„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2016. szeptember 2., péntek

After You - Kellett ez nekünk?



Ajánlom: Jojo Moyes, de legfőképp a Mielőtt megismertelek rajongóknak, akik megértenek, és átérzik...
SPOILER ALERT az egész bejegyzésben!

2016. nyara egyértelműen Jojo Moyes két könyvéről, a Mielőtt megismertelek-ről, és annak folytatásáról szólt. Az első részből készült film és a második kötetre való türelmetlen várakozás rengeteg (nemcsak) könyvmolyt megmozgatott ebben az időszakban. Én sosem tagadtam, hogy nagyon szeretem az írónő könyveit, és már jóval régebben olvastam Lou és Will történetét. Ami egyébként az első regényem volt Moyestól, azóta pedig rendíthetetlen rajongója vagyok. Éppen ezért egy kis félelemmel ugyan, de vártam a folytatást.


Úgy vélem remek időpontot választottak a Miután elvesztettelek megjelenésének, hiszen nyáron jött ki a mozikban a Mielőtt megismertelek filmváltozata, ami nagy reklámot adott a könyvnek is, aki pedig elolvassa azt, lehetséges, hogy a folytatást is a kezébe szeretné venni valamikor. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom rengetegen várták a könyvet, mind a régi Moyes-fanok, mind pedig az újak, akik most belekóstolhattak az írónő szerethető stílusába. Ezt egyrészt alátámasztja a rengeteg visszajelzés, amit a közösségi oldalakon, vagy éppenséggel a sajátomén látok/láttam, másrészt pedig az, hogy a könyvről írt értékelésem megdöntötte nemcsak az év, de az eddigi bejegyzéseim látogatásának rekordját is, ami szerintem nagyon nagy szó - főleg, hogy simán legyűrte a nagyobb nyereményjátékokét is.


De miért is írom pontosan a bejegyzést? Mivel egy viszonylag nagyobb létszámú kihívást vezetek a molyon, ahol természetesen az írónő könyveit kell olvasni és értékelni, elég sok visszajelzést látok a Miután elvesztettelek regényéről. Ezeket olvasva egy kicsit elgondolkodtam, hogy érdemes volt-e az írónőnek, hogy úgy mondjam feltépni a régi sebeket, hiszen Mielőtt megismertelek valószínűleg a legsikeresebb, és egyben legendás könyve, és felmerül a kérdés, hogy tényleg szükséges volt-e ezt bolygatni. Jojo Moyes mégis bevállalta, és megtette azt, amit előtte nem sokan (én legalábbis nem tudok róla, de az nem jelent semmit), és folytatta, megmutatta, hogy tovább lehet lépni. Pedig ott van az a rengeteg rajongó, akik imádták Willt, őrizgetnek egy képet Louról, és el sem tudják képzelni máshogy. Na, én pontosan ezt szeretem az írónőben: hogy a könyvei az életről szólnak, ami nem áll meg ott, hogy meghalt egy szerettünk, hanem folytatódik megpróbáltatásokkal, magánnyal és végül a megbékéléssel.
,,Meg kell tanulni együtt élni vele, vagyis velük. Mert ők igenis velünk maradnak, még akkor is, ha már nem élő, lélegző emberek többé. Ez már nem ugyanaz a szívet tépő fájdalom, amit eleinte érez az ember, ami csak úgy ránk tör, és a leglehetetlenebb helyeken késztet sírásra, és és értelmetlen haraggal tölt el, mert az a sok hülye mind él, miközben az, akit szerettünk, halott. Ez olyan valami, amihez hozzá kell szokni. Mint egy lyuk, amihez alkalmazkodni kell. Nem is tudom. Olyan, mintha az ember… zsemléből fánkká válna."/Jojo Moyes - Miután elvesztettelek/

De akkor mégis mi a gond? Szerintem - és ez lehet, hogy csak az én véleményem -  a legtöbben úgy voltunk vele, vagyis inkább beletörődtünk, hogy jól van oké, jöhet a folytatás, hiszen Lou megérdemli a boldogságot. Csak aztán nem azt kaptuk, amit vártunk - vagy nem teljesen. Még mindig az általatok írt véleményeket figyelembe véve azt szűrtem le, hogy alapvetően két probléma volt a könyvvel: egyrészt maga Lou, aki egyáltalán nem hasonlít arra, akit megismertünk az első rész során (habár ez még érthető a gyász miatt), másrészt pedig a befejezés. De most tényleg. Az ember rábólint, elfogadja, hogy Lou továbblép - szerelembe is esik -, még meg is kedveli Samet, erre mit kapunk a végére? Egy (szinte) függő véget. Még ha nem is a szó szerinti értelmezésben. Ennyi gyötrődés után én olvasni akartam egy csomó nyálas, csöpögős és boldog jelentet, amit már annyira kiérdemeltek volna! Vagy legalább egy epilógust! Őszintén szólva nem lepődnék meg azonban, ha az írónő előállna egy újabb résszel, sőt, örülnék is neki.

A kérdés még mindig az: kellett ez nekünk?
Úgy gondolom igen. Habár Jojo Moyes nagy fába vágta a fejszéjét, és van némi elégedetlenség is, azért megint megcsinálta! Összehozott egy szerethető romantikus történetet, a rá jellemző humorral és éleslátással. Úgy hogy valószínű tudta, nem lesz könnyű az első kötet hangulatát visszahozni, vagy éppen felülmúlni. Talán nem is akarta, talán csak szeretett volna még egy kicsit adni Lou-ból, a szeleburdi családjából, és persze Willből..


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése