással van Lara Jeanre, aki Peter hatására sok új dolgot tanul meg az életről.

Ahogy azt említettem feljebb, a szerelmi szál mellett fontos szerepet tölt be a könyvben a család is. Lara Jean apjával és két testvérével, Kittyvel és Margot-val él együtt, édesanyjukat korán elvesztették. Ami engem nagyon megfogott a történetben, az a lányok kapcsolata volt. Édesanyjuk halála miatt, hogy apjuk életét megkönnyítsék saját talpukra állnak, szinte magukra vannak utalva, egymást nevelgetik, ami a kapcsolatukat nagyon erősíti. A legidősebb testvér Margot, aki kézben tartja a dolgokat, odafigyel arra, hogy minden a helyén legyen a családban, ami egy kicsit merevvé, sokszor úgy tűnik, érzelemmentessé teszi őt. A legkisebb Kitty még csak 9 éves, ő viszont a könyv egyik nagy sikere, cserfes, nagyszájú és szerethető. Úgy érzem az írónő nagyon jól eltalálta a nővérek szerepét, a felelősségteljes Marogt-val, a még csak félig felnőtt, kicsit ábrándos Lara Jeannel és az édes kistestvérrel, Kittyvel. 

Kevés olyan tiniszereplő van, akivel annyira tudtam azonosulni, mint Lara Jean. A lánynak meg kell tanulnia felelősséget vállalnia, miután nővére elutazik. Eddig Margot volt, aki mindenért felet, most viszont a középső testvérre hárult ez a feladat. Emellett pedig, ami a legnagyobb gondot okozta neki - és amit én is jobban át tudtam érezni -, az a korfontzónájából való kilépés nehézsége volt. Lara Jean igencsak kényelmesen éli mindennapjait, vagy a szobájában - sokszor pizsamában - , vagy a húgával tölti idejét. Peter azonban sok mindent megváltoztat, ugyanis a fiú megmutatja neki, hogy élhet izgalmasabban, hogy milyen lehet egy igazi kapcsolat, segít neki abban, hogy ne féljen belevágni ijesztőnek tűnő dolgokba. Én nagyon szurkoltam nekik, már csak azért is mert Josh karaktere, habár először valamiféle szerelmi háromszöget sejtetett, nekem nagyon nem volt szimpatikus. 

,,A szerelem félelmetes – állandóan változik, és bármikor vége lehet. Ez a kockázat vele jár. És mégsem akarok félni többé. Bátor akarok lenni."

A fülszöveg egy humoros, romantikával átszőtt ifjúsági történetet ígért, amit aztán át is élhettem. A vége nagyon stílusosra sikerült, azonban egy kicsit lezáratlannak éreztem, ezért utánakerestem a molyon: kiderült, hogy a könyv egy sorozat első része, szóval még sokáig izgulhatunk a Lara Jeanért és Peterért. Én biztosan el fogom olvasni a folytatást! 

Értékelés: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése