„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2017. december 31., vasárnap

2017 - Zárjuk le!


Ismét eltelt egy év, a negyedik a blogom életében, én pedig hozom az immár szokásossá vált évadzáró posztomat az év utolsó napján. Lesz egy kis személyeskedés, statisztika, pár szó a kihívásokról, a végén pedig jöhetnek a legek 2017-ben.

2017. december 30., szombat

Tavi Kata: Szívkeringő

Végzős évbe lépett Lilla és barátai, ami nem csupán azt jelenti, hogy komoly döntéseket kell meghozniuk, hanem azt is, hogy fel kell készülniük a búcsúra. Tartsatok ti is a Blogturné Klub négy bloggerével, hogy közösen búcsúzzunk el a Sulijegyzetek sorozattól. Ha pedig velük játszotok, esélyetek lehet megnyerni a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott példányt Tavi Kata Szívkeringő könyvéből.

2017. december 27., szerda

Jennifer Niven: Veled ​teljes a világ


A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Jennifer Niven: Veled teljes a világ című regényét, amely két fiatal egymásra találásáról szól, persze nem hétköznapi egyikük sem, a fiú nem tudja megjegyezni az arcokat, a lány pedig valaha a legdagibb lány volt Amerikában. Küzdelmes útjukat hét bloggerünk mutatja be, érdemes követni az állomásokat, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk megfejtői között.

2017. december 23., szombat

Simone Elkeles: Tönkretett vakáció


A Könyvmolyképző Kiadó jelenteti meg Simone Elkeles  Hogyan tegyük tönkre sorozatát, máris itt az első rész a Tönkretett vakáció. Ez volt a szerző első regénye, mely 2006-ban jelent meg eredetileg és egy különleges Izraeli nyaralást mesél el. Nyolc  blogger véleményét olvashatod a turné során, kövesd az állomásokat  és esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.

2017. december 21., csütörtök

Böszörményi Gyula: Nász ​és téboly


Egy év telt el azóta, hogy Böszörményi Gyula felkavarta az állóvizet az Ármány és kézfogó meghökkentő függővégével. Találgatások tömkelege jelent meg azóta a folytatást illetően, azonban most már nem kell tovább várni, hiszen december 15-én megjelent a befejező kötet, a Nász és téboly. Végre választ kapunk arra, hogy miként végződik a nem mindennapi leánykérés, és lehull a lepel a mi morc bárónk rejtélyes múltjáról is. Természetesen a blogturné bloggerei is elmondják véleményüket a könyvről, és egy nyereményjátékra is invitálunk Titeket, amely során három példányt nyerhettek a könyvből.

2017. december 19., kedd

Matt Haig: A ​lány, aki megmenti a karácsonyt


A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Matt Haig A lány, aki megmenti a karácsonyt című mesekönyve, a nagysikerű A fiú, akit Karácsonynak hívnak folytatása. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere csizmát ragadott, hogy előkerítse Ameliát, az egyetlen embert, aki még hisz, mielőtt veszélybe kerülhetne az ünnep. Hisz tudjátok, remény nélkül nem léteznének csodák.

2017. december 17., vasárnap

Krystal Sutherland: A ​szerelem kémiája



A Maxim Kiadó gondozásában jelent meg decemberben Krystal Sutherland első könyve, A szerelem kémiája. A Young Adult könyvben a középiskolás Henry Page és az új lány Grace Town történetét ismerhetitek meg. A blogturné keretében 3 blogger meséli el véleményét a könyvről, és természetesen játszhattok is 1 példányért.

2017. december 14., csütörtök

2017 Advent - Várakozás a Blogturné klubbal


"Ó, a Karácsony!
Már az ünnep puszta említése is kedves emlékeket ébreszt a legtöbb emberben: ezüstszálakkal és üvegdíszekkel teleaggatott hatalmas örökzöld fenyő, a lábánál szétszórt, vidáman, színesen becsomagolt ajándékok, a kandallóban lobogó tűz, itallal teli poharak, az ajtóban összesereglett énekesek, akiknek hetykén félrecsapott kalapja felfogja estükben a hópelyheket, a tálon egy almákkal körülrakott, szép, hízott liba. Desszertnek pedig természetesen fügepuding."
"Végtére is a szép emlékek és a varázslatok teszik emlékezetessé minden karácsonyunkat."

2017. december 13., szerda

Rebecca Yarros: Full ​Measures – Tiéd vagyok


Rebecca Yarros a Tiéd vagyok című könyvvel mutatkozik be a magyar new adult rajongóknak. A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában december 15-én jelenik meg Ember és Josh története.

2017. december 11., hétfő

Katie McGarry: Breaking ​the Rules – Szabályszegők

Echo és Noah kalandja folytatódik a Feszülő húr kiegészítő novellájában. A Szabályszegők blogturnéja 8 napon keresztül várja az olvasókat.

2017. december 9., szombat

J. L. Armentrout: Stay ​With Me – Maradj velem


A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelenik Jennifer L. Armentrout Várok rád sorozatának 3. része a Stay With me - Maradj velem című könyve. A Blogturné Klub bloggerei 8 napon keresztül december 4. és 11. között várják az olvasókat a turné állomásain.

2017. december 7., csütörtök

Julianne Donaldson: Edenbrooke ​örököse


Idén novemberben jelent meg a Könyvmolyképző kiadó gondozásában az Edenbrooke duológia előzménykötete. Tartsatok velünk december 5-11 között, ha részt vesztek a nyereményjátékunkban, megnyerhetitek a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!

2017. december 5., kedd

Tom Fletcher: Christmasaurus


A Kolibri Kiadó jóvoltából immár magyarul is megismerkedhetünk a Christmasaurus-szal, a karácsonyi történettel egy kisfiúról, aki szerette a dinókat, de sose gondolta volna, hogy valaha is találkozik eggyel. Ám egy varázslatos ünnepi este a Mikulás valami olyannal ajándékozza meg, amire senki se számított. Ha szeretnéd megismerni Tom Fletcher meséjét, tarts a Blogturnéval, hogy megtudd, miképp alakulnak a kisfiú és dínója kalandjai. Azért is érdemes követni az 5 bloggert, mert a turné végén neked is lehetőséged lesz, hogy megnyerhesd a Kiadó által felajánlott 3 könyv egyikét.

2017. november 30., csütörtök

Elle Kennedy The ​Score – A pont


A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent a kedvelt Off-Campus sorozat harmadik része, ezúttal Deant és Allie-t ismerhetjük meg jobban. Vajon a nőfaló szépfiú megtalálhatja a megnyugvást és Allie a szerelmet?
Tartsatok velünk a nyolc állomásos blogturnén és közelebb hozzuk a történetet!

2017. november 26., vasárnap

Colleen Hoover: Confess - Vallomás



Idén ősszel két csodálatos Colleen Hoover könyv is megjelent a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. A Velünk véget ér után most a Confess - Vallomás c. könyvével invitálunk titeket egy nyolc állomásos turnéra. Tartsatok Ti is velünk, ha szeretnétek jobban megismerni Auburn és Owen olykor fájdalmas, olykor mosolyt fakasztó történetét!

2017. november 25., szombat

Jeaniene Frost: Első ​lobbanás


A vámpíros Urban Fantasyk egyik koronázatlan királynője, a fél vámpír vámpír vadász Cat, és a szemtelenül sármos Bones megalkotója, maga Jeaniene Frost tér vissza, hogy újra meghódítsa a magyar rajongók szívét. Ezúttal a Cat &Bones sorozat spinoffjával, melynek egyik főszereplője nem más, mint maga Vlad Tepesh! A Blogturné Klub 9  bloggere pedig 2017. november 22-től 2017. november 30-ig mutatja be nektek Vlad és Leila perzselő történetét.

2017. november 23., csütörtök

Abbi Glines: Te ​vagy nekem a jövő


A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Abbi Glines Te vagy nekem a jövő c. regénye, mely a Sea Breeze sorozat ötödik kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere bemutatja Cage és Eva történetének szenvedéllyel és könnyekkel átitatott folytatását, melyben Cage-nek nem csupán bizonyítania kell, hogy megérdemli a lány szerelmét, de döntenie is kell.

2017. november 19., vasárnap

BOOK BLOGGER TESZT

Az utóbbi időben nagyon rákoncentráltam az értékelések írására, már régóta nem volt másfajta poszt a blogomon. Ez persze nem negatívumként értendő, hiszen nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sok - köztük több kincsre akadva - könyvet van lehetőségem olvasni. Mindenesetre mostanság az életem könyvmoly része abból áll, hogy olvas-értékel, szóval itt volt már az idő, hogy egy kicsit mást hozzak nektek. Ma reggel láttam a molyon, hogy Dorka kihívott egy book tagre, és mivel már ezer éve nem volt ilyen, és a hétvégén egyébként sem posztoltam volna, itt a tökéletes alkalom, hogy kitöltsem a Book Blogger Tesztet.
Dorka bejegyzését az Anya olvas blogján tekinthetitek meg. Köszönöm neki a kihívást!

2017. november 17., péntek

Jennifer E. Smith: Vajon ​ránk talál a szerencse?


Ki ne ábrándozott volna még a telitalálatos lottószelvényekről hallva, hogy milyen jó lenne, ha ő nyerné meg azt a sok pénzt? De vajon áldás vagy átok egy hirtelen jött gazdagság?

2017. november 15., szerda

L. A. Casey: Gyere ​haza!


Újabb szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadó Rubin Pöttyös sorozatában, L. A. Casey. Természetesen a Blogturné Klub tagjai sem maradhatnak ki a jóból, november 11-től öt állomásos turnéra indulunk az új new adult kötettel, aminek a címe Gyere haza!
Ismerd meg velünk Lane és Kale hosszú évekre visszanyúló történetét, és ha ügyes vagy, a könyv három példányának egyike is a tiéd lehet.

2017. november 12., vasárnap

Trisha Ashley: Karácsonyi ​szerelem


Novemberben jeleneik meg Trisha Ashley Karácsonyi szerelem c. könyve a Könyvmolyképző Kiadónál. A könyvben elénk táruló behavazódott tájjal, a készülődéssel, főzéssel, díszítéssel és egy lelkes családdal még a karácsony ellenes Holly Brownt is megérinti az ünnep szelleme. Tartsatok velünk Ti is, ha részese szeretnétek lenni ennek a romantikus, karácsonyi történetnek, és játszatok a könyvért!

2017. november 11., szombat

Colleen Hoover: Velünk véget ér


A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg Colleen Hoover legújabb könyve, a Velünk véget ér. Az írónő ismét hozta a tőle megszokott színvonalat, Lily története garantáltan meg fogja érinteni az olvasók szívét. Tartsatok velünk ti is, ha szeretnétek megnyerni a könyv egy példányát.

2017. november 7., kedd

Erin Watt: Megtört ​herceg


Folytatódik Ella és a Royalok magával ragadó története! Még nem is volt időnk feldolgozni a Papír hercegnő függővégét, máris bombaként robban az életünkbe a Megtört herceg - természetesen a Könyvmolyképző Kiadótól. Ha szeretnétek megismerni a történet folytatását, ezúttal Reed szemszögéből is, és megnyerni a könyvet, tartsatok a blogturné 8 bloggerével!

2017. november 6., hétfő

Jenny Colgan: Kalamajka ​a Piciny Csodák pékségében


A különleges szigeten élő és immáron elégedett pékként keményen dolgozó Polly visszatér, és újabb kalandokba keveredik Jenny Colgan könyvsorozatának folyatásában. Ha szeretted az első részt, akkor tarts újra Blogturné Klub 4 bloggerével, hiszen utánajártunk hogy megtudjuk, mitől is ilyen finomak Polly kenyerei, és milyen az élet a dagálytól elzárt kis szigeten, ahol Pollynak és pékségnek sok megpróbáltatással kell szembe nézni.
A turné végén te is megnyerheted a 3 könyvet, ha válaszolsz néhány egyszerű kérdésre, amivel teszteljük, hogy mennyire értesz a sütéshez :) Nyugi, nem kell hivatásos péknek lenned, elég csak Polly tanácsait követni, hogy eljuss a megfejtéshez!

2017. november 3., péntek

Jacqueline West: Csal ​minden álom


A Menő Könyvek gondozásában jelent meg hazánkban Jacqueline West regénye, a Csal minden álom. A Blogturné Klub három bloggere vállalkozik a csodaszép borító alatt kibontakozó történet kibogozására. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek a kötet egy példányát.

2017. október 29., vasárnap

Ali Benjamin: Suzy ​és a medúzák


A Libri Kiadó gondozásában jelent meg idén ősszel Ali Benjamin különleges története. A 12 éves Suzy nem mindennapi módon próbálja feldolgozni legjobb barátnője elvesztését, amelyben a legegyedibb medúzafajták lesznek segítségében. A Suzy és a medúzák turné kereteiben öt blogger meséli el véleményét a könyvről. Tartsatok velünk Ti is, ha szeretnétek megnyerni a könyvet!

2017. október 28., szombat

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba


Hanna, Dávid, Áron, Máté és Xiara kollégiumi lakótársak. Mindegyikük családi háttere bonyolult, épp ezért, amikor pénzhiány miatt be akarják zárni a hétvégékre a kollégiumot, egy nagy tervet eszelnek ki. Vajon végre tudják hajtani? Sikerül megoldást találniuk a gondjaikra?
A Blogturné Klub négy tagja által megismerkedhettek az öt barát történetével. Kövessétek figyelemmel a turnét, mert játék is lesz, amelyen egy példányt nyerhettek a könyvből.

2017. október 27., péntek

Jennifer L. Armentrout: White ​Hot Kiss – Perzselő csók


A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából jelenik meg Jennifer L. Armentrout legújabb sorozata a Komor elemek első része, a Perzselő csók. Layla félig démon, félig vízköpő, de igazából csak normális életet szeretne élni. Mindez álom számára, főleg amikor élete még jobban felkavarodik Zayne-nel és Rothtal.
Ha kíváncsiak vagytok a hamarosan megjelenő Perzselő csókra, gyertek és tartsatok velünk az öt állomásos turnén és ismerjétek meg jobban Laylát, Zayne-t és Rothot.

2017. október 25., szerda

Catherine Rider: Csók ​New Yorkban


A Menő Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg Catherine Rider romantikus regénye, ami garantáltan meghozza a karácsonyi hangulatot! Charlotte és Anthony New York híres vagy éppen eldugott helyeit járva próbálják túltenni magukat szakításukon - ráadásul mindezt karácsony estéjén. Ha szeretnétek Ti is részese lenni ennek a szerelmes-hangulatos történetnek, tartsatok a turné 5 bloggerével, és játsszatok a könyvért!

2017. október 18., szerda

Kerstin Gier: Az ​álmok harmadik könyve

A Könyvmolyképző jóvoltából hazánkban is megjelent a Silber trilógia utolsó kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere még utoljára kitárja az álmok kapuját, hogy az újabb veszélyekkel dacolva bemutassák Liv és a srácok kalandjának grandiózus lezárását.

2017. október 15., vasárnap

Erin Watt: Papír ​hercegnő


A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg idén ősszel a Papír hercegnő című könyv. Ella és a Royal család története elképesztően izgalmas, a new adult rajongók garantált kedvence lesz! Ha szeretnétek ti is az élmény részese lenni és megnyerni a könyvet, akkor tartsatok a turné 8 bloggerével!

2017. október 11., szerda

Jeff Wheeler: A királynő méregkeverője


A Könyvmolyképző jóvoltából hazánkban is megjelent Jeff Wheeler népszerű sorozatának első része, A királynő méregkeverője. Ennek örömére a Blogturné Klub négy tagja bemutatja a bátor kisfiú, Owen cselszövésekkel teli kalandját, aki a király kémeit elkerülve és  szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában.

2017. október 5., csütörtök

Julie Klassen: A ​néma nevelőnő


A General Press Kiadó jóvoltából ismét időutazást tehetünk az 1800-as évek világába Julie Klassen kalauzolásában. A kirándulásra a Blogturné Klub hat bloggere vállalkozott, a turnéval tartva érdekességeket tudhattok meg a történetről. Sőt, ha részt vesztek a nyereményjátékon, még a könyv egy példánya is a tiétek lehet.

2017. október 3., kedd

T. R. Salty: Erődvárosok


A Delta Vision Kiadó gondozásában jelent meg T.R. Salty Erődvárosok című posztapokaliptikus regénye. A történet elkalauzol minket a biztonságosnak tűnő Kordonfalon belüli világba, ahol azonban a falakon kívül élő modok, és más sokkal nagyobb veszélyek is fenyegetik a fiatal szereplőket. Tartsatok a blogturné három bloggerével, hogy megnyerhessétek a könyv egy példányát.

2017. október 1., vasárnap

Beth Flynn: Kilenc ​perc


Romantikus pszichothriller, telis-tele titkokkal és váratlan fordulatokkal. Fedezd fel az elképesztő történet mélységeit és add át magad a borzongásnak!

2017. szeptember 30., szombat

Fekete Judit: Az ​őrület határán


A Könyvmolyképzőnél jelenik meg Fekete Judit Az őrület határán c. regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere elmerül Kálmán Lili naplójában, hogy testközelből átélje a(z ex)marketinges lány  hol szomorkás, hol kacagtató élményeit a munkanélküliségről.

Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet!

2017. szeptember 26., kedd

Marie Rutkoski: The ​Winner's Crime – A nyertes bűne


Ha ez csak egy játék, feláldoznád mindened a győzelemért? Marie Rutkoski, az első, idehaza is megjelent, regényével már egyszer darabokra törte a szívünket, a folytatásban pedig még tovább emelkedik a tét. Tartsatok velünk 2017. szeptember 24-e és 29-e közt, hogy együtt ünnepeljük a gyönyörűen megírt, érzelmekben gazdag sorozat második részének megjelenését!

2017. szeptember 25., hétfő

Jenny Han: Utóirat: ​Még mindig szeretlek!


A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg idén ősszel Jenny Han Utóirat: Még mindig szeretlek c. könyve. A fiúknak, akiket valaha szerettem könyv folytatásában tovább bonyolódik Lara Jean és Peter kapcsolata, a Covey testvérek pedig ismét sok szórakoztató és bájos pillanatot nyújtanak az olvasóknak. A turné során 8 blogger véleményét olvashatjátok a történetről, és ha részt vesztek a játékon, nyerhettek 3 példányt a könyvből.

2017. szeptember 21., csütörtök

Szurovecz Kitti: A ​sokszívű


Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg Szurovecz Kitti legújabb regénye. A sokszívű tabudöntögető történetében a poliamoria kerül fókuszba. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével, s ha részt vesztek a nyereményjátékon, megnyerhetitek a könyv egy példányát!

2017. szeptember 6., szerda

Emery Lord: Amikor ​összeütköztünk


A Menő Könyvek gondozásában jelent meg Emery Lord: Amikor összeütköztünk című regénye.
Két fiatal felejthetetlen nyaráról olvashattok a regényben, ahol nagyon fontos szerepet kap a család, a barátság, a szerelem és az elengedés. A  Blogturné Klub három bloggere számol be a történetről a blogturné keretében, amit érdemes követnetek,  ugyanis a   játékunk során egy szerencsés olvasó megnyerheti a könyvet

2017. szeptember 3., vasárnap

Brittainy C. Cherry: Csendfolyó


Brittainy C. Cherry már sokak szívét meghódította történeteivel, melyben a megsebzett, darabokra tört szívű főhősei életét ismerhetjük meg. Az írónő képes arra, hogy karakterei és történetei mélyen megérintsék az olvasót. Az Insomnia Könyvek most elhozta az írónő új történetét, mely még emberibb, és még szívbe markolóbb, mint az eddigiek. Ismerjétek meg ti is Maggie és Brooks történetét, és tartsatok a Blogturné Klub 8 bloggerével, akik elmesélik, hogy milyen felemelő történet a Csendfolyó című regény. A turné végén nyereményjáték is vár, amivel megnyerheted te is a 3 könyv egyik példányát.

2017. augusztus 31., csütörtök

Katharine McGee: Az ​ezredik emelet

A Libri Kiadó az Insomnia könyvek sorozatában jelentette meg Katherine McGee: Az ezredik emelet című regényét, mely a nem is olyan távoli jövőben játszódik New Yorkban. Az épület hatalmas, minden szintje egész lakótömbökből áll, és ahogy haladunk felfelé egyre gazdagabbak a lakók és egyre kevesebben laknak a szinteken. Az izgalmas történet fiatal szereplői is egytől egyig feljebb vágynak, de vajon megéri küzdeni az áhított csillogásért?  Kövesd végig a három állomásos blogturnét, ha a játék során minden kérdése jó választ adsz, megnyerheted a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.

2017. augusztus 28., hétfő

Estelle Maskame: Mondtam ​már, hogy szeretlek?


A Gabo Kiadó gondozásában jelent meg idén nyáron a DIMILY-trilógia, amelynek első részéhez turné is indul. Estelle Maskame első könyve, a Mondtam már, hogy szeretlek? egy romantikus young adult történet, amelynek középpontjában egy tiltott szerelem áll. A turné során 5 blogger véleményét olvashatjátok a könyvről, és természetesen játszhattok a nyereménykönyvekért!  Tartsatok velünk!

2017. augusztus 14., hétfő

Joss Stirling: Summer


Megjelent Joss Stirling nagysikerű fanatsy sorozatának befejező kötete a Menő Könyvek Kiadó jóvoltából. A záró részben még egyszer utoljára belemerülhetünk a savantok világába, ezúttal Summerrel a főszerepben.  A turné menetét három állomáson keresztül követhetitek végig, és nyerhettek egy példányt a könyvből.

2017. augusztus 13., vasárnap

Elizabeth Hoyt: Egy ​ágyban a szörnyeteggel


A General Press kiadó jóvoltából megjelent Elizabeth Hoyt kedvelt Maiden Lane sorozatának legújabb kötete. Az Egy ágyban a szörnyeteggel előzőleg megismert Apollo történetét meséli el, akinek életébe váratlanul becsöppen Lily Stump és mindent megváltoztat.
Gyertek és ismerjétek meg velünk együtt közelebbről Apollot!

2017. augusztus 9., szerda

Colleen Oakley: Karnyújtásnyira


A General Press Kiadó gondozásában jelent meg hazánkban Colleen Oakley legújabb regénye, a Karnyújtásnyira. A Blogturné Klub három bloggere eredt a meghökkentő, romantikus történet nyomába, s ha a turnéval tartotok, Ti is megnyerhetitek a könyv egy példányát!

2017. július 31., hétfő

J. P. Delaney: The ​Girl Before – A lány a múltból


A Maxim Könyvkiadó a Könyvhétre jelentette meg J.P. Delaney: A lány a múltból című könyvét, mely az amerikai és az angliai megjelenés után több mint 35 országban került a könyvespolcokra óriási sikerrel, és a filmes jogok is elkeltek. Tarts a Blogturnés bloggerekkel ennek a misztikus thrillernek a blogturnéján, és a játékunk során megnyerheted a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét.

2017. július 29., szombat

Nyereményjáték - 3 éves a Könyvvilág blog


Sziasztok! Tudom, hogy már egy hónapja csúszik ez a bejegyzés, de ennek egyik legnagyobb oka, hogy nem érkezett meg az egyik nyeremény. Sajnos azóta sem, de úgy döntöttem, hogy elég a várakozásból, most már illik belevágni!

2017. július 26., szerda

Angie Thomas: The ​Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál


Angie Thomas első regénye nagyon fontos témákat dolgoz fel, a rasszizmustól a rendőri brutalitáson át a drogozásig. A nagy kritikai elismeréseket és lelkes olvasói kritikákat kapott regény magyarul a Gabo kiadó gondozásában jelent meg. Ha velünk tartasz a blogturnén július 24 és 28 között, akkor egyike lehetsz azon szerencséseknek, akik megnyerik a kiadó által felajánlott három példány egyikét.

2017. július 11., kedd

K. A. Tucker: In ​Her Wake – Sodrás



A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg az idei Könyvhétre  K. A Tucker In Her Wake - Sodrás c. könyve. A Tíz apró lélegzet folytatásában végre lehetőséget kapunk arra, hogy megismerjük Kacey után Cole történetét is.  A szívszaggató könyv turnéját 6 blogon követhetitek végig, és játszhattok a nyeremény könyvekért!