„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2016. augusztus 31., szerda

Donna MacMeans - A ​szerelem iskolája

A huszonhárom éves Emma kínzó öröksége és démonai elől menekülve maga mögött hagyja Londont, hogy a festői szépségű Yorkshire-ben új életet kezdjen egy előkelő leányiskola tanítónőjeként. Az ígéretes állás azonban nemcsak lehetőségeket, de buktatókat is rejt magában: Emmának ugyanis az irodalom mellett a szerelem tudományába is be kell vezetnie ifjú tanítványait. Mit tegyen egy fiatal nő, aki semmivel sem tapasztaltabb diákjainál, aki eddigi élete során inkább volt nevetség, mint vágy tárgya, és aki már keserűen beletörődött, hogy vénkisasszonyként öregszik meg az iskola oltalmazó falai között? Emma tapasztalatlansága beismerésével nemcsak állását kockáztatná, de őt üldöző, gonosz nagybátyjának is könnyen áldozatul eshetne. Nem marad más választása, mint hogy olyasvalakitől kérjen felvilágosítást, aki ezen a téren kellően tapasztalt. Közel s távol mindössze egy ilyen embert ismer: a köztudottan rossz hírű, léha és buja, de szívdobogtatóan jóképű festőt, Lord Nicholas Chamberst. A mogorva és magának való férfi kezdetben nehezen áll kötélnek, végül alkut ajánl Emmának: őszinte válaszokat ad a kérdéseire, ezek árát azonban maga szabja meg


Mostanában egyre mélyebben merülök a történelmi romantikusok műfajában, de szerencsére egyelőre nem érzem azt, hogy fulladoznék. Nem olyan régen a Könyvesem blogon olvastam egy pozitív véleményt Donna MacMeans nászéjszakájáról, ami felkeltette a figyelmemet, és miután egy kicsit utánanéztem, kiderült, hogy a Chambers testvérek sorozat második része. Szabálykedvelő lányként azonban inkább elsőre a sorozat kezdő kötetével indítottam (habár a szülinapom engedélyezte, hogy beszerezzem a folytatást is), és így lehet az, hogy a szerelem iskolájában találtam magam két vénkisasszonnyal és egy ,,özvegy", de ártatlan tanítóval, mindezt a 19. század végén, amikor is a fentebb leírt dolgoknak nagy jelentősége van.

Az említett tanítónő, a 23 éves Emma áll a történtek középpontjában. A lány elmenekül rettegett nagybácsijától, hogy Yorkshire-ben új életet kezdjen. Emma álnéven próbál bujkálni múltja elől, és erre remek helyszínt szolgál a lányiskola, ahol nagy kedvencét, irodalmat taníthat az itt élő fiatal lányoknak. Arra azonban nem számít, hogy arra kérik, az irodalom mellett tanítsa meg a lányoknak - hogy úgy mondjam - a nászéjszaka rejtelmeit. Ez talán nem okozna problémát neki, ha éppenséggel igaz lenne, miszerint a néhai Mr. Brimley-t gyászolja. A lány végső kétségbeesésében a közeli birtokon élő erkölcstelen és romlott Lord Nicholas Chamberst kéri meg, hogy segítsen megválaszolni pironkodó kérdéseit. A férfi felajánlja válaszait, de természetesen - hűen a kialakított képéhez - nem ingyen! 

Talán ennyi felvázolt részletből kitalálhatja mindenki, hogy bizony a könyv olvasása során nem fogunk unatkozni. A mosoly végig ott bujkált a szám szélén, ahogy haladtam a történettel, élvezve a főszereplők szóváltásait. Természetesen bele lehet kötni abba, hogy ilyen tanóra a világon nincsen, de én úgy vélem felesleges, egyszerűen csak le kell ülni, és élvezni a szórakoztató sorokat. 

Azt állítani, hogy a karakterek kedvelhetők voltak, talán unalmasnak hathat, de mégis igaz: két látszólag ellentétes ember - az angyal és az ördög -, akik valahogy mégis vonzzák egymást - a mágnes két oldala. A vonzalom az első perctől fogva kialakul közöttük, és a khm.. tanórákon csak még jobban elmélyül. Azonban nincs könnyű dolguk, hiszen Emma múltja és származása folyamatosan közéjük áll. A lány nem tudja elfelejteni, hogy törvénytelen gyermek, és fél, hogy ő is úgy jár, mint édesanyja annak idején. Egy idő után azonban Nicholas modorának és valódi odaadásának hatására egyre jobban le tudja vetkőzni önbizalomhiányát. Ugyanis a lord sem az akinek a sok rosszindulatú pletyka állítja, hamar megtudjuk, hogy mi az oka a tivornyázó, de magányos életformájának.

Ha egy szóval akarnám leírni a könyvet, azt mondanám, hogy aranyos: mind Emma jelleme, mind pedig az események alakulása. Persze azért előfordul néhány túlfűtött, pirulós jelenet is, amit aztán Emma tudatlansága és tapasztalansága sokszor humorossá is tesz. A kort most is megemlítem, mert azzal nem tudok betelni, mindig élvezettel olvasok róla. A regény kellemes kikapcsolódást nyújt, és biztosíthatom, hogy aki olvassa, az jól fog szórakozni és egy kicsit lebeghet a rózsaszín felhőkön. 

Értékelés: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése