„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2016. augusztus 6., szombat

Barczikay Lilla - Anyám teremtményei

„Barczikay Lilla 18 éves. Vagyis a mű, amit a kezükben tartanak, egy igen fiatal hölgy írása. De nem kell megijedni, ez egy érett, jól felépített, kerek történet. Műfaját nem könnyű meghatározni, fantasynak mondanám, mert főszereplői nem szokványos emberek. Emberek, és még annál is többek. A történetben szerepelnek még hárpiák, vérszomjas lények, démonok – félelmetesek, mégis szerethetőek. A főszereplő – aki maga mondja el a történetet – paraképességekkel bír. Az árvaházat ügyesen elhagyó fiatalok nem mindennapi társaságot hoznak össze; a mesélő pedig szinte természetes módon „beszélget” bútorokkal, ajtóval, ablakkal, lépcsőkkel. A regényben éppen így fonódik össze a természetes, és ami azon túlmutat. Az olvasó végül részese lesz a történetnek, és ezt egy cseppet sem bánja…
Nemere István"


Sokáig nem hallottam Barczikay Lilla nevéről, de nagyon örülök, hogy ez megváltozott a napokban. Az Anyám teremtményei sorozat első részét már volt szerencsém elolvasni, és ha volt is bennem bármi kétely a könyv irányába, hamar elillant. A történet középpontjában 13 fiatal áll, akik erejük birtokában próbálják kiállni a rájuk  leselkedő veszélyt, amiket úgy tűnik, saját testvéreik okoznak. A könyv műfaját tekintve teljes mértékben megállja a helyét fantasyk, azon belül is jobbak körében, hiszen megvolt a jól kitalált háttértörténet, a szuper képességű karakterek, és - a nagyrészt - erős főszereplő, mellette a szerethető mellékszereplőkkel. 
,,Ha könyvet írnék az életemről, a nővel kezdeném, akit anyámnak neveztek. Mert vele kezdődött minden."
A könyv fülszövege nem árul el sokat, aminek örültem is, hiszen egyrészt magamtól fedezhettem fel a megálmodott világ részleteit, másrészt legalább nem lőtte el a történet kisebb-nagyobb részét. Először csak kettejüket ismerjük meg, Nitát és Nicket, akik mindketten ugyanabból az árvaházból jöttek, ahonnan a többiek; a történetet Nita meséli el. Többek között azt is, hogy édesanyja régen több gyermeket is örökbe fogadott, akiken mindenféle őrült kísérletet hajtott végre. Így lettek a jók, az őket védelmezők, és a legveszélyesebbek, a hárpiák. Mindegyiküknek van valamilyen természetfeletti képessége, ami többé teszi őket, mint az átlagos embereket. Többet nem igazán szeretnék elmondani, mert úgy vélem, hogy mindenkinek saját maga kell belemerülni a történésekbe. Annyit csak, hogy tényleg izgalmas, habár a közepén van egy kisebb eseménytelenebb rész, ahol a fiatalok hétköznapjait írja le az írónő, de nekem ez is tetszett.
Az írónő
Természetesen egy jó YA fantasyból (én legalábbis ennek tituláltam) egy izgalmas szerelmi szál sem maradhatott el. Dylan és Nita vonzalma ráadásul eredendően (vagyis ,,anyjuk" kísérlete óta) tiltott, hiszen elvileg az ellenséges oldalon állnak. Habár ez a fajta probléma egy jó fantasy írónak sosem okozott gondot, és persze a műfaj rajongóinak sem. Igazán édes kapcsolat alakult ki közöttük, de ez persze felvetett néhány rosszhiszemű és bizalmatlan gondolatot is a társaságukban. Ennek ellenére úgy látszik, Nitáék mégis kiállják a próbákat, legalábbis eddig.
Az elején említettem, hogy a könyv erőssége az erős főszereplő, ez csak az elején ingott meg egy kicsit, amikor Nita megismerkedett Dylannal, de szerencsére hamar visszatért a rendíthetetlen lány. Örültem, hogy nem az a szürke egér típus, aki egyszer csak felismeri a tehetségét, és akkor minden megváltozik. Nem, a lány tisztában van erejével és vonzalmával is, hiszen édesanyjuk tökéletes külsőt kreált nekik, ráadásul a kívülállók szemében inkább félelmet és titokzatosságot keltett. Ehhez hozzájárult a különleges ereje is, amit azért az elején egy picit furcsálltam, de aztán egyre jobban tetszett, mert valóban nem mindennapi, még a többiek közül is kitűnik. A többiek. Mivel elég sokan vannak, nem fogom egyesével jellemezni őket, de annyi bizonyos, hogy Nicket, Dylant, Zacket és Garast, sőt még Casst is imádtam. A többiek is nagyjából rendben voltak, de persze megvolt köztük az idegesítő, vagy éppen bonyodalmakat okozó karakter is. Ennek ellenére egy kicsit mindenki a szívemhez nőtt, és szerettem olvasni a közös hétköznapi, testvéries, vagy éppen a harcolós jeleneteiket.
Levonva a konklúziót, nagyon örülök, hogy a kezem ügyébe került a könyv, és természetesen hamarosan olvasom a következő részt is. Szerencsére nagyjából lezáródott a történet, habár azért a végén elszórt kis morzsa miatt bennem van a késztetés a folytatásra. A könyv tehát remek élmény volt, tetszett a világ, vagyis inkább az ahhoz szőtt történet megalkotása: a valós világba beleszőtt valós emberek átalakítása, olyanná, ami még nem volt. Ebben a műfajban (persze máshol is) fontos szerintem az új bevitele, hiszen rengeteg fantasy íródik manapság, sok egy kaptafára. Persze a többihez hasonló alapgondolat ebben is megvolt, de a megálmodott történet, a kicsiny részletek, a képességek, a karakterek jellemzése, ezekből sokat lehet pluszként adni. Az Anyám teremtményeinél én ezt éreztem, örültem a másnak. 

Értékelés: 5/4,5

Az írónő holnapja: http://barczikaylilla.konyv.guru/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése