„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. november 21., szombat

Lucinda Riley - Éjféli rózsa

Egy életen át tartó szenvedély. Egy végtelennek tűnő kutatás.
A tizenegy éves Anahita egy indiai hercegnő unokatestvéreként V. György brit király indiai koronázási szertartásán ismerkedik meg a dzsaipuri maharadzsa lányával, Indira hercegnővel, akivel életre szóló barátságot köt. Társalkodónőként elkíséri a hercegkisasszonyt Angliába, ahol egy jó nevű bentlakásos iskolában kezdik meg tanulmányaikat, közvetlenül az első világháború kitörése előtt. Amikor a bombázások megkezdődnek, Indira hercegnő aggódó édesanyja Austbury Hallba, a dartmoori lápvidékre küldi a lányokat, hogy ott várják meg a vészterhes időszak végét. Anahita az Austbury kastélyban töltött szünidő alatt ismeri meg az ifjú örököst, Donaldot, akiről minden porcikájában érzi: a fiú örökre megváltoztatja a sorsát. 
Nyolcvan évvel később az elhagyott, némaságba és dermedtségbe burkolózó Astbury Hall újra megtelik élettel: a huszadik század Angliáját megörökítő film forgatásának ad otthont, és nem kisebb sztárt tudhat a falai között, mint Rebecca Bradley-t, az ünnepelt amerikai filmszínésznőt. Azt azonban senki sem sejti, hogy a sikeres, gazdag és tehetséges fiatal színésznő menekül – az életét megkeserítő nyilvánosság, a hírnév és újdonsült vőlegénye elől. A kastély gazdája, az utolsó Astbury azonban talpig úriember, és felajánlja kastélyának védelmét a fiatal színésznőnek, aki kísértetiesen emlékezteti őt saját nagyanyjára. 
A forgatásba belecsöppen Ari Malik, Anahita dédunokája, aki azzal a küldetéssel érkezik dédanyja élettörténetének e fontos színhelyére, hogy beteljesítse a haldokló asszonynak tett ígéretét: találja meg elveszett fiát. Ari és Rebecca együtt kezdik meg a nyomozást, amely egyre sötétebb és sötétebb titkokra nyit ajtót…
Az 1900-as évek elején ragadtam. A korszak - ahogy Felszáll a köd könyvnél is  - teljesen lenyűgözött, de egyben elszomorított. Lenyűgöztek a gyönyörű kastélyok, ruhák, bálok, a lordok és ladyk, a szolgálók odaadó gondoskodása, de elszomorított a gondolkodásuk, a társadalmi rétegek közötti hatalmas szakadék, az érdekházasságok, előítéletek. Ez az Éjféli rózsában nagyon kihangsúlyozódik, hiszen a főszereplőnk Anahita legyen akármilyen jámbor és kedves is, indiai lévén állandó küzdelemben él a rosszakarók, ferde szemmel nézőkkel. A történet két szálon fut, az egyik 1911-el kezdődik, a másik pedig 2011-ben, de mindkét cselekményben meghatározó szerepet tölt be a rejtélyes Astbury Hall. 
Minden Anahita szülinapjával kezdődik. A százéves asszonyt meglátogatja gyermeke, unokái, dédunokái, hogy megünnepeljék szülinapját. Ekkor kéri meg legidősebb unokáját, Arit, hogy kutassa fel elveszett gyermekét, akiről mindenki azt gondolta, hogy meghalt 3 évesen. Mindenki, kivétel Anahita, aki egész életében szentül állította, hogy fia életben van. Ahogy akkor senki, úgy Ari most sem hisz neki, ennek ellenére megígéri nagyijának, hogy megkeresi őt, ehhez segítségül pedig megkapja Annitól élete történtét...
10 évvel később, amikor Anahita már 9 éve meghalt Ari élete teljesen megváltozott. Az eddig pénzhajhász üzletember, aki csak munkájával törődött, válaszút elé érkezik. Barátnője elhagyja őt, és ez felnyitja a szemét, hogy micsoda szörnyű, nemtörődöm életet élet az elmúlt években. Ekkor dönt úgy, hogy mégiscsak elolvassa nagyanyja történetét, és elutazik Astbury Hallba, hogy kiderítse a múltját. Itt találkozik Rebeccával, a hollywoodi színésznővel, akik a birtokon forgatják legújabb filmjüket.  



1911. Anni szüleivel él Indiában. Édesanyja jó családból származik, de mivel nem a szülei által kiszemelt férfihoz, hanem szerelemből ment férjhez anyagi helyzetük nem túl rózsás. Miután édesapja 9 éves korában meghal, anyjával elutaznak V. György angol király indiai koronázására. Itt ismerkedik meg az indiai hercegnővel, Indriával. A két lány nagyon hamar jóban lesz, és egy kis cselszövéssel sikerült rávenni szüleiket, hogy Anni elutazhasson Indirához a palotába, ahol azt sokáig maradni is fog. Miután édesanyját is elvesztett, Indira marad az egyetlen család számára. A két lány, a két ellentét: Indira kicsapongó, szenvedélyes, hirtelen lángra lobbanó, míg Anni a megfontolt, nyugodt, tudást szomjazó, állandó kis lángon égő. Ennek és minden társadalmi elvárás ellenére igaz barátnők lesznek. És habár sokszor hozza úgy a sors, hogy fizikailag vagy éppen lélekben távol vannak egymástól, a végén mindig visszatalálnak.
,,Mindig is furcsának tartottam az indiai paloták külső és belső terének kialakítása közötti éles ellentétet: az egyszeri szemlélő számára elhagyatottnak, kietlennek látszanak, mivel az összes tevékenység odabent zajlik, az árnyékos udvarokban, amelyeket kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy védjék a bent lakókat az égető indiai naptól. Miközben ezeket a szavakat írom, felötlik bennem, hogy talán ez a metafora az emberekre is illik - gyakran megesik, hogy egy visszahúzódó, csendes külső semmit sem árul el az ember belsejében lakozó életörömről és életerőről."
Anni történetének eleje az Indriával való megismerkedését és barátságuk kialakulását írja le. Majd amikor közvetlenül a háború előtt Angliába utaznak, ott kezdődik az indiai lány valódi, izgalmas élete és a felnőtté válása. Itt ismerkedik meg az Astbury birtok örökösével, Donalddal is. Anni kedves, de visszafogott, okos és intelligens mivoltja rögtön leveszi lábáról a fiatal férfit. De akármennyire is szeretik egymást, és tesznek ígérteteket, ahogy egyre közeledik a vég, úgy éreztem én is, hogy nemcsak a kapcsolatuk, de Anni élete is tragédiába fog fúlni. 

Az akkori társadalmi helyzet, a birtok urától való elvárások egyszerűen nem engedték, hogy e két fiatal boldog legyen. A pletykák és intrikák, az elválások mind meggyengítették a szerelmük erősnek vélt kötelékét. És akkor még nem is beszéltem az Anit érő a származása miatti kirekesztéstől, ami nem csak a kastélyon belül, hanem a mindennapi angliai életben is üldözte őt. És habár a lány nyugodtan és hősiesen tűrte az effajta diszkriminációt, végső soron ez pecsételte meg a sorsát is.  
,,De légy óvatos kislányom, mert az emberek összetett lények, és a lelkük gyakran szürke, nem pedig fekete és fehér. Ahol úgy hiszed, hogy jót fogsz találni, könnyen meglehet, hogy rosszra is bukkansz. És ahol csak a gonoszt látod, lehet, hogy ott valami jó is van."
De nem csak a múltban, hanem száz évvel később is igencsak furcsa szerzemények élnek Astbury Hallban. A család utolsó furcsa tagjaként Anthony él már csak itt, akinek egyetlen vigyázója van már csak, Mrs. Trevathan. Csak annyit mondanék róla, hogy ritkán találkozok könyvekben olyan magányos emberrel, mint Anthony, és ha van olyan személy, akit jobban sajnálok, és akinek tragikusabb lett a sorsa, mint Anni és Donald, az talán Anthony..
Az Éjféli rózsa nagyon a szívemhez nőtt ez alatt a pár nap alatt, amíg olvastam. A szereplők nagyon szerethetők voltak: Anni és Donald, akik szenvedélyes szerelme abban az időben szinte lehetetlen volt, Rebecca és Ari, akiket sors furcsa fintora hozott össze, vagy éppen Anthony és Indria, akik nagyon sokat adtak a könyvhöz, hogy több legyen, mint egy szerelmi történet.
Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése