„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. november 12., csütörtök

,,After-őrület" - Miután elbuktunk könyvértékelés + Before extrák


A héten fejeztem be a Miután elbuktunk könyvet, és arra gondoltam, hogy nem egyszerű értékelést fogok írni, hanem egy kicsit kibővítem a sorozatról hozott extrákkal, és nem utolsó sorban a hamarosan megjelenő Before érdekességekkel. Már az After sorozat harmadik részén vagyok túl, de még mindig töretlen rajongója vagyok Anna könyveinek. Nem mondom, hogy nem akasztanak ki néha napján a szereplők, hiszen előfordul olyan is, hogy egy kicsit félre kell tennem a könyvet, hogy feldolgozzam az eseményeket. Ennek ellenére - akár csak Tessa - én is mindig visszatérek, mert egyszerűen tudnom kell, hogy mi lesz a vége. Na de ne szaladjunk ennyire előre, először is a harmadik könyvről mondanám el a véleményemet...


Fülszöveg: Tessa pont az élete legnagyobb döntését hozza meg, amikor minden megváltozik körülötte. Először az ő családjáról tudnak meg addig rejtegetett titkokat, aztán Hardin családja okoz nekik váratlan meglepetéseket. Ezek a felfedezések mindent más megvilágításba helyeznek, és még jobban megkérdőjelezik a közös jövőjüket, amelyért már annyit küzdöttek. Tessa élete kezd szétesni. Semmi sem az, aminek hitte. Sem a barátai, sem a családja. Hardin, az egyetlen személy, akire támaszkodhat, nagyon dühös lesz, amikor tudomást szerez Tessa döntéséről. Ahelyett, hogy mellé állna, mindent elkövet, hogy megtorpedózza a terveit. 
Tessa tudja, hogy Hardin szereti, és bármi áron meg akarja védeni. De más szeretni valakit, és megint más beengedni az életünkbe. Tessát kezdi kimeríteni a féltékenységi jelenetek, a féktelen dühkitörések, és a bűnbánó bocsánatkérések ördögi köre. Senki iránt sem táplált még ilyen heves érzelmeket, senki sem gyújtotta így lángra a testét… De meddig képes a tűz és a szenvedély ellensúlyozni ezt a sok drámát és szenvedést? Azelőtt elég volt a szerelem, hogy összetartsa őket. De ha Tessa most a szívét követi… akkor vége lesz a kapcsolatuknak? 


Tessa és Hardin története pontosan ott folytatódik - az utcán, ahol találkoznak Tessa édesapjával -, ahol a Miután összecsaptunk befejeződött. Az a csipetnyi boldogság, ami a fiataloknak az előző kötet végén kijutott, nagyon hamar köddé vált. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a könyvet két nagy részre lehetne felosztani. Az elején ugyanis teljesen kiakadtam a kedvenceimre (ugye ti is érzitek ezt az ellentmondást?). Hardin a szokásosnál kegyetlenebb volt (vagy lehet csak az én emlékeim fakultak meg), de azért Tessát se kell félteni. Ebben a részben szinte végig arról ment a vita, hogy Tessa elköltözzön-e Seattle-be. Aztán amikor (vére!) sikerült ezen túllépni, azaz Tessa valóban elköltözött, egy kicsit javult a helyzet, és jött az általam második résznek titulál szakasz, ami valóban felüdülés volt. Lehet azért, mert az írónő rájött, hogy egy csöppet túlzásba esett az elején, és így akart minket kárpótolni. Igazából az ok nem is lényeges, egyszerűen csak élveztem a napsütést, amit néha-néha beárnyékolt egy-egy gomolyfelhő, de szerencsére tartós eső nem volt, esetleg kisebb zivatarok...

Azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jutott ki bőven a drámákból, de szerencsére ha az állandó vitákban nem is, de ezek kezelésében azért sokat fejődtek a szereplők. Ami nagyon tetszett, az a Tessa és Hardin közötti folyamatos szenvedély, és hogy az állandóan nagy lángon égő tűz soha nem aludt ki, akármi is árnyékolta éppen az életüket. A problémáikat egyre jobban kezelik, ahogy haladunk a könyv vége felé. És akármennyire is úgy tűnik, hogy ingatag a kapcsolatuk, valahogy mégsem az. Akár veszekednek vagy éppen külön vannak egymástól, annyira biztosan sugárzik belőlük, hogy az érzéseik stabilak egymás iránt, hogy elképzelhetetlen lenne, hogy külön legyenek.

Pedig a nehéz természetük mellett sok mindennel kellett még megküzdeniük. Ott volt például Zed, aki még mindig nem nyílt ki igazán, és nem mutatta ki a foga fehérjét. Annyit tudok, hogy engem nagyon idegesített, mert valahogy mindig akkor jelent, meg amikor éppen balhé volt Tessa és Hardin háza táján. Nyilván ez elég gyakori, de akkor is... És akkor ne is beszéljünk az áruló barátokról, újabb titkokról és az idegesítő vagy éppen alkoholista szülőkről. És ha már szülők: Tessa apja azt gondoltam volna, hogy jobban megkavarja majd az életüket, de egyenlőre még a nagy drámákhoz képest háttérbe szorult. Landon még mindig nagy kedvencem, annak kifejezetten örültem, hogy egy kicsit nagyobb bepillantást kaphattunk az életébe, és már nem az az állandóan pozitív és vidám személy, akit az elején megismertünk, hanem megláttuk a borongósabb, szomorkásabb oldalát is. Szerintem egy külön könyvet ő is megérdemelne. 


Annak kifejezetten örültem, hogy nem hatalmas drámával és különválással fejeződött be a könyv, mert azt nehezen bírtam volna ki a következő részig. Persze egy nagy titokra azért fény derült, habár én ezt valahogy sejtettem már a könyv olvasása közben is. Kicsit félek, hogy Hardin, hogy fogja ezt a jövőben kezelni, még szerencse, hogy ott van neki Tessa, aki mindent elvisel neki - talán túl sokat is.

Értékelés: 5/4.5

Most pedig a beígért extrák...

Tudtad-e?
Harry Styles
  • Anna Todd Miután könyve egy One Direction fanfiction, amelyet annak idején a Wattpad oldalon tett közé
  • Az írónő nagy rajongója a zenekarnak, véletlenül talált rá az interneten egy One Direction fanfictonra, amit aztán el is olvasott, majd többeket is, végül megírta sajátját.
  • Így nem is csoda, hogy Hardint a zenekar egyik tagjáról Harry Styles-ról mintázta
  • A könyvbe az összes One Direction szereplőt beleszőtte az írónő: Lous-Logan, Liam-Landon, Niall-Nate és Zayn -Zed. (alliterálnak is, észrevettétek?)
  • A sorozat negyedik része, az After Ever Happy jövőre, év elején jelenik meg itthon (ez még változhat)

Before - Extrák 
Megjelenés: 2015. december 8. 


Fülszöveg: (saját fordítás) A ,,Before" feltárja Hardin életét, mielőtt Tessával találkozott volna, feledi, hogy mi történt az ,,After" után, újfajta betekintést nyújt a féktelen románcukba, és élvezetet az igaz szerelem hatalmas erejébe.
MIELŐTT Hardin találkozott Tessával, egy tomboló vihar volt. Az első pillanatban, amikor találkoztak, Hardin rájött, hogy meg kell tartania magának - az élete ettől függött. MIUTÁN összejöttek, a világ már nem volt ugyanolyan. 





Before idézetek (saját fordítású)

,,Elég illedelmes, mogorva ajkak, hosszú szőke haj. Ennyi, amennyit látok belőle, mivel a csaj ruhái, amiket hord, három számmal nagyobbak (..) A kolesz nem lesz ennek a lánynak túl szórakoztató, ezt ránézésből meg tudom mondani." (Hardin első véleménye Tessáról)

,,Csöndes, félénk, nyilvánvalóan fél a világtól. Még szerencse, hogy jó kedvemben talál, különben még kényelmetlenebbé tenném neki"

,, ...észreveszem, hogy bámul. A szeme a szemöldökpiercingemről a ajkamban lévő karikára téved, majd vissza, és tovább a kezemre. Nem láttál még tetoválást? - akartam kérdezni..."





2 megjegyzés:

  1. Hali! A Before könyvet hol tudom beszerezni E-book formátumban? Köszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Az írónő Wattpad oldalán fent van :)

      Törlés