„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2016. május 29., vasárnap

A. M. Aranth - Oculus

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

A. M. Aranth legújabb könyvére is már az első hírmorzsák felrebbenése óta fájt a fogam, így egyértelmű volt, hogy beszerzem a Könyvfesztiválon, (és persze rögtön alá is írattam). Ennek ellenére egy kicsit azért vártam az olvasással, mert elég sok mindent be kellett pótolnom, és idővel sem álltam éppen a legjobban, ráadásul Amaranth könyveivel valahogy mindig lassabban haladok. Viszont olyan sok helyről áramlott felém pozitív vélemény a történetről, hogy nem vártam tovább. Aztán nagyon hamar meg kellett lepődnöm, mert a világfelépítés annyira zseniális volt, hogy csak ámultam. A disztópia nagyon népszerű műfaj manapság, és szerintem ez is azok közé tartozik, ami nagyon érzékeny, mert sokszor érzi azt az olvasó néhány negatív jövőképpel rendelkező történet elolvasása után, hogy ilyet már olvasott korábban, még ha nem is pont ezt, de valami hasonlót. Ezért van nehéz dolguk az íróknak azzal, hogy valami tényleg teljesen újat alkossanak. Nos jelen eseteben ez nagyon jól sikerült, mert azt nem állítom, hogy tökéletes volt minden, de a könyv világa egyszerűen mindent vitt. 
A történetről néhány szót, ha már olyan nagyon dicsértem. Tehát a műfajból kiindulva egyértelmű, hogy a jövőben játszódik nem is a Földön, hanem az Avalon nevű bolygón (ami mondjuk nekem csak kicsit később esett le), ahol az emberek egy olyan problémával küzdenek, aminek a neve amőba. Ez az amőba miden egyes embert megvakít olyan 40 éves korukra, és ez természetesen folyamatosan hatalmas kihívást jelent az itt élők számára. Emiatt jöhetett létre az az igazságtalan rendszer, ami engedélyezi az oculusok képzését. És mit tudunk az oculusokról? Nem személy. Nem ember. Oculus. Az oculusokat röviden-tömören megfogalmazva azért tartják a gazdag, már megvakult emberek, hogy helyettük lássanak. Azt hazudják nekik, hogy miután oculussá válnak, elvesztik személyiségüket, ezért nem fog hiányozni nekik a régi életük. Ez persze valótlan, amire mi is rájövünk, amint megismerjük Truth Dunnt. Családja őt is eladja oculusnak, nem is akárki, Verity Cadogan mellé, aki egy híres tudós, nem mellesleg az amőba megállításán dolgozik csapatával. Ez persze ne tévesszen meg senkit, attól még nagyon kegyetlenül bánik szegény Truth-szal.
Saját példányom

Szóval az elején nagyon sajnáltam Truthot, hiszen rengeteg szenvedésen kellett átesnie, nem elég, hogy családja megtagadja őt, még Verity is szörnyen bánik vele. Az emberi énje folyamatosan küzd rabszolgasága ellen, és nem hagyja, hogy alázkodó robot váljék belőle. Még akkor is, ha egy jó célért, az amőba kiirtásáért küzdenek. Tehát ez lenne a történet alapkonfliktusa, ez az amire számítunk is a fülszöveg alapján. Csakhogy ez egy idő után átalakul, és teljesen más dolgok kerülnek a középpontba. Például egy Földről érkező úrhajó, ami vagy nagy reménységet hoz az avaloniak számára, vagy pedig elszabadul a pokol, de az biztos, hogy ezután minden megváltozik. Éppen ezért Truth élete is teljesen felborul, amit eddig a legnagyobb problémának gondolt, háttérbe szorult (van helyette más bőven), és akire eddig ellenségként tekintett, hirtelen ő lesz a legnagyobb csatlósa. Szóval érdekes és izgalmas fordulatokat kapunk az már biztos. 
Az egyetlen ember, aki kitart Truth mellett, vagyis a lány múltja mellett, az legjobb barátnője Aoi. A lány nem hajlandó elfogadni, hogy Truth ,,személytelen" oculus, mindent megtesz, hogy Truth ne feledkezzen meg emberi mivoltáról. Nos, e leírás alapján Aoinak egy pozitív személyiségnek kellene lennie, ennek ellenére nem tudtam megkedvelni. Már az elején sem. Őszintén szólva nagyon idegesítőnek találtam, vagyis oké, a kezdetekkor még megértettem őt, de aztán ahogy haladtunk előre, és Truth is más szemmel nézett az életére - amit az adott körülmények között teljesen meg tudtam érteni - egyre jobban irritált. Szóval nem lopta be magát a szívembe, na.
Ahogy említettem a történet tele volt idegfeszítő fordulatokkal, de őszintén szólva a végén már kicsit elvesztettem a fonalat. Szinte minden másodpercben változott a felállás, hogy ki a jó és ki nem az, egyáltalán ki micsoda, milyen szerepet tölt be eme bonyolult világfelépítésben. Az avaloniak, de később a bolygóra szállt katonák, élükön a parancsnokkal folyamatos rejtély volt. Ez egyrészt jó, mert tényleg kiszámíthatatlan volt a cselekmény, másrészt viszont picit zavart, főként a végén, mert sokszor tényleg elvesztettem a fonalat, és túlkomplikáltnak éreztem a cselekményt. A függővég tetszett, mert jól meg lett oldva úgy, hogy remegve várjuk a folytatást, viszont a Veritiy szál már annál kevésbé, jobban örültem volna, ha megmarad annak, akinek hittem (legalábbis a könyv második felében), mert a végén tényleg ő volt az egyetlen, akire Truth támaszkodhatott. 
Összességében tehát meg voltam elégedve, ahogy arra már utaltam is, a világfelépítés csillagos ötös, még akkor is, ha a végére kicsit már túlkomplikált volt. A szereplőkkel néha gondban voltam, de azért nagyjából a helyükön voltak. Az enyhe szerelmi szál is megfelelő volt, mert legalább oldotta egy kicsit a kialakult feszültséget, reméljük ez megmarad a folytatásban is. És ha már a folytatás... kérem a követzekekő részt! Most rögtön!

Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése