„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. november 15., vasárnap

Kate Morton - Felszáll a köd - Köd előttem, köd utánam...


,,A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely és benne mi vagyunk egymásnak a lámpások. Ahogy ma este a lámpák halvány fényei idevezettek titeket, úgy vezetjük mi is egymást az élet hideg homályában. Sokan magukhoz ölelik a sötétséget, elrejtőznek benne, de nekünk erre semmi szükségünk. Lépjünk előre, és világítsunk egymásnak!A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz."/A. M. Aranth: Dobszó a ködben/

November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában, és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, ami az autóba ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről lenézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amikről az első ránézésre, nem is gondolnád, hogy beleillik e fátyolos témába. Talán nem fogalmaztunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük, mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!


Kate Morton - Felszáll a köd 

1924, nyár:
Az előkelő társaság tündöklő estélyén, egy elegáns angol udvarház parkjában, a tóparton egy fiatal költő kioltja életét. A tragédiának két tanúja van: két nővér, Hannah és Emmeline Hartford, akik ettől fogva soha többet nem beszélnek egymással.
1999, tél:
A 98 esztendős Grace Bradleyt, Riverton udvarház hajdani szolgálóját felkeresi egy fiatal rendező, aki filmre akarja vinni a költő öngyilkosságát. A Grace lelkének sötét zugaiba száműzött szellemek és emlékek előbújnak a réseken. 
Döbbenetes titok merül fel; valami, amiről a történelem elfelejtkezett, de amit Grace nem feledhet soha.
Az első világháború sebeit viselő nyáron, és az utána következő dekadens húszas években játszódó Felszáll a köd borzongató rejtély és lenyűgöző szerelmi történet elegye.

Amint azt feljebb láthatjátok a Kis Könyves Bloggerek talán eddigi legnagyobb projektével készült nektek. Már majdnem egy éve, hogy Katica a Könyv Extrák bloggerje rám talált, hogy hozzuk létre ezt a kis közösséget. Már akkor is, és, most is nagyon örülök, hogy tagja lehetek egy bloggerekből álló csapatnak, hiszen a projektek mellett is azért nagyon sok a közös bennünk, a blogunk, a könyvek szeretete, de a ,,hivatalos" dolgokon túl is mindig akad közös témánk. Rengeteg taget tudhatunk már magunk mögött, legutóbb egy saját készítésűt hoztunk nektek, de most egy kicsit más oldalunkat is szerettük volna megmutatni. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben nagyon szép számra növekedett a létszámunk, így egyre több a kreatív és magát kifejezni vágyó blogger.
,,Sűrű volt a köd, szürke és súlyos. Követtem Hannaht Aldwychon át, akár a detektív, aki nyomon van, ügyeltem, hogy ne maradjak túlságosan hátra, és ügyeltem, hogy ő se maradjon sokáig rejtve a ködfátyol mögött."
A Köd előttem, köd utánam projekt keretében én a Felszáll a köd családregényről hoztam nektek értékelést. Talán már a fülszövegből is sejthető, hogy - a címen kívül - magához a köd, mint természeti jelenséghez nem sok köze van a történetnek, de pontosan erről szól a projekt, hogy több oldalát is feltárjuk a témának. 
Ami szintén hamar kiderült számomra, hogy a történet sem könnyed. Grace 14 évesen beáll szolgálónak az angliai Riverton házba, ahol kettesben él Lord Ashbury és felesége, Lady Violet. Grace az elején esetlen, félénk és visszahúzódó, de ahogy telnek a napjai egyre jobban megszereti a házat. Akkor érzi magát a legjobban, amikor, az unokák, Hannah, Emmeline és David is a házban tartózkodnak. A fiatalok - három teljesen különböző személy - elvarázsolják Gracet. Emmeline, aki itt még csak 11 éves, ártatlan és naiv, David a legidősebb fivér, optimista és jólelkű, és Hannah..., nos Hannah-ról már nagyon hamar lerí, hogy teljesen más, hogy többre vágyik, kalandra, az ismeretlenre. Izgága természetű, aki nem tud megülni egy helyben, hogy holmi ostobaságokról csevegjen, ő politikáról akar beszélni, sőt minden álma, hogy utazhasson és dolgozhasson... Persze ebben az időben teljes mértékben lehetetlen volt, hogy egy nő ilyen dolgokra vágyjon, és ez nagy mértékben korlátozta az ő személyiségének kibontakozását.
A regény egészére nagy és sebes nyomot hagyott, mondhatni lyukat égetett az első világháború. Érdekes volt, hogy mennyire izgatottan várták, kalandnak vélték a háborút a férfiak, majd viszont amikor már egyre több halál hírét hozó levél érkezett a Riverton házba, úgy borultak gyászba az emberek, és lett felesleges és értelmetlen a háború. Aki visszatért sem volt már a régi, idegsokk, nevezték így ezt az állapotot, és nem volt rá gyógymód. A férfiak nem tudtak visszailleszkedni, és az úgynevezett háborús hősök az utcára kerültek, mert ezt a hatalmas változást az emberek nem tudták kezelni. 
,,Azt gondoltam, az emberek egyszer majd elfelejtik, hogy ilyesmi egyáltalán megtörtént. Ez a háború, ez a rengeteg halál, ez a rombolás. Ó, talán nem azonnal, talán évszázadok, évezredek múlva, de idővel elhalványul. Elfoglalja helyét a múlt rétegei között. A vadságát, a rémségeit majd az utána következők foglalják el az emberek tudatában."
A háború magával hozta a változást is. A társadalom átalakult, az arisztokrácia elhalványulni látszódott, a nők szerepe megváltozott. Kezdődött Hannah-val, de nem ő volt az egyetlen, aki többre vágyott, dolgozni akart. A nők munkába álltak, az eddig legmegbízhatóbb angol szolgálók elhagyták otthonukat, hogy saját életet, saját vállalkozást indítsanak - kivéve Grace, aki csak Hannah halála után távozott. 
Grace talán az eddig legkülönlegesebb női karakter, akiről olvashattam. Biztos, hogy a korszak is, amelyben a történet játszódott is szerepet játszik ebben. Grace egy ízig-vérig engedelmes szolgáló, akinek a gazdája (főként Hannah) a legfontosabb. Ezek az emberek rengeteg titkot őriztek annak idején, és még 1999-ben, amikor Grace már 99 éves, és már mindenki kihalt a házból, is nehéz neki beszélnie, felidéznie az eseményeket. 
,, - Az igazi szerelem olyan, mint valami betegség. – Betegség, asszonyom? – Annyi biztos, hogy akkor éppen elég betegnek éreztem magam. – Azelőtt sohasem értettem. Könyvekben. Színdarabokban. Versekben. Nem értettem, máskülönben intelligens, józan embereket mi hajt ilyen féktelen, esztelen dolgokra. – És most, asszonyom? – Igen – mondta halkan. – Most már tudom. Betegség. Az ember akkor kapja meg, amikor a legkevésbé számít rá. Nincs ismert gyógyszere. És legszélsőségesebb alakjában néha végzetes."
Ez a könyv nagyon hamar belelopta magát a szívembe. A korszak, amiben játszódott lenyűgözött, a könyv írásmódjáról, nyelvezetéről nem is beszélve. Pedig egyre elnehezülőbb szívvel olvastam, hiszen a folyamatos halál, az elbúcsúzás, félreértések, a meg nem valósult szerelem és ki nem mondott szavak súlyossá tették a történetet, a végét pedig már én sem tudtam feldolgozni, a szívem megszakadt, és a könnyeim is kicsordultak. A fülszövegben is olvasható értelmetlen halálesetet nem szeretném kommentálni, mert inkább arra buzdítanék mindenkit, hogy olvassa el, és éje át, mert ezt a könyvet bizony el kell olvasni, és át kell élni..
Értékelés: 5/5*


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése