„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. október 5., szerda

Kylie Scott - Lick ​– Taktus


Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte 

Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!













Emlékszem annak idején a könyv borítója keltette fel a figyelmem, ami persze nem csoda, hiszen nem semmi pasit ábrázol. El is akartam olvasni, de aztán valahogy nem jutottam el odáig, és - bevallom - feledésbe merült. Most azonban, hogy immár a harmadik rész is megjelenik hamarosan, ismét elkapott a fellángolás, hogy el kell olvasnom ezt a könyvet. Ez így is lett! A borító mellett a fülszöveg is csábító volt, így tegnapelőtt bele is vágtam. Ahogy azt láthatjátok - hiszen ma már a bejegyzést pötyögöm/tem róla - igencsak olvasmányos könyvről van szó. 

A történet. Evelyn egy nagyon fájdalmas másnapossággal és egy hatalmas gyémántgyűrűvel az ujján ébred Vegasban, ami ugyebár nem sok jót sejtet. Ráadásul nem emlékszik semmire az elmúlt éjszakából, éppen ezért nem is érti, hogy hogyan került egy ilyen dögös pasi, David Ferris mellé, aki - habár akkor ezt még nem tudja - nem mellesleg egy híres zenekar gitárosa. Nos, ez így elég sablonos sztorinak hangzik, ugye? Szerencsére azért annyira mégsem. David ugyanis Evelynnel ellentétben emlékszik az éjjel minden részletére, és nagyon is komolyan gondolja a házasságot a lánnyal. Vagyis csak addig, amíg rá nem eszmél, hogy Evelyn elfejtett mindent. A férfi dühös elvonulása után persze Evelyn is hamar rájön, hogy kivel töltötte az éjszakát, és nem csak ő, de az egész világ, az újságírókkal az élen tudni akarják, hogy mi van kettejükkel. Innentől aztán már ki lehet találni, hogy a sors újra összesodorja őket, és habár nagyon úgy tűnik, hogy a lány nem tud beilleszkedni a kegyetlen hollywoodi életbe, mégis megpróbálják helyrehozni a dolgokat. Amit aztán néhány kiadós veszekedéssel és némi túlfűtött jelentettel fűszereznek. Ez ám egy jó kis NA könyv receptje!

Ami azt illeti tetszett könyv, és habár nem mozgatott meg eget és földet, és nem láttam tőle másként a világot, pontosan azt adta nekem, amire szükségem volt: némi nyugodt pillanatot, mosolyt az arcomra és néhol lúdbőrözött testrészeket. Evelynnel nem volt gond, tudtam vele azonosulni, de úgy különösebb érzelmeket nem váltott ki belőlem. David annál inkább - de kell ezen csodálkozni? Viccet félretéve, érdekes karakter volt ez a sebzett fiú, aki nem bízik senkiben, nem képes kimutatni az érzéseit...  az ember nem ilyennek képzel el egy rocksztárt - én legalábbis. Természetesen megvolt a kötelező konfliktust előidéző csavar, amin meglepődtem egy kicsit, de úgy voltam vele, hogy igazából beleillik a züllött hollywoodi életbe, ahol csak látszólag minden boldogság és rózsaszín vattacukor. Ami szintén bejött, hogy nem a legutolsó oldalon jött el a boldog vég (attól falra mászok), hanem szépen komótosan zajlott az egész, időt adva a megbocsátásra.

A banda többi tagját is nagyon megkedveltem, ezért örülök, hogy a következő kötetekben az ő történeteiket meséli el az írónő, én is mindenképpen el fogom olvasni őket, mert most már tudni szeretném, hogy mi lesz sorsuk. Meg egyébként is, ki ne akarna olyan könyve(ke)t olvasni, ahol rosszfiús rocksztárok megjavulnak (nagyjából)? Na de(!), visszatérve a könyvhöz nekem nem volt vele problémám, könnyed volt, és olvastatta magát, a műfaj kedvelőinek mindenképpen csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5/4.5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése