„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2017. március 7., kedd

Böszörményi Gyula - A ​Rudnay-gyilkosságok


1900 ​ősze. 

Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. 

Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.



Ahogy arra már a Leányrablás Budapesten értékelésében is utaltam, nem álltam le eme nagyszerű sorozat olvasásával, sőt immáron a harmadik részbe is belekezdtem szombat este. A Rudnay-gyilkosságok a maga 554 oldalával - ha lehet ilyet állítani - túlszárnyalta az első részt. Immáron két hete, hogy részese vagyok a századforduló idején játszódó letehetetlen sorozatnak, így nem csoda, ha minden szabad gondolatom a történeteken jár. A bájos Milin, a még mindig morcos bárón, és persze Emmán, aki valahogy mindig olyan szituációkba keveredik, ami nem kevés idegfeszítő pillanatot okoz.

A kezdő kötet ugyebár egy kisebb függővéggel zárult, így én bizonyos voltam benne, hogy valami szörnyűség fog megesni papuskával. Szerencsére azonban nem hogy nem történt vele semmi baj, sőt nem is jutott neki sok hely a folytatásban. Így hát Milinknek nem kellett újabb veszteséget szenvednie, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne keveredett volna nem kevés khm.. kalandos szituációba. Habár az előző kötetben úgy látszott, hogy Hangay Emma meghalt a cirkuszi tűzesetben, azonban az okokra és miértekre nem derült fény, a minden apró részletre odafigyelő Ambrózy báró ezt az ügyet félretéve mégis új nyomozásba kezd. Kezdeti makacskodása után, végül a címben is helyet kapó Rudnay gyilkosságok felderítésére Milit is magával viszi, együtt próbálván megoldani az első látásra összefüggéstelen eseteket. Szüksége is van rá, ugyanis Mili a báró immár nem olyan nagy meglepetésére ismét bebizonyítja, hogy mennyire fürgén jár az agya, és annak ellenére, hogy nadrág helyett szoknyát visel, bizony nem kevés sütnivalóval áldotta meg a sors. Annak kifejezetten örültem, hogy a báró és Mili végre picinykét közelebb került egymáshoz, sőt volt benne egy kimondottan romantikusnak tekinthető mozzanat is. Még mindig lenyűgöz Mili szellemes és egyre bátrabb elkottyantásai Ambrózy irányába, amit - úgy tűnik - maga a báró is egyre jobban elvisel, ha nem élvez!?

,,– Hangay kisasszony az én hiányzó karom – közölte vele Ambrózy báró, engem is meglepve ezzel a kissé morbid hasonlattal. – Ha ő nincs, sosem jutottam volna még csak a közelébe sem annak, hogy önöket leleplezzem."

A másik oldalon pedig a nagyon is élő Hangay Emma, jelenleg Kardos Cecília jelenét tárja elénk a regény. Jelenét bizony, hiszen Cili is immár 1900-ban jár, nem is olyan messze húgától, sőt - ez talán nem olyan vészes szpolierezés - a nővérek sorsa lapról lapra egyre jobban összefonódni látszik. A fővárosba járunk tehát, ahová Cili menekülni kényszerül Pozsonyból, azonban hamar rossz társaságba vezeti a sors. Egy véletlen folytán Tabánba, a Hül családhoz kerül a frissen végzett ápolónő, akik több lány kihasználva ,,keresik" kenyerüket. Itt ismerkedik meg Mück Márival, Blau Annával és Fecskával is, akik szintén áldozatul estek a könyörtelen családnak. Az éles eszű lányokat azonban nem ejtették a fejükre, négyen összefogva próbálnak túljárni a gonosz anya-fia páros eszén, és megtalálni a szabaduláshoz vezető utat.

,,– Köszönöm, Gáspár bácsi, de a botom nekem épp elég – hárította el a fegyvert Richárd. – Inkább tartsa magánál, mert ennek a háznak az igazi kincse odafönn duzzog, őt kell védeni."

A könyv még izgalmasabb volt, mint az előző rész, hiszen a gyilkosságok - amik valós vázat adnak az elképzelt történetnek - nem kevés veszélyes kalandba keveri a nyomozó párosunkat. Ehhez továbbra is megelevenedik részletes és gyönyörű leírások közvetítésével az egykori főváros, amit egyszerre érez ismerősnek, de valójában mégis ismeretlennek a magyar olvasó. Számomra továbbra is az éles nyelvű Mili és a még mindig titokzatos báró viszi a történetet, az ő - ha fogalmazhatok így - párosukat lehetetlen nem szeretni, a fanyar humor, a szócsaták mögé rejtett törődés, a közös nyomozás mind segítségül szolgálnak abban, hogy folyamatosan szárnyaljon a történet. Továbbra is szívből ajánlom  a sorozatot. 

Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése