„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2016. október 10., hétfő

Jodi Picoult · Samantha van Leer - Lapról ​lapra

A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár. 
A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje…
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek…


,,Láthatod, nem is olyan könnyű megmondani, kié egy történet. A szerzőé, aki kitalálta? A szereplőké, akik működtetik? Az olvasóé, aki életet lehel belé?
Talán egyik sem létezhet a többi nélkül. E varázslatos felállás híján a mese talán nem lenne több 
papírra vetett szavaknál."

Talán még emlékeztek arra, hogy mennyire szerettem nem is olyan rég az anya-lánya páros első könyvét, hiszen sokunk titkolt vágyálmát elevenítette meg - még ha csak egy könyv erejéig is -, miszerint a főszereplő Delila imádott mesehőse nemcsak hogy megszólította őt, de sikerült kiügyeskedniük a herceget a könyvből, hogy szerelmük beteljesüljön, és boldogon éljenek, amíg... Nos nagyjából mostanáig, hiszen a tündérmesénk ott folytatódik, ahol annak idején abbamaradt, és bizony az újdonsült párosunknak rá kell ébrednie, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, amennyire elsőnek tűnnek. Az ember azt gondolná, hogy kalandos megismerkedésük után már nem lehet fokozni a történetüket, pedig higgyétek el, megcsinálták! Ha csak belegondolunk abba, hogy mennyi vicces jelenet származhat abból, hogy Olivér, aki eddig egy olyan mesében élt,  ahol semmi baj nem érhette, hiszen mindig újrakezdődött a sztori, akárhányszor kinyitotta valaki a könyvét, most belebújik egy 21. századi tinédzser bőrébe, úgy hogy közben fogalma sincs a körülötte lévő dolgokról. Persze ezeknek a humoros részleteknek is nagyon örültem, de mégis úgy érzem, sokkal több oka és mondanivalója volt a párosunknak, ami a folytatásra sarkallta őket.

Tehát ahogy arra már utaltam miután Olivérnek sikerült helyet cserélnie Edgarral, hamar ráébred, hogy nem könnyű a való világban élni. Egyrészt el kell hitetnie mindenkivel, hogy ő Edgar, az anyukájával és az iskolában is. És ha ár itt tartunk, az iskola: bizony itt sincs könnyű dolga, az első perctől kezdve kitűnik a többiek közül, lerí róla különcsége. Szerencsére itt van vele Delila, aki mindig jókor van segítségére, és akivel egyébként megtestesítik a tökéletes tinipárost. Imádnivalóak együtt, ez persze nem túl valós, de mivel valamilyen szinten egy tündérmeséről van szó, nem lehet nem szeretni őket. De mivel a realitással keveredik, sajnos túl sokáig nem tarthat a boldogságuk. Ahogy haladunk a történettel, úgy feszül egyre jobban a hurok, az apró-cseprő gondoktól az egyre bonyolultabb, és bizony fájdalmasabb meglepetésekig, míg legvégül aztán eléggé megdöbbentő dolgokra derül fény. Természetesen nem fogok spoilerezni, de az biztos, hogy Jodie és Samantha nagy összhangban voltak, amikor megírták ezt könyvet, hiszen nagyon gazdagon fűzték a szálakat, mégsem éreztem azt, hogy ez már sok lenne. Nem csak Olivér és Delila életébe, hanem a mesébe is visszatérünk, hiszen Edgarnak ott kell érvényesülnie. A mese szereplőit is jobban megismerhetjük, ami szintén pozitívan hatott az egészre - egyrészt a varázslatos helyszínek miatt, másrészt pedig a szereplőknek köszönhetően: megismerhetjük végre Szerafima új oldalát is, és Matilda királynő ugyancsak fontos szerepet tölt be a regénybe.

,,Olvasó nélkül viszont a történet csak félig kész. Mint egy tervrajz, amiből sosem építenek házat; mint egy úszómedence víz nélkül. az alapok talán megvannak, de totál feleslegesek.
Olvasó nélkül a szavak csak úgy vannak a lapokon, és hiába várják, hogy valaki a képzeletével életre keltse őket."

Amikor erről a könyvről írok, természetesen nem mehetek el szó nélkül a külcsín mellett, ami az első részhez hasonlóan, nagyon jól sikerült. Egyszerűen gyönyörű rajta minden: a betűtípus, a színek, a borító: nem tartották meg az eredetit, de engem egyáltalán nem zavart, ez a kép is passzol hozzá. És persze ott vannak ismét a szépséges képek, vagy éppen a fejezetek elején található ,,rajzok", amik szintén feldobták az egészet. Olyan könyv ez, amit az ember már csak azért levesz a könyvespolcról, hogy némi elégedett sóhaj mellett egy kicsit belelapozzon, hogy gyönyörködjön benne. 

A Lapról lapra sokkal több, mint egy tündérmese. Igen, Delila és Olivér nagyon szimpatikus szereplők, minden ember, ha néha napján megengedheti magának, akkor ilyen édes szerelemről álmodik. De mégis úgy éreztem olvasás közben, hogy a szerzőpáros valamit tanítani akar nekünk. Egyrészt ez érezhető abban, ahogy szembeállítja a való világot a mesével, ahogy a történet előrehaladtával rávilágít a hatalmas különbségekre. Másrészt pedig ott voltak Jessamyn üzenetei. Az a néhány dőlt betűs sor a nagyobb fejezetek előtt rengeteg egyszerű dolgot fogalmazott meg az életről, de nagyon betalált. Szeretem az ilyen gondolatokat, amik hirtelen kiszakítanak a folytonos rohanásból, amiken egy kicsit lehet elmélkedni. Ezek ilyenek voltak. 
Én mindenképpen csak ajánlani tudom a könyvet, és persze magát a sorozatot is, aki még nem olvasta. Humoros volt, de mégis tanulságos, bájos, elgondolkodtató na és varázslatos. A vérbeli könyvmoly énem is kitörni látszik, amikor arról írok, hogy mennyire találóak voltak a könyves utalások. Egyedül az Edgar-szállal nem voltam teljesen megelégedve, de egyébként minden passzolt. Úgy tűnik, Delila és Olivér most már tényleg boldogok lehetnek, de aztán ki tudja..., hiszen most már talán ők is sejtik, hogy az élet nem tündérmese.

Értékelés: 5/5


,,A szerelem egészen más, mint amire számítanánk. Azt hinnénk, csupa móka és kacagás, pedig merő aggodalom. Beteg? Megsérült? Találkozott valakivel? Az egyik pillanatban rádöbbenünk, hogy megkaptunk mindent, amire csak vágytunk – a másikban megértjük, hogy emiatt sokkal több a veszítenivalónk is."  
,,De talán minden könyv ilyen – kicsit más minden alkalommal, amikor kinyitjuk. Ezért az igazi kérdés inkább az, hogy ki változik: a sztori vagy az olvasó?"




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése