„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. november 5., csütörtök

S. J. Watson - A másik én

Végzetes vonzerő… online.
Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?
Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát… az uralmat a tettei felett… és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.
A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.

Ritkán olvasok thrillereket, de ahogy végigolvastam a könyv fülszövegét, valami megmozdult bennem, és úgy éreztem kell ez a könyv. Már az elején sejteni lehetett, hogy nem éppen egy könnyed olvasmány lesz, Julia élete: a húga halála, majd a rejtélyes chatpertnere, mindegyik esemény komor és idegfeszítő pillanatokat nyújtottak az olvasás során. Olyasfajta könyv ez, amit nem tudtam kiveri a fejedből, teljesen beleitta magát a gondolataimba.
Julia életéről hamar kiderül - már a húga halálának híre előtt is -, hogy egyáltalán nem az, aminek látszik. Úgy tűnik boldog családban él, férjével, és fogadott fiával, Conorral. A házasságukban eluralkodott a megszokás érzése, igazából konkrét gondjuk nincsen, de Julia mégis többre, másra vágyik. Ez akkor tudatosul benne igazán, amikor egy este hazaérve rendőrök közlik vele, hogy meghalt a húga. Ekkor Juliában valami megtörik. A rendőrök nem jutnak sokra, a férje, Hugh sem túl megértő vele. Még Párizsba is elutazik -ahol Kate élt, hogy kiderítsen valamit. Itt találkozik húga barátnőjével, Annaval is, egyedül ő tartja benne a lelket. Ő az aki elülteti a bogarat Julia fülében, miszerint Kate gyakran chaten ismerkedett meg férfiakkal, sőt össze is jött velük. Julia, hogy többet megtudjon, beregisztrál az oldalra. Először nem is történik semmi, de egy napon azonban minden megváltozik. Lukas rátalál...
Ahhoz, hogy Julia érzéseit jobban megértsük, a múltját is ismernünk kell. Egy ideig boldogan éltek szüleivel, és Kate-tel, de miután édesanyja meghalt, apja pedig inni kezdett minden megváltozott. Julia még gyerek volt, de mégis felnőttként kellett viselkednie, és gondoskodnia a húgáról. Mivel csak egymásra számíthatnak, így nagyon közel kerültek egymáshoz. Aztán egyszer Julia megismerkedik Marcussal, mindketten szenvedélybetegek, és művészlelkek, ezért nem csoda, hogy hamar belehabarodik, és még Berlinbe is elköltözik vele, húgát egyedül hagyva apjával. Azt hiszem, - ez nem derült ki pontosan - valahol itt kezdett el lefelé csúszni, habár valószínűleg egész életében labilis volt.
Juliáról végig sejteni lehetett, hogy nem igazán volt épelméjű, hiszen akár hanyagol valakit a férje, akár nem, nem mindenki kezd bele egy viszonyba, nem is akármilyenbe, a neten keresztül. Ráadásul a Lukassal való kapcsolatának nagy része csak az ő fejében volt az, amit mi is olvashattunk: hiszen Julia nem vette észre a szinte ordító jeleket arról, hogy ki is Lukas valójában. 
,,Mindenkiről lehet vonzó képet készíteni, ami a legelőnyösebb vonásait mutatja. Végül is mindnyájan erre törekszünk így vagy úgy. Hogy a legmegnyerőbb arcunkat mutassuk másoknak, és elleplezzük az igazi énünket, a lélek sötét bugyrait. Az internet ebben a legjobb segítőtársunk"
Hugh iránt vegyes érzéseim vannak. Ha ez egy happy enddel végződő könyv lenne, ő lenne a herceg, aki megmenti a bajbajutott Juliát. Hiszen egyszer már megtette, hazahozta Juliát Berlinből, támogatta őt, hogy újra erőt kapjon, segítette, hogy tiszta maradjon, majd pedig szép lassan egymásba szerettek. Aztán, ahogy ez lenni szokott, a láng elalszik, és átalakul szeretetté, megnyugvássá. Ami miatt viszont nem tudtam megkedvelni az, hogy valóban nem állt ki felesége mellett, nem tudta a konfliktusokat kezelni, hátat fordított a problémáknak.
Lehet, hogy azért van, mert ritkán olvasok a műfajban, de én tényleg féltem. Nem úgy, ahogy egy rablótól vagy betörőtől fél az ember, ez más, mélyről jövő, idegi félelem: a tudat, hogy eddig bíztál valakiben, megosztottad vele minden érzésed, vágyad, szexuális fantáziád, majd ez a valaki egyik pillanatról a másikra megváltozik, és már tudod... tudod, hogy nem kellett volna. A rettegés a kiszolgáltatottság érzése, hogy felhasználhatja ezeket a titkokat ellened, hogy bántson, sőt évezi, is ha bánt téged.
Julia története akár egy forgószél, egyik pillanatról a másikra felkapott, elrepített jó messzire, aztán hirtelen visszadobott a föld felszínére, én meg csak álltam, és kapkodtam a fejem, nem értve, hogy mi volt ez az egész. Annak ellenére, hogy az elejétől tudtam, hogy nehéz olvasmány lesz, mégis meglepett a sok-sok izgalom és félelem, a folyamatos feszültség, ami a végén a tetőfokára hágott, aztán pedig egy szempillantás alatt vége szakadt... És mi maradt ezután? Nem sok. Nem kaptuk meg a válaszokat a kérdésekre, Hugh nem mentette meg a feleségét, nem szembesítette őt hibáival, nem történt semmi. Egyszerűen véget ért, úgy, hogy nekem már tényleg fogalmam sincs, hogy mi is az igazság...

Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése