„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. december 5., szombat

Móricz Zsigmond - Árvácska

Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja -megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek -amint Móricz vallotta- „ a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel”. A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet „csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait”.


Gőzerővel haladok a 2015-ös nagy könyves kihíváson, aminek keretében ismét egy gyöngyszemre akadtam. Ahogy az a fülszövegben is látszik, egy valós történetet dolgoz fel Móricz. A könyv Littkey Erzsébet gyermekkorának egy szakaszát beszéli el. Még fiatal korában találkozott vele az író, amikor öngyilkos akart lenni. A férfit nagyon megdöbbentette, hogy egy szinte gyermek (20 éves volt) akarja elvenni a saját életét, ezért örökbe fogadta, és (végre) iskolába járatta a lányt. Móricz Zsigmond  kikérdezte Csibét szörnyű sorsáról, és ebből készült el szívszorító regénye, az Árvácska.
A kis Csöre

A könyv már az első pillanattól kezdve sokkolt engem. A kis Csöre (Árvácska) összesen három családnál fordult meg a történet során. De mindháromnál csak kegyetlenség jutott neki, és micsoda különböző formákban! Annak idején fizettek a családoknak, azért ha örökbe fogadtak egy gyermeket, a kis államit, ahogy a könyvben fogalmazódott meg. És bizony ki is használták ezt. Az első családnál, a Dudáséknál meztelenül kellett járnia, mert ami ruha jutott volna neki, azt a saját gyerek kapta meg. De kis Csöre nem volt buta, tudta, hogy jár neki a ruha, de ha megemlítette, akkor azért meg verés járt... És ez a helyzet nem volt jobb a többi családnál se, se a Szennyeséknél, se a Verőéknél.
,,rokon is van a világon? Neki nem volt se anyja, se apja, se semmiféléje, rokonja se volt, ezeknek a gyerekeknek volt apjuk is, anyjuk is és még rokonjuk is. Nagyon igazságtalannak találta."
A sok szenvedést, amit ennek a kislánynak el kellett tűrnie, szörnyű volt olvasni. A verések, a megaláztatás, a molesztálás, és mégis hogy tudott örülni egy kis jónak, egy szép szónak, egy darab szaloncukornak, amit a ,,Jézuska hozott". Amikor egy jó szót kapott kedvesanyámtól, hogy melengette szívét, milyen biztonságban érzete magát, pedig előtte aztán szidta, verte. Nos igen, a gyermeki megbocsátás, és szülőhöz való ragaszkodás nagyon is meglátszik a történetben: hogy még ennyi szenvedés után is boldogsággal töltötte el a kislányt egy-egy kedvesség. 
„Édesanyám mondd meg Jézuskának küldjön nekem valami szép ajándékot, mert nincsen, aki nekem adjon, mert én csak egy kis állami vagyok, és nehéz volt a kosár, pedig egy jó ember segített hozni.”
Pedig aztán a kis Csöre nem sok jót kapott az életben se szülőtől, se rokontól, se senkitől. Tűrte rendületlenül, amit kapott, néha egy kicsit makacskodott, de amikor verés lett a vége, rájött, hogy nem nagyon ellenkezhet. Még csak egy kislány volt, egy kisgyerek, akinek megpecsételték a sorsát, még nem alakíthatta azt magának. Pedig egy-egy jelenetben megmutatkozott hogy micsoda csörfös és életrevaló lány a kis Csöre.

Móricz és Littkey Erzsébet (Csibe)
Ami engem teljesen lenyűgözött a könyvben, az a nyelvezete volt. A könyv ugyebár Alföldön játszódik, szegény és egyszerű emberek tanyáin. Móricz hihetetlenül bánik a szavakkal, a különböző szereplők gondolatait és érzéseit megformált szavak egy kislány megrázó sorsát, a kegyetlen igazságot oly módon festette le, hogy az ember abba beleborzongott. És akarva-akaratlanul is átvettem, elraktároztam az író szavajárását.

Miután a történet nagyon szomorú volt, ráadásul igaz is, nagyon örülök, hogy ismerhetem Csibe életének a végét is. Miután ugyanis találkozott Móriczcal, az élete fordulóponthoz érkezett. Az író befogadta, és habár kapcsolatuk nagyon különleges volt - hiszen többről volt szó, mint barátság, ami miatt rengeteg bántó pletyka és hír terjedt róluk -, a lány sorsa mégiscsak felfelé ívelt. Móricz halála után is megállta a helyét a világban, hiszen könyvesboltot, később pedig könyvkiadót alapított, ami igencsak népszerű volt. Szerencsés volt a kis Árvácska, hogy 1936-ban egy szeptemberi éjszakán  találkozott Móricz Zsigmonddal...

Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése