„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. július 4., hétfő

Jojo Moyes - Miután elvesztettelek


AMIKOR EGY TÖRTÉNET VÉGET ÉR, MINDIG ELKEZDŐDIK EGY ÚJABB… 

Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk? 
Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni? 
Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt. 
A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli. 
Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.


,,Csak élj jól. Csak élj. Szeretlek."
Jojo Moyes legújabb alkotása, a Miután elvesztettelek talán az évem legjobban várt könyve volt, körülbelül attól a perctől fogva, amikor már tudtam a létezéséről, fájt rá a fogam. Sosem titkoltam, hogy szeretem az írónő stílusát, egyedi humorát, romantikus történetei szerethetőek, és az életről, annak megpróbáltatásairól szólnak. Idén nyáron a szerző minden lelkes rajongója lázban égett, ugyanis filmvászonra vitték az eddig talán legjobb és legnépszerűbb könyvét, amit persze nem is kell bemutatnom, hiszen a  Mielőtt megismertelek a mai bejegyzésem főszereplőjének előzménye. Emellett pedig a Cartaphilus kiadó - nagy örömünkre - úgy döntött, hogy újranyomja a könyvet (filmes borítóval), és kiadja a folytatást is. Így nem is csoda, hogy a facebook oldalam az utóbbi időben hemzsegett a a fimmel és a könyvekkel kapcsolatos hírekkel és információáradattal. 

Habár már több mint 2 éve olvastam Will és Lou történetét, még mindig élénken él bennem az élmény, a zsepihalmaz, ami az ágyam körül tornyosult, és az érzés, hogy az utolsó oldalig reménykedtem, és csak azt hajtogattam, hogy nem, ez így nem érhet véget! Jojo Moyes szépen kirántotta a lábam alól a talajt, és őszintén szólva, tavaly, amikor megtudtam, hogy jön a folytatás - amellett, hogy feszült várakozás töltött el -, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet Lou élete Will után. Az utóbbi időben azonban - talán a filmelőzetesek hatására (a filmet még nem láttam) - már úgy voltam vele, hogy szeretném, ha Lou élete boldog véget érne, és egyre izgatottabban vártam a fejleményeket. Nagyon nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy nem spoilerezek, főleg, hogy tudom, rengetegen szerették az első részt, és talán úgy vannak vele - magamból kiindulva -, hogy maguk szeretnék átélni Lou új kalandjait (megnyugtatlak tieteket, lesz bőven), és vele együtt továbblépni. Annyit elárulhatok, és nyilván nem meglepő, hogy Lou élete még 18 hónappal később sem könnyű. Nem találja magát ebben az új, Will nélküli világban, az új munkahelye szörnyű, Londonban él egy otthonnak nem nevezhető lakásban, és a múltját befeketítő pletykák sem könnyítik helyzetét. Én teljesen le voltam forrázva a könyv elején, ugyanis az a nő, akit az előző részben megismertem, mintha egy teljesen más személy lett volna. A Will sokszor kiállhatatlan viselkedése és beszólásai ellenére mindig vidám és pozitív lány köddé vált. Mostanra teljesen kifordult önmagából, ami persze érthető a történtek után, mégis nehéz volt megszoknom ezt az új Lout. Pedig próbálkozik, van munkahelye (még ha elég tragikus is), jár egy segítő csoportba, ahol aztán több támaszra fog találni, mint amit legelőszőr gondolta volna..

A sors azonban nem hagyhatja, hogy Lou örökké a sebeit nyalogassa. A könyvben rengeteg új szereplő tűnik fel, akik mind más-más módon, de hatással vannak a lány életére, lassan megváltoztatják azt. Saját gyászán felülemelkedve próbál segíteni - ahogy azt a fülszöveg is írja - egy Will múltjából felbukkanó személynek. E fordulat egyébként igencsak meglepő volt számomra. Sokszor keveredik lehetetlennek tűnő szituációkba, és bizony olykor úgy tűnik, hogy hiába küzd kétségbeesetten nem tud legyűrni egy-egy akadályt, de szerencsére Lou sokkal erősebb annál, mint ahogy ebben a könyvben először tűnik. A régi, jól ismert szereplők is visszatérnek közénk, Lou furcsa, zsémbes, de szerethető családja, és persze Mr. és Mrs. Traynor is, akik mindketten máshogyan dolgozták fel a tragédiát. Camilla Traynort egyébként nagyon megkedveltem ebben a kötetben.




SPOLERES RÉSZ KÖVETKEZIK!

Eredetileg úgy gondoltam, hogy nem fogok Samről írni, de egyszerűen nem tudtam elmenni mellette. Az igazat megvallva nagyon féltem ettől a száltól, még úgyis, hogy tudtam, elkerülhetetlen, hiszen Lounak boldog vég jár. Az írónő nagyon jól szőtte a történet ezen részét, Sam szépen lassan, megfontoltan közeledett Lou felé, hogy aztán észrevétlenül lecsapjon a lány szívére. Sam egy hihetetlenül fontos karaktere történetnek, és fontos darabkája Lou továbblépésének.  Egyáltalán nem hasonlít Willre, de nem is kell, hiszen pontosan az volt, akire a lánynak szüksége volt. Erős, megnyugtató támasz, és türelmes, talán túlságosan is. Nagyon örülök, és megkönnyebbültem, hogy az írónőnek sikerült ilyen szépen megoldani a helyzetet, hiszen, ahogy azt már említettem korábban, Jojo Moyes könyvei az életről szólnak, márpedig az élet része a továbblépés is...

SPOILER VÉGE

Nem terveztem, hogy spoileres részt írjak, de voltak dolgok, és érzések bennem, amit muszáj volt leírnom ilyen hosszú várakozás után. Aki nem olvasta még a könyvet annak nem ajánlom, viszont aki igen, az mindenképp olvassa el, mert érdekel, hogy más is úgy érez-e ahogy én. Lezárva pedig azt mondanám, hogy szerintem az írónő minden várakozásomat és félelmemet felülmúlta, és remekül oldotta meg a folytatást, az elején bekövetkező megdöbbentő fordulattal nagyon jól oldotta a feszült érzéseket. Az előző rész túl gyorsan, túl tragikusan ért véget, és szerintem abban sokan egyetértünk, hogy kijárt egy igazi befejezés, egy új kezdet. És habár talán annyi zsebkendőre nem lesz szükségünk, mint a múltban, de azért érzékeny lelkűek ne tegyétek túl messze!

ÉRTÉKELÉS: 5/5*

2 megjegyzés:

  1. Szia! Èn most fejeztem be a Mielőtt megismertelek-et ès iszonyatosan tetszett...valami elkèpesztö...
    Esetleg a miután elvesztettelek-et pdf-ben le tudnám tölteni valahol? Èn eddig nem találtam meg. :(Vagy ha valaki el tudná küldeni akkor nagyon halás lennèk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Valóban remek könyv az első könyv is. :)
      A Miután elvesztettelek múlt héten jelent meg, így valószínű nem tudod letölteni...
      De hidd el megéri befektetni az új részre is, főleg ha ennyire tetszett az első ;)

      Törlés