„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2016. augusztus 9., kedd

Marie Rutkoski - The Winner's Curse – A nyertes átka

Megfizethetsz-e ​​a szerelemért?
Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, sötét titkok, párbajok, felborult értékrendek… Mi mindenért kell fizetni?





Habár mostanság egyre jobban feszegetem a határaimat - amit egyébként nem is bánok -, és már többféle műfajban olvasok, azért mindig vissza-visszakacsingatok azokhoz a bizonyos pöttyös könyvekhez. Van bennük valamiféle vonzalom - jelen esetben például a borító, amibe első pillantása beleszerettem -, aminek nem tudok ellenállni. Így volt ez A nyertes átka könyvnél is, ami már az első oldalak után megborzongatott, és tudtam, hogy imádni fogom. Nem is tévedtem! Először Kestrel karaktere fogott meg nagy erőkkel, majd pedig Arin titokzatossága. De ami a legjobban tetszett az első oldaltól az utolsóig, az az, hogy egyenlő felek voltak: nem volt egyikük sem erősebb a másiknál, mindketten kemények és rendíthetetlenek voltak, amit csak az tett még izgalmasabbá, hogy az ellenséges oldalon álltak.
Ahogy arra már utaltam, a történet központjában Kestrel és Arin áll: Kestrel a valoriai tábornok lánya, míg Arin herrani rabszolga, miután a valoriaiak leigázták népét, és szolgasorba kényszerítették őket. A fülszöveg is utalt rá, hogy miután Kestrel megvásárolja házukba rabszolgának Arint, felfordul eddig sem egyszerű élete. A lány nem szeretne harcolni, embereket ölni - ezzel édesapjának csalódást okozva -, viszont remek stratéga, amit ki is használ, hogy időt nyerjen a döntéshozatalban. Arint is hamar megismerjük, viszont a történet elején még teljes homály fedi valódi kilétét. Amikor viszont kiderül, hogy mi a szerepe az események lezajlásában, én teljesen ledöbbentem. Nincsen itt semmiféle rózsaszín buborékba bújtatott tündérmese, még akkor sem ha a vonzalom tagadhatatlan kettejük között. Kestrel valoriai, Arin pedig herrani érdekeket képvisel, és kénytelenek harcolni igazukért, még úgy is, hogy tudják, az összecsapás elkerülhetetlen.

Sokszor panaszkodunk, hogy egy-egy könyvben teljesen felesleges a szerelmi szál, mert csak elront egy jó kis történetet, itt viszont nélkülözhetetlen volt. Úgy gondolom, hogy ezáltal csak még idegfeszítőbbé, még szívszorítóbbá vált a regény tartalma, hiszen szereplőink bármit is éreznek egymás iránt, a helyes út a másik irányba tereli őket. Persze azért az írónő elhúzza előttünk nem sokszor, de egyszer-egyszer a mézesmadzagot, hadd reménykedjen a szerencsétlen olvasó egy boldogabb megoldásban. Hahh!
Amint azt már említettem a könyv egyik nagy erőssége a két erős főszereplő. Igazából rajtuk kívül mást megemlíteni szerintem felesleges. Erősek bizony, de közben emberiek is, hiszen előbukkannak félelmeik, vágyaik és valós érzelmeik is. Azt már tudjuk, hogy a történet elején Arin rabszolga Kestrelék házában, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy alá lenne rendelve neki, én mégis azokat a részeket élveztem a legjobban, amikor megfordult a kocka, és Arin volt az, akinek a szabályai szerint ,,játszottak" - vagy legalább is ő úgy gondolta... Hogy miképpen történhetett ez, azt nem árulom el, de higgyétek el, hogy az unalmas szó eszetekbe se fog jutni, miközben olvassátok a könyvet.
A nyertes átka. Tökéletes cím, ami tökéletesen leírja az egész történet lényegét. Én nem hazudok, amikor azt állítom, hogy teljesen lenyűgözött a regény, és ha majd év végén visszatekintek a legjobb olvasmányaimra, biztosan rajta lesz a listán. A főszereplők dilemmája, a tanulság, a kérdés, hogy mennyit ér egy ember szabadsága. Nem is egy ember, egy egész népé, így nem meglepő, hogy a válasz egyszerű: mindent. Ebből persze az következik, hogy bármily sok a elhangzott szép szó, és bármennyire is szurkolunk a főszereplők boldogságáért, tudjuk, hogy nem kapják meg (nem is kaphatják, hiszen akkor elvesztené a hitelességét a könyv) a várt beteljesedést. Legalábbis egyelőre! Jöjjön már a folytatás! 

Értékelés: 5/5*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése