„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2016. szeptember 24., szombat

Soman Chainani - Jók ​és Rosszak Iskolája

Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.
Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.


Egy hirtelen ötlettől vezérelve álltam neki a könyvnek, ugyanis a múlt héten valahogy kedvtelen voltan olvasás terén, és mindenképpen valami olyasmit akartam elkezdeni, ami biztosan tetszeni fog. És mivel rengeteg pozitív véleményt olvastam a könyvről a molyon (többek között a Harry Potterhez hasonlították), úgy voltam vele, miért is ne. Még a könyv hossza - 400 oldal - sem tántorított el, hiszen már sokszor volt szerencsém tapasztalni, hogy ha jó könyvről van szó, akkor észrevétlenül peregnek a lapok, és mire feleszmélek, már véget is ér. Sajnos jelen esetben azonban nem így történt.
,,– Jók vagyunk, Sophie – mondta, azzal a kendőt mélyen Sophie kabátkánakzsebébe nyomta. – És a Jó mindig győz."
Az alapötlet egyébként kiváló. A Jók és rosszak iskoláját, annak történetét remekül kialakították, számomra nagyon izgalmas volt, hogy egyik oldalon ott álltak a hercegnők és hercegek, a másikon pedig a ,,gonosz" boszorkányok. Természetesen a jól ismert mesékkel példálózva, mint a Hamupipőke, Hófehérke vagy éppen Csipkerózsika, ahol ugyebár a jó mindig győzedelmeskedik a rossz felett. Nos, itt egy kicsit más a helyzet. A diákokat, akik idekerülnek személyiségük szerint elosztják a két iskolába, a szépek, akiket csak a bál és a hercegek érdekli mehetnek a jók közé, és a csúnyácskák, gonoszok pedig a rosszakhoz. Ezzel tényleg csak nekem volt gondom? Na mindegy, szóval idekerült Sophie és Agatha is, akiket Gavaldonból rabolt el az iskolamester. A két lány különbségeik ellenére barátnők a való életben: Sophie kívülről gyönyörű, viszont az hamar kiderül róla, hogy meglehetősen felszínes és önző, Agatha viszont, akit a külseje nem nagyon érdekel egy jó lélek, és Sophival ellentétben nem vágyik az iskolába. Viszont mégis odakerülnek mindketten, és a leírtak alapján egyáltalán nem meglepő, hogy Sophie került a rosszak közé, Agatha pedig a jókhoz. Na eddig, nekem nagyon tetszett, hiszen volt tanulsága, miszerint a lányokat a belső értékeik alapján osztották el az iskolákban.

De aztán a folytatás kicsit összekuszálódott. Lehet az volt a baj, hogy a fülszöveg alapján nem erre számítottam, de én a közepétől kicsit elvesztettem a fonalat. Az események - a könyv hossza ellenére - hihetetlen gyorsaságban váltakoztak, és mindez számomra indokolatlanul. Sophie szörnyen idegesített, Agatha érzéseivel és cselekedetivel jobban tudtam azonosulni. Sophie az idők során egyre gonoszabb lett, amire nem számítottam, mert valamiért azt gondoltam, hogy meg fog változni, Agatha viszont barátnője megmentése érdekében önmaga maradt. Szóval sokáig úgy tűnt, hogy a sorsuk beigazolódott, és Agatha igazi hercegnő, Sophie pedig gonosz boszorka.

Ami talán nekem a legnagyobb probléma volt, hogy nem jött át a történet üzenete, vagyis nem teljesen: amit én levettem az egészből, hogy Sophie habár szép, mégis gonosz, Agatha pedig az ellenkezője. Én nem erre vártam, inkább valami olyasmire, hogy az ember nem fekete és fehér, hanem mindenkiben van jó és rossz is, legyen szép vagy éppen csúnya. Na és ez a mellékszereplőkön viszont átjött! A galád Hester vagy éppen Pötty (vele kifejezetten szimpatizáltam) többször megmutatta nekünk ,,lányos", érzelmes oldalát, vagy éppen Beatrix (aki elvileg jó), a méhkirálynő, aki csak magával volt elfoglalva, a végén mégiscsak harcolt a jóért. Szóval azért megvolt itt a tanulság, csak jó lett volna ezt a főszereplők szemszögéből is látni. Ami ezt az egészet megmentette, az a könyv lezárása volt, hiszen most úgy tűnik mégis van egy kis remény a barátnők számára.

Összességében tehát az alapötlet tetszett, csak a végére azt éreztem, hogy rengeteg számomra értetlen dolog történt. Természetesen mivel egy meséről van szó, volt hercegünk is, Tedros személyében, akiről azonban nem árulnék el semmit, mert azt mindenki maga lássa, hogy végül melyik lány nyeri el szívét. :) Az említett problémáim ellenére a történet úgy zárult le, hogy mégiscsak furdalja a kíváncsiságomat a folytatás, szóval valószínűleg el fogom olvasni. 

Értékelés: 5/3,5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése