„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2016. január 5., kedd

Várólista csökkentés - 2016.

Az utóbbi időben nagyon sok kihívás jött velem szembe a különböző közösségi oldalakon, de ez nyilván nem meglepő, hiszen év eleje van. Én elhatároztam, hogy nem fogok nagyobb szabású könyves kihívásokba belekezdeni. Tavaly részt vettem egy elég nehéz kihíváson, de erről már többször is írtam, úgyhogy most pihentetem egy picit. Jó, azért a molyon biztos kipróbálok néhány kisebbet, ami időszakhoz vagy mondjuk egy íróhoz, sorozathoz kötődik, de ennyi. Ami egy picit nagyobb horderejű, és mégis bevállaltam idén, az a várólista csökkentés. Én ezt nem kihívásnak fogom fel, hiszen nem kell megrögzötten keresgélni könyveket egy-egy ponthoz, hanem itt olyan történetek elolvasásáról van szó, amiket már régebb óta terveztem, azaz nagy részük meg is van már, csak hát ugyebár az időm volt kevés. 



Ami a listámról elmondható, hogy nagyon vegyesre sikeredett, de lássuk is a könyveket:

Leigh Bardugo - Árnyék és csont
Erről a könyvről már nagyon sokszor olvastam véleményt egy-egy blogon, és utána mindig azt gondoltam, hogy oké, ez lesz a következő. Mivel a listámon van, így kitalálhattátok, hogy ez nem történt meg. Azért az látszik, hogy már motoszkál egy ideje a fejemben a történet, hiszen a Book Bloggers' Challenge polcomra is feltettem, amiről azt kell tudni, hogy a résztvevők innen válogatják nekem az elolvasandó könyveket. Teljesítve


Ernest Hemingway - Búcsú a fegyverektől
Idén több olyan könyvet is elfogyasztottam, ami háborúban vagy háborús időszakban játszódik, és sokat megszerettem közölük. Akárhányszor olvastam egy véleményt ezekről a könyvekről, szinte mindig ott volt, hogy ez tiszta olyan, mint a Búcsú a fegyverektől, vagy az eleje nagyon hasonlított a... Szóval úgy érzem, hogy még ha nem is ez a könyv áll a listám élén, ezt bizony nekem is el kell olvasnom. Teljesítve

David Levithan - John Green - Will&Will
Amikor idén megjelent a könyv, és viszonylag nagyobb felhajtás volt körülötte, én is elolvastam a fülszöveget, ami megfogott, és rögtön meg is vásároltam egy példányt. Hamar jött fellángolásom azonban el is múlt, hiszen azóta sem kezdtem bele. Na, majd most!


Sarah J. Maas - Az orgyilkosok pengéje és más történetek
Az Üvegtrón sorozat első két részéért odavoltam, így nem csoda, hogy rögtön lecsaptam erre a könyvre is. Azonban mégis elmaradt az olvasása, és ennél a könyvnél tényleg nem tudom, hogy miért. Egyszerűen nem volt hozzá hangulatom. Idén viszont mindenképpen el fogom olvasni. Teljesítve

Lisa Genova - Megmaradt Alice-nek
A könyv fülszövege engem már a film megjelenése előtt megfogott. Az Alzheimer-kor a világ egyik legigazságtalanabb betegsége magának a betegnek, de a családja számára is. Egy olyan könyvet elolvasni, aminek a főszereplője maga a beteg, aki átéli az egészet, nagyon érdekel. Teljesítve

Charlotte Brontë - Jane Eyre
Erre nincs semmiféle extra magyarázatom, már régóta el szeretném olvasni. Egyébként rajta volt a tavalyi 50-es könyves kihívásom is, de aztán már egyszerűen nem volt rá időm és energiám, így le kellett vennem.

Emily March - Angyalszárnyak
Ismeritek azt az érzést, hogy kerestek egy könyvet, aztán véletlenül rátaláltok valamire, aminek megfog a fülszövege, így elteszitek egy későbbi időpontra, amikor éppen nem találsz semmi olvasnivalót? Aztán persze mindig előrébb kerül valami más. Na, nekem ez a könyv az. Már fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan találtam rá, de megjegyeztem, és ez most egy remek alkalom, hogy el is olvassam. Teljesítve

Margaret Michell - Elfújta a szél
Állítólag ez a romantikus irodalom egyik legkiemelkedőbb példánya, a világ legnagyobb szerelmes regénye, úgyhogy nem is értem, hogy eddig miért nem vettem a kezembe. (Pont én?) Na jó, de... amikor megjött a két vaskos kötet, egy picit megrökönyödtem. Nem baj, most van egy teljes évem, hogy pótoljam. :)

Rácz-Stefán Tibor - Fogadj el!
A megjelenése óta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Nyilván azért is birizgálja a fantáziámat, mert az írója (többek között) egy népszerű blogger, így kíváncsi vagyok, hogyan és persze mit írt. Ráadásul már a második rész is megjelent, úgyhogy még egyel több ok arra, hogy pótoljam hiányosságaim. Egyébként LMBT témában még nem is nagyon olvastam, úgyhogy itt az idő, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat.



Dallos Sándor - A nap szerelmese
Anyukám már mióta rágja a fülem ezzel a könyvvel! És mivel ő eddig még mindig jó tanácsokat adott, természetesen nem hagyhatom ki a Munkácsy kalandos életéről szóló regényt. Az egyetlen akadály, ami a könyv és köztem áll, az az, hogy nem találjuk a könyvet :D Bezzeg az Aranyecset (2. része) kétszer is megvan! Teljesítve

Gayle Forman - Csak egy év
Gayle Forman Ha maradnék és Hová tűntél? könyveit imádtam, így persze rögtön lecsaptam a Csak egy nap című könyvére is. Ez azonban már annyira nem tetszett, de azért csak megvettem a folytatást is, habár azóta sem olvastam el...

A.M. Aranth - Acorenu - Kiválasztva
A Holdárnyék első részét még tavasszal fejeztem be, a folytatásra azonban nem mondom, hogy nem volt időm, mert az most már túl sablonos lenne, de egyszerűen nem jutottam el odáig. Nyilván senkinek sem ismeretlen a folyamatosan bővülő lista fogalma, ami tényleg soha nem fogy el. Nahát, azt hiszen pont ennek segítésére született meg a Várólista csökkentés! Teljesítve






7 megjegyzés:

  1. Jó kis könyveket válogattál össze! :) Sok sikert a VCs-hez! :)

    VálaszTörlés
  2. Te is jó könyveket választottál! Sok sikert a teljesítéshez! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon vegyes lett, de én is elégedett vagyok. Köszönöm :)

      Törlés
    2. Egyébként nekem is ez az első évem, amikor belevágok a kihívásba :D Hát, nálam is eléggé vegyes lett a felvágott, főleg, ha az alternatív listát nézzük...

      Törlés
  3. A Nap szerelmesét semmiképp se hagyd ki :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem, igyekszem, csak elő kell keresni ;)

      Törlés