„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2016. május 7., szombat

Ujházy Kolos - Zuhanás a magasba

Kincső élete gyökeresen megváltozik 17 éves korában: amikor a családját tönkreteszi a román erdőmaffia, nekivág Európának, hogy egy jó munka vagy egy isteni csoda révén pénzt szerezzen nevelőszülei megmentésére. Tervei azonban sorra csődöt mondanak, így végül az amszterdami bordélynegyedben köt ki, ahol sírva, még a barátjának is hazudva gyűjtögeti a nemerei erdőbirtok újrafásításához szükséges milliókat. Képes lehet egy szétszakított szerelmespár úgy a sötét mélybe hullni, hogy közben vakító magasságokba jut? Szembemehet néhány idealista álmodozó korunk kifinomult romániai faluromboló gépezetével? Létezhet ’zuhanás a magasba’ nemcsak egy fiatal pár, de Erdély, sőt az egész világ számára is? A történet a 21. század régóta várt szókimondó, tabukat döntögető, elementáris erejű lázadásregénye – egyszerre megrendítő szerelmi dráma, kétségbeesett kiútkeresés és kíméletlen globalizációkritika.

Egy teljesen más típusú könyvről hoztam most értékelést, mint amit megszokhattatok tőlem. Ami persze nem baj, mert az embernek néha ki kell lépni a megszokottból, és új dolgokat felfedezni, hogy rájöjjön milyen csodálatos ez az új. Bizony a Zuhanás a magasba még hibáival együtt is teljesen levett a lábamról, aminek legfőbb oka a stílusa, nyelvezete volt. Már rég nem olvastam ilyen gyönyörűen megfogalmazott, igaz emberi érzésekkel átitatott leírásokat, és igen, elképesztő hasonlatokat az életről, a világról, és annak romlásáról. De nem szeretnék ennyire előre menni, mert a könyv rövidsége ellenére nagyon összetett, rengeteg ellentétes érzelmet és vívódást fogalmaz meg, amit már jól láthatunk a címében megfogalmazott ellentétben is.

A fülszöveg egyébként nagyon csalóka, engem legalább is sikerült megtévesztenie, mert teljesen más történetet vártam. A könyv elején kapunk egy szívhez szóló leírást a székelyek, azon belül is Kincső családjának életéről. Ezt kezdetben nagyon lelkesen olvastam, mert a vidéki élet hétköznapjait ismerhettem meg, a földművelés, az állattartás örömeit, hogy az emberek abból élnek, amit maguk teremtenek meg. Ahogy a régi szép időkben... - mondhatnák. Szóval egy igen pozitív benyomás keletkezett bennem. Sajnos ez azonban nem tarthatott sokáig, mert hamar kiderült a szörnyű valóság, hogy az embereknek egyre nehezebben megy a dolguk. Nagyon úgy látszik, hogy még a legszentebb, legelszigeteltebb falukba is betörni látszik a városiasodás jelensége. Amikor aztán utolsó cseppként a már amúgy is csurig telt vödörbe kiderül, hogy Kincsőék családjának rengeteg pénzt kell befektetnie egy olyan terület erdősítésébe, ami valaha az apjáé volt, de elvette tőle a román állam, de most visszaadta, csak azért, hogy egy utolsó késdöféssel még mélyebbre taszítsa a családot. 

Kincső ezután kerül Amszterdamba, ahol saját maga életét feláldozva kezdetben a Piros lámpás negyedben, később pedig nagy és gazdag embereket kihasználva keresi meg a pénzt családjának. Az ember azt gondolná, hogy nem, ezt lehetetlen megbocsátani, elnézni valakinek. De aztán az író nagyon szépen rámutat arra, hogy attól még, hogy valaki eladja testét az ördögnek, még a lelke maradhat érintetlen.  A fülszöveg alapján én úgy gondoltam, hogy ezek után Kincső belső vívódásaira fogja helyezni az író a hangsúlyt, de nagy meglepetésemre nem így történt. Az amszterdami jelenetekből és leírásokból szerencsére nem sokat kapunk. Helyette azonban megismerjük Juliot, aki Kincsőhöz hasonlóan rengeteg tragédiát élt át, és teljesen elveszettnek érzi magát a mai felgyorsult világban. Aztán egy napon a két fiatal találkozik egymással, és minden megváltozik. Szinte rögtön egymásba szeretnek, és rengeteg időt töltenek együtt, közös beszélgetésekkel, elmélkedésekkel az eltorzult világról. Persze az ismert okok miatt valójában nem teljesülhet be a két fiatal szerelme, és erre Julionak  is hamar rá kell ébrednie. 
,,A világlátott székely leány kecsesen bevonul a falujába."
Az elején említettem a gyönyörű leírásokat, és hát mi mást lehetne szebben és részletesebben jellemezni, mit az emberi érzelmeket, a szerelmet. És nem Kincsőről van itt szó, hanem Julio lesz az, akinek a szemszögén keresztül jobban megismerhetjük ezt a nagyon úgy tűnik, hogy elátkozott szerelmet. Ami ezt még fokozza, hogy viszonylag kevés volt a párbeszéd, helyette hosszú és mély érzelmeket kiváltó képeket kaptunk Julio elgondolásaiból. A párbeszéd hiánya pedig kevés konfliktushoz vezet, legalábbis nem külső, hanem rengeteg belső konfliktus és vívódás zajlott Julioban. Az érzelmei hullámzását a harag, a megbocsátás és a bűntudat között.


Nos, valóban romantikus történet volt a Zuhanás a magasba, de azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon erős társadalomkritika is. Az elvárosiasodás a falvak rovására, a globalizáció által magával hozott technika fejlődése, ami teljesen tönkreteszi az emberi kapcsolatokat. Én nem tudom, hogy ez így jó vagy rossz-e, mert persze megvannak az előnyei és hátrányai is, de az biztos, hogy megdöbbentő volt látni, ahogy pont egy kis székely falunak miként kell megélnie ezt a változást, és bizony változtatunk kell, ha valahogy meg szeretnének élni. Én falusi vagyok, de már ebbe a városias világba születtem bele, de azt hiszem, hogy a nagyszüleim biztos tudnának erről beszélni.
,,Az írástudóknak hatalmas a feladata manapság! Az ő feladatuk meggyógyítani az emberek fantáziáját, feltámasztani tetszhalálba süllyedt képzelőtehetségét... ismét megtölteni az erdőket köddel, titok-várakkal, jótevő koboldokkal, tündérekkel: az emberek szívét reménységgel." 

A könyv tehát nagyon sokrétű, egyrészt egy gyönyörű szerelmi történetet mesél el, másrészt pedig igyekszik felhívni a figyelmünket a túl gyors változásra. Sajnos azt nem állíthatom, hogy boldog véget ér, de nem szeretnék elárulni semmit, mert mindenkinek maga kell átélni ezt az élményt. 

Értékelés: 5/4.5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése