„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. február 21., vasárnap

Műfajok kavalkádja - Háborús könyvek


A Kis Könyves Bloggerekkel ismét egy közös projektbe vágtunk bele a hétvégén, ezúttal a különböző műfajokról írtunk részletesebben. Tudom, hogy a háborús jelző nem tekinthető éppenséggel műfajnak, de amikor a csoportban felvetetődött a következő projekt témája, úgy éreztem, hogy nekem muszáj erről írnom. Ennek oka, hogy tavaly több könyvet is olvastam, ami háború alatt, háborús időszakban játszódik, vagy éppen a háború, mint jelenség befolyásolta a cselekményt, és ezek a könyvek mind megfogtak engem különböző okokból, ezért úgy gondoltam, hogy összeállítok egy listát, amit én már olvastam, és ajánlgatok nektek a témában. Előre szeretném jelezni, hogy tág körben értelmezem majd a háborús könyveket, de szerintem mindegyik könyvnél fontos szereplő és tényező a mai témám.

Ó azok a klasszikusok...!


Véleményem szerint ha háborús könyvekről esik szó, akkor legelőször mindenképpen a múlt írói között kell keresgélünk, hiszen rengeteg remek mű készült akár a két világháborúról (A 22-es csapdája) vagy éppen régebbi korokból (Háború és béke). Jómagam azokból olvastam többet, amik a világháborúról szóltak. A történelem könyvekben mindig olyan szárazan írnak a háborúkról, pedig egy-egy ilyen könyvből mennyi mindent tanulhat az ember az országok helyzetéről, a fegyverekről, katonaságról stb. Hiszen általában ezek a könyvek mindig egy adott ország, nép szemszögéből veszi górcső alá a háborús helyzetet. Ráadásul jellemző ezekre a könyvekre, hogy maguk az írók is átélték a háborút, így egyáltalán nem nehéz véleményt alkotniuk a témában. Arról nem is beszélve, hogy mennyit tanulhatunk a akkori ideákról, nézetekről, hiszen mindig van egy hős, akinek a szemén keresztül megismerjük az akkori társadalmi problémákat, a szegénységet, betegségeket, az égető kérdéseket. Ezekre a könyvekre szintén jellemző, hogy legtöbbször kapunk az alapsztorihoz egy pluszt, mondjuk egy szerelmi szálat, amitől a cselekmény izgalmasabb lesz, és ami úgy megérinti az ember lelkét, hogy az akár belesír a palacsintatésztába (Chöpp értékelése a Búcsú a fegyverektől könyvről, muszáj volt beleírnom). 

Ernest Hemingway - Búcsú a fegyverektől
Ahogy említettem, a tavalyi évben elég sok háborúban játszódó könyvet olvastam, és megfigyeltem, amikor szemezgettem a vélemények között, hogy milyen sokszor  előfordult, hogy ehhez a könyvhöz hasonlították a többit. Éppen ezért úgy véltem, ha a témáról akarok írni, akkor mindenképpen el kell olvasnom a Búcsú a fegyverektől-t. A könyv nagy részét tegnap éjjel, a végét pedig ma reggel fejeztem be, úgyhogy nagyon friss még az élmény. A történet az első világháború idején, az osztrák-olasz helyzetet dolgozza fel, nem is akárhogyan egy amerikai katona szemszögéből. Bizony a könyv főszereplője Mr. Henry, az ő gondolatain keresztül látjuk a világot. Minden hozzászólnak igaza volt, aki e könyvet dicsőítette, mert valóban nagyszerű történet volt ez. Ismét szembesültem a háború borzalmaival, értelmetlen öldökléseivel, az érzéssel, amikor nem az ellenség, hanem saját néped (habár Mr. Henry amerikai volt, akkor is az olaszokkal harcolt) fordul ellened... A szerelmi szál, ahogy utaltam is rá fentebb, megjelent a könyvben, Catherine, egy angol ápolónő személyében. És igen, én még az utolsó előtti oldalon is reménykedtem, hogy jó vége lesz, de sajnos ez válhatott valóra, mintha a háborús könyvekben kötelező lenne a boldogtalan vég, valamely szereplő halála.

Eric Knight - Légy hű magadhoz
Tavaly és idén is már többször említettem, hogy mennyire megszerettem e könyvet, és hogy ez volt a 2015-ös évem talán legkedvesebb olvasmánya. Azt hiszem, ha őszinte akarok lenni, a Légy hű magadhoz volt az a könyv, ami igazából arra sarkallt, hogy e témában írjam a bejegyzést, mert ez ismét egy jó alkalom, hogy beszélhessek róla. A ,,jópofa" szereplők (ahogy anyu mondta) tették kedvencemmé a könyvet, véleményem szerint Prue és Clive eszmecseréi vitték magasabb szintre a történetet. Az előbb beszéltem a világnézetekről, hát ebben a könyvben aztán teljesen látszódott - Clive gondolatain keresztül -, hogy mi a véleménye az írónak erről az egész helyzetről, ami nem csoda, hisz ő maga is átélte a háborút.


,,Szerelemben és háborúban mindent szabad!" - Háborús könyvek nőknek


Jó, talán egy kicsit eltúlzott címet adtam a bejegyzésem ezen részének, de szeretnék említeni néhány olyan könyvet is, amelyeknél nem a a háború a legnagyobb főszereplő, de mégis nagy hatással van az eseményekre. Ezek a könyvek egyrészt nem háború alatt, sőt legtöbbször az elmúlt években íródtak,
azaz a szerzők nem saját tapasztalatból merítenek, ennek ellenére mégis hitelesen megírt könyvekről van szó. Másrészt pedig kevesebb rész szól benne magáról az háborús eseményekről, nagyobb hangsúlyt fektet a szerelmi szálra, ármánykodásra, fordulatos cselekményre. És azért a legtöbbször ezek a történetek női szerzők tollából származnak.

Kate Morton - Felszáll a köd
Szintén az első világháború körül járunk, az egész eseménysort egy szolgáló, Grace szemszögéből ismerjük meg. Ez a történet tökéletes példája annak, hogy habár nem az egész könyv szól róla, mégis nagy nyomot hagy a eseményekben az első világháború. Érdekes volt számomra, hogy a férfiak mennyire várták magát a háborút, egy kalandnak vélték azt, és csak később jöttek rá, hogy mit jelent valójában. A háború mellett az akkori társadalmi helyzetet is - az arisztokrácia hanyatlását, a női szerepek változását - remekül tükrözi  a könyv. 

Lucinda Riley - Éjféli rózsa
Számomra a történet hasonló a Felszáll a köd-höz, talán mert nagyjából ugyanabban a korban játszódtak. Csak itt még rátesz egy lapáttal, hogy a főszereplőnk, Anahita indai, így még a a ferde tekintetekkel, még nagyobb elvárásokkal is meg kellett küzdenie, sokkal erősebben érződött a kirekesztés érzése a lányban. Anahita életére is hatással volt az első világháború kitörése, hiszen ezután kezdődött le csak igazán az élete, a felnőtté válása és ekkor találkozott Donald örökössel is. És innentől kezdve már kezdődtek az izgalmasabb fejezetek, az intrikák, cselszövések a lány életében.

Jojo Moyes - Akit elhagytál
Jojo Moyes akármiről ír, azzal még nem okozott csalódást nekem. Az Akit elhagytál c. könyvében, annak egyik szálában megpróbált egy háborús szerelmei történetet is megalkotni, és ismét sikert aratott. 1916-ban járunk, Franciaországban, amely német megszállás alatt áll. Sophie rengeteget szenved a háború alatt, sok mindenen kell keresztül mennie, hogy férjével boldogok lehessenek. Ebben a történetben is nagy szerepe van a háborúnak - Sophie és a férje élete egy német tiszt kezében van -, de mégsem ez a fő vonal a könyvben. 


És ami még...

Amikor háborús könyvekről beszélünk, főként a két világháborúról, nem mehetünk el azon könyvek mellett, amelyek munkatáborokról, koncentrációs táborokról szólnak. Rengeteg világhírű film és könyv is készült e témában, csak, hogy néhányat említsek: A csíkos pizsamás fiú, A 290. számú auschwitzi fogoly, Anne Frank naplója, Sorstalanság. Ezekből volt több olyan, amit olvastam, de olyan is, amit csak filmben láttam, de mindig elborzadok az ilyen magas szintű emberi szörnytettekről, hogy mire képes sokszor a gondolkodó, érző ember.

Blaine Harden - Menekülés a 14-es táborból
Ezt a könyvet tavaly év végén olvastam, csak egyszerűen valahogy nem tudtam rávenni magam arra, hogy írjak róla. A könyv nem a világháborúkban játszódik, hanem a ma is létező észak-koreai táborban. Na ebben a könyvben aztán nincs semmiféle szerelmi szál, sem boldog vég, csak egy feketén-fehéren (de főként feketén) leírt történet Sinről, aki annyi mindenen keresztül ment a tábori évek és a szökések alatt, hogy az ép ésszel nem lehet felfogni. Talán nem teljesen passzol ebbe a témába, de én mégis meg akartam említeni ezt a könyvet is. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi igaz és mi nem a könyvből, mert utólag már sok mindenről másképp nyilatkozott Sin, de a lényeg, a kínzások, az éhezés, a mindenfajta szeret hiánya, a besúgások, a beárulások, maga tábor mindenképpen igaznak bizonyult. 


Itt megnézhetitek a teljese értékeléseimet az említett könyvekről

Wordpresses:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése