„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. december 31., szombat

2016 - Zárjuk le!


Sziasztok. 2016 utolsó napján természetesen nem maradhat el az évadzáró posztom. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hol kezdjem, mert a 2016-os évem igencsak mozgalmas volt. Eléggé lefárasztott mind fizikailag, mind mentálisan, és azért lelkileg is. Próbálok azért valami rendszert belevinni az évértékelő bejegyzésembe, lesz egy kis személyes rész, majd írok a sikerekről, bukásokról, kihíváskoról, élményekről, a változásokról a blog életében, az olvasmányaimról és a végén pedig felsorakoznak a ,,legek" is. 



Egy kicsit magamról...

Idén talán ami legjobban meghatározta az életem alakulást, az az volt, hogy egy év kihagyás után visszaültem az iskolapadba, hogy befejezzem (végre!) a turizmus és vendéglátás szakot. Munka mellett. Egy csöppet nehezítette ezt, hogy elvileg levelező tagozatra járok, de az évfolyamomon egyedül maradtam, így egyéni konzultációk keretében kellett elvégeznem a két félévet, ami konkrétan az jelentette, hogy futkároztam a tanárok után, aminek se ők, se én nem nagyon örültünk. A tavaszi félévet még úgy ahogy teljesítettem, viszont az ősz nagyon besűrűsödött. Ehhez tudni kell, hogy a suli elvégzéséhez két nyelvvizsga letétele is szükséges, amiknek (persze) szintén idén álltam neki. Sajnos az angol felsőfokút nagyon megszívtam, mert habár az írásbeli elsőre sikerült, a szóbelinek decemberben harmadszorra futottam neki, a hallgatáson mindig elbukok. Szerencsére a német szakmaim elsőre sikerült, azt október végén tettem le. Emellett pedig ugyebár a beadandók, vizsgák, a szakdolgozat és miegymás, ami az utolsó félévben lenni szokott. Na, nem akarok én nagyon panaszkodni, hiszen szerencsére a szakdolgozatot leadtam (!), már csak egy vizsgám, és persze a záróvizsga van hátra (és az angol, ami január elején derül ki), úgyhogy egy hónap, és kicsit megkönnyebbülök. Azt azért nagyon remélem, hogy a blogomon és a bejegyzésem színvonalán ezek a dolgok nem látszottak meg, ígérem, hogy februártól kitalálok sok-sok újdonságot. 


És ha már a blogom...

A blogom életében is rengeteg változás történt az eltelt év alatt, úgy érzem ehhez hozzájárult az is, hogy én is sokat változtam. Nyitottabb lettem, mertem felvenni a kapcsolatot kiadókkal, amihez sokáig nem volt bátorságom, egy-egy bloggertársulásba is belekerültem, ezzel is szélesítve a palettám, ami több-kevesebb sikerrel zárult. Ebből talán a legnagyobb pozitívum, hogy Katicával a Könyv extrák bloggerével még a Kis Könyves Bloggerek kapcsán ismerkedtünk meg, de szerencsére azóta is jóban vagyunk. Ami azonban a legnagyobb változást okozta, egyértelműen az volt, amikor nyáron bekerültem a Blogturné csapatába. Ez nem kis kihívás, hiszen az ember lánya akarva-akaratlanul is meg akar felelni a csapat tagjainak, a kiadóknak, és nem utolsó sorban az olvasóknak. Ráadásul most már én is láthatom, hogy micsoda háttérmunka folyik a csoportban, emellett pedig az önmagunkkal és az idővel való versenyfutás azért sokszor nem semmi. Nekem még most is sokáig kétszer annyi időbe beletelik egy blogturnés bejegyzés megírása, mint egy ,,normál". Ami pedig az olvasásokat illeti, számomra az októberi és decemberi hónap volt a legdurvább, a suli és munka mellett én már tényleg nem tudom, hogy mikor olvastam! :D A lényeg tehát, hogy nem könnyű, mert sok munka van vele, de a jó dolgokkal általában sok munka van, úgyhogy csak annyit mondhatok, hogy nagyon élvezem.

Ez a változás természetesen a számadatokra is hatással volt. Azt azért megjegyezném, hogy az év elején már látható volt növekedés, májusig kb. minden hónapban egy ezressel nőtt a látogatók száma, ami aztán júliusban tetőzött 13.286 látogatóval, az ezt követő hónapokban is hasonló volt az eredmény, és aztán végül is a december az évem leglátogatottabb hónapja - a mai számlálás alapján- 18.947. Az első BTK-s bejegyzésemet egyébként július 27-én tettem közzé, Catherine Banner Ház az éj peremén c. könyvvel (a másodikat pedig a szülinapomon, augusztus 23-án). A legtöbbet látogatott bejegyzésemet is pont júliusban tettem közzé, ami az egyik kedvenc könyvem folytatásának értékelése volt, - én is sokat hangoztattam a várakozásomat -, ez pedig Jojo Moyes Miután elvesztettelek regényéről szóló poszt, 5560 látogatóval. Ez még a születésnapi nyereményjátékos bejegyzésemet is lepipálta, ami ,,csak" 3367 látogatással büszkélkedhet, a harmadik legjobb szám pedig 2672, ami az 5 idegesítő elszólás, amit csak egy Könyvmoly szájból hallhatsz címet viseli. Így állunk tehát 2016-ban, én úgy érzem, hogy ezek a számok nagyon pozitívak, reméljük, jövőre is csak felfelé fog ívelni a görbém.
Apró betűben megjegyezném, hogy a facebook oldalam lájkjai is szépen gyarapodtak, 2016. január 1-jén 1242 kedvelés volt, ma pedig már 1648-nál tartunk. Köszönöm nektek! 



A kihívások

Tavaly nagyon jól teljesítettem kihívások terén, valószínűleg ezért idén egy csöppet túlvállaltam magam. A GoodReads-en 110 könyvet tűztem ki célul, amiből mindössze 96 jött össze, szégyen, hogy még a százat sem értem el! :( Őszintén fogalmam sincs, hogy miért, de valahogy az év elején le voltam lassulva, és még az év második felében bekövetkező pörgésemmel sem tudtam sajnos behozni ezt a lemaradásomat. A másik kihívásom pedig a Várólista csökkentés volt, aminek keretében ugyebár 12, a könyvespolcomon régóta porosodó könyvet kellett volna elolvasnom. Ezzel az év első felében egészen jól haladtam, csak aztán ahogy az lenni szokott inkább az újabb megjelenéseket vettem kézbe, ezek pedig feledésbe merültek... A 12-ből 7 könyvet olvastam el. Ez azonban nem tart vissza attól, hogy idén is jelentkezzek a várólista csökkentésre egy új összeállítással, erről mindenképpen hozok majd bejegyzést január elején, addig is ITT a polcom. Ami a saját kihívásaimat illeti, az Olvassunk cirkuszos könyveket molyos kihívásom szeptemberben lejárt, nem is hosszabbítottam meg, összesen 25 résztvevője volt, kilencen teljesítették. A Me before your Books - Olvassunk Jojo Moyes könyveket viszont nagyon is népszerű, immáron 187 résztvevővel, és nem is kevés teljesítéssel.
A moly szerint a 2016-os évben összesen 34.144 oldalt olvastam.




Élmények

Idén egyel több könyves eseményen vettem rész, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy a Könyvhét mellett, meg tudtam látogatni a Könyvfesztivált is, ami szintén hatalmas élményt nyújtott. Ha össze kellene hasonlítani a kettőt, nem tudnám megmondani, hogy melyiket élveztem jobban: a tömeg mindkét helyen megvolt, az ellen ugyebár nem lehet tenni, ezt leszámítva viszont nagyon jó volt találkozni az írókkal, kicsit beszélgetni velük, megvolt a sok remek megjelenés is, amikért érdemes sorba állni, és az egyéb programok is mind szuperek voltak. Ráadásul emlékszem, hogy a szeszélyes április ellenére a Könyvfesztiválon is egészen jó idő volt, még fagyiztunk is! Sajnos azonban más kisebb könyves eseményre, dedikálásra egyszerűen képtelen voltam eljutni, eléggé sűrű volt az évem, és vidéki lévén nehéz feljutni Pestre; persze ennek sem szabadna kifogásnak lennie, hiszen azért a gyorsvonatokkal már 2 óra alatt fent lehetek a fővárosba. Éppen ezért itt és most megfogadom, hogy jövőre több könyves rendezvényre megyek el (akkor ez most újévi fogadalom?)! Amit egyébként a legjobban sajnálok, hogy Pepe dedikálására nem tudtam elmenni, pedig arra tényleg szívesen felutaztam volna, csak hát pont aznap volt a német nyelvvizsgám. De talán a nagy sikere miatt a KMK jövőre is szervez hasonló eseményt! :)





A ,,LEGEK"

Most pedig akkor egy kicsit részletesen megvizsgálnám, az idei olvasmányaimat, kiemelvén a legjobbakat, legrosszabbakat. Ahogy azt említettem idén összesen 96 könyvet olvastam el. Legjobb könyvet képtelen vagyok kiválasztani, éppen ezért kisebb kategóriákba sorolva hozom azokat a könyveket, amelyek valamilyen módon a LEGnagyobb hatással voltak rám az év során.

A 2016-os évem...

legjobban várt könyve: Jojo Moyes - Miután elvesztettelek
legjobb klasszikusa: Ernest Hemingway - Búcsú a fegyverektől
legjobb fantasy-ja: Marie Rutkoski - The Winner'a Curse - A nyertes átka
legjobb NA könyve: Brittainy C. Cherry -  Lebegés
legjobb YA könyve: Huntley Fitzpatrick - Életem a szomszédban
legjobb sorozata: Vivien Holloway - Winie Langton történetek
legjobb folytatása: Stephanie Perkins - Isla és a hepiend
legnagyobb meglepetése: Virág Emília - Sárkánycsalogató
legjobb magyar könyve: Szurovecz Kitti - Hópelyhek a válladon
legédesebb könyve: Jenny Colgan - Piciny Csodák Pékésge
legjobban megérintett története: Deirdre Riordan Hall - Sugar
legszebb kívülről: Brittainy C. Cherry -  Lebegés Carrie Hope Fletcher - Túlvilági szerelem
legszebb belülről: Jodi Picoult/Samantha van Leer - Lapról lapra

legjobb női szereplő: Alexia Tarabotti (Napernyő protektorátus sorozat)
legjobb férfi szereplő: Sam (Miután elvesztettelek)

legnagyobb csalódás: Estelle Laure - Tomboló fény


A bejegyzés zárásaként pedig szeretnék Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni!
Emellett pedig azt kívánom Nektek, hogy jövőre még több könyvet olvassatok, fogyatkozzanak a soha véget nem érő kívánság és várólisták, és amit éjfélkor hirtelen felindulásból, nagy lendülettel, lelkesedéssel és pozitívan kívántok, az teljesüljön! Remélem, hogy jövőre ott folytatjuk, ahol ma abbahagytuk!
Most pedig irány készülődni! :)




2 megjegyzés:

  1. Tök jó éved volt, és több hasonló kedvencünk volt :))) Nyugi, januárban meglesz az a fránya vizsga is, drukkolok!!!! Nem semmi hogy suli, munka, vizsgák mellett még olvasni is volt időd. Le a kalappal!Én bele sem tudok gondolni mi lenne ha még valamit tanulnék is? Pedig igényem az lenne rá, csak időm nincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök a hasonlóságoknak. :D
      Nekem idén már nem volt sok választásom, ha már egyszer elkezdtem, akkor illik befejezni. Köszi a biztatást, már kezdem látni a fényt az alagút végén! :P
      Boldog Új Évet!

      Törlés