„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. november 24., kedd

Stephen Chbosky - Egy különc srác feljegyzései

Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.




Már nagyon régóta rajta volt az ,,elolvasandó könyvek" listáján ez a történet, csak hát ahogy az lenni szokott, mindig jött valami más, és csak egyre hátrább és hátrébb tettem. Aztán amikor néhány hónapja elkezdtem a Book Bloggers' Challenge kihívást, összegyűjtöttem egy polcra az ezer éve szeretném elolvasni, de valahogy mégse kerül rá sor típusú könyveket, hogy onnan válogassanak a többiek. (ugyanis a BBC szabályai szerint mindenki feltesz minimum 20 könyvet egy polcra, ahonnan aztán a többi tag választhat) Így egyfajta külső kényszer hatására mindig pipálhatok egyet erről a listáról. Kb. három hete pedig Noémi megkeresett, hogy akkor most az Egy különc srác feljegyzései-ről írjak. 


Őszintén szólva mindig félve állok neki olyan ,,nagy" könyveknek, amikért a többség odavan. Mert hát mi van ha nekem nem... Ami aztán a kezdésnél nekem elsőre eszembe jutott, hogy hú de rövid. Persze ez biztos a kindlim hibája, hiszen habár a moly 240 oldalt írt, nálam ez 170 volt. És természetesen olvastam én már ehhez hasonló hosszúságú könyveket, csak mostanában hozzászoktam az 500 oldalszám körüli regényekhez. Na nem mintha ez probléma lett volna, csak egy észrevétel. 


Az, hogy Egy különc srác feljegyzései a könyv címe, szerintem enyhe kifejezés. Charlie nagyon fura volt, persze nyilván ez a könyv sikerének a kulcsa. A naivitása, amivel ő szemlélte világot, mintha nem lenne tisztában a dolgok menetével, nem ebben a világban élt volna. A szóhasználata a leveleiben, ahogy a problémákat, tragédiákat teljesen érzelemmentesen, közömbösen írta le, vagy hogy az emberek számára átlagos és természetes dolgokat folyamatosan idézőjelbe tette, mintha az lenne a furcsa, hogy az emberek ,,járnak" egymással vagy éppen az édesapja egy ,,nehéz nap" után hazatért. Ami a legszebb volt az egészben, hogy ezekről a dolgokról neki fogalma sem volt, nem gondolt különcként magára, neki ez volt a természetes, a normális. 
,,– Te mindig ilyen sokat gondolkodsz, Charlie? – Az baj? Csak azt szerettem volna, ha valaki elmondja végre az igazságot. – Nem feltétlenül. Csupán arról van szó, hogy néhány ember a gondolataiba menekül az élet elől. – Az baj? – Igen. – Szerintem én nem menekülök az élet elől. Vagy nem így tűnik?"
Amikor aztán Charile megismerte a Samet és Paricket, elkezdte felfedezi és megérteni - a maga módján - a világot. Szerelmes lett, ivott, cigizett, drogozott (talán mondanom sem kell, hogy ezeket is teljesen természetesen). Ahogy haladtam az olvasással, úgy éreztem egyre inkább, hogy ez a levélsorozat nem egy különc srác, sokkal inkább egy beteg fiú gondolatai. Egy-egy megnyilvánulása, passzív-agresszív viselkedése, az ok nélküli sírsások, a családja hozzáállása, és maga Charlie azt éreztették velem, hogy több dolog van emögött, mint egy fura fiú. Aztán persze igazam lett, és a végére kiderült, hogy mi törte meg a lelkét. 

Ami szerintem csillagos ötöst ért a könyvben az a stílusa. Egyedi volt, szókimondó, és az is tetszett, hogy Charlie az olvasóhoz írta a leveleket. Rengetegféleképpen érzetem Charlie iránt, egyszer aranyosnak és bájosnak, máskor idegesítőnek találtam, a végén pedig már csak végtelen sajnálatot éreztem. A többi szereplőt is nagyon megszerettem, őszintén nekem Patrick volt a kedvencem, értékeltem, ahogyan Charlie-val bánt, emellett pedig laza volt és vicces, jó barát.
,,Szereted a családoddal eltölteni az ünnepeket? (...) Mert én szeretem. Először is, nagyon érdekesnek és nagyszerűnek tartom, hogy mennyire szereti egymást mindenki, de nem mindenki kedveli a másikat."
Tényleg nagyon örülök, hogy Noémi felkért a könyv olvasására, mert remekül ki tudott zökkenteni a hétköznapokból. Charlie hozzáállása a világhoz annyira egyedi és gyermekien ártatlan volt, amit nagyon szerettem benne. Véleményem szerint amiben nagyon jó a könyv, az az, hogy egy átlagos történetet egy nem éppen átlagos fiú mondja el nekünk. Talán ennyire egyszerű. 


Értékelés: 5/4.5

Talán nem kell mondanom (hiszen mindenki tudja), hogy a könyvből film is készült. Én még nem láttam, és fogalmam sincs arról, hogy képesek voltak-e képernyőre vinni a könyv hangulatát. Erről szívesen meghallgatnék néhány véleményt. Addig is itt az előzetes:


___________________________________________________________________
Amit viszont lehet, hogy sokan nem tudnak, hogy a könyvet be is tiltották, ezért felkerülhetett az évem legnehezebb könyves kihívására: 
48. Egy betiltott könyv 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése