„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. október 10., szombat

Ünnepi Nyereményjáték


Megérkeztem a beígért Ünnepi Nyereményjátékkal. Csak azért késtem ennyit, mert azt szerettem volna, ha mindegyik nyeremény megérkezik a játék kezdetéig. A részvételhez a  Rafflecopter dobozt kell majd kitöltenetek. Tudom, hogy nem mindenki szereti ezt, de én úgy gondolom, hogy így tudom a legjobban leellenőrizni, hogy minden feltételt teljesítettek-e. Főleg, hogy ilyen sok szép mindent nyerhettek :) Egyébként én tényleg szívesen segítek ám, ha valaki nem tudja, hogy kell kitölteni. 


Hogy miért is ünnepi a bejegyzés?
Azért mert elértem a 100. könyvértékelés számát (azóta nőtt is), és úgy érzem, ezt mindképpen közösen meg kell ünnepelnünk.

Mik a nyeremények?
-2 db aláírt Kerstin Gier könyv: Anyák maffiája és a Férfiak és egyéb katasztrófák
- Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve
- Tammara Webber aláírt kártya csomag (Easy, Breakable, Sweet)
-Maria V. Snyder aláírt könyvjelző csomag
-Ann Aguirre csomag (1db aláírt könyvjelző+1db aláírt matrica)
-Marni Bates által aláírt könyvjelzők (Menő-riadó Kambodzsában, Itt a vége, lúzer véle!)

Mik a részvétel szabályai?
- Helyesen kitölteni a Rafflecopter dobozt, azaz
  • Lájkolni a blog facebookos oldalát Fontos: a doboz csak azt kéri, hogy látogasd meg az oldalt, de lájkolni is kell.
  • Lájkolni a Csontszüret rajongói facebbokos oldalamat (szintén lájkolni, és nem csak látogatni)
  • Megosztani facebookon nyilvánosan a nyereményjáték bejegyzését
- Vannak nem kötelezően kitöltendő részek a dobozban (Ezek 2 plusz pontot jelentenek, azaz, ha mindegyiket kitöltitek az plusz 6 pont)
  • Leave a blog post comment - kommentben írd meg, hogy melyik szépséges csomagot szeretnéd megnyerni. Ez nem kötelező, de hasznos, mert ha például Téged sorsollak ki, de nem írtad le, hogy melyikre vágynál, akkor előtérben lesznek azok, akik igen, tehát lehet, hogy azt nyered meg, amit annyira nem is akartál volna. Emellett pedig szívesen várom a véleményeteket a blogról :)
  • Kövess molyon, iratkozz fel: ezek sem kötelezőek, de plusz pontot érnek, ha kitöltöd őket.

Hány nyertes lesz?
Mindegyik csomagot külön fogom kisorsolni, azaz összesen 6 nyertes lesz.

Meddig tart a nyereményjáték?
Október 31-ig, ami egy vasárnapi nap, így szokásomhoz híven délig.

Ennyi lenne, és akkor lássuk a bűvös dobozt :)


a Rafflecopter giveaway


Egyébként tudtátok, hogy az első nagyobb nyereményjátékot kis hazánkban Hédi, a http://www.thinkingaboutyou.gportal.hu/ oldal bloggerje szervezte? 

173 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretném megnyerni a "2 db aláírt Kerstin Gier könyv: Anyák maffiája és a Férfiak és egyéb katasztrófák" csomagot. :)

    VálaszTörlés
  2. Üdv
    Tetszetős nyeremény játék . :) Engem a Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve érdekelne a nyeremények közül :)

    Lizz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a játék :)

      Törlés
  3. Szia én igazából mindegyiket szívesen megnyerném, de ha választani kéne akkor vagy a Maria
    V. Snyder aláírt könyvjelző csomagot, vagy az Egyetlen méreg című könyvet nyerném meg szívesen! ;) Egyébként hány nyertes lesz? :) Szuper a blog, csak így tovább! ;)
    xoxo ~Lexa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszi a kérdést, összesen 6 nyertes lesz, már frissítettem is a bejegyzést :)

      Törlés
  4. Szia! :)
    Ha esetleg sikerülne nyernem akkor örülnék Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvnek, vagy Tammara Webber aláírt kártya csomag (Easy, Breakable, Sweet) vagy Marni Bates által aláírt könyvjelzők (Menő-riadó Kambodzsában, Itt a vége, lúzer véle!) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy leírtad, ha nyernél, akkor figyelembe veszem :)

      Törlés
  5. Szeretem az oldal küllemét, de főleg azt, hogy könnyen el tudok igazodni :)
    A nyereményjátéknak nagyon megörültem, mivel lapul benne egy a könyv, aminek már az első részét is imádtam és ezt is nagyon szeretném már elolvasni, szóval én legjobban Rachel Van Dyken - Egyetlen méreg c. könyvének örülnék! Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, ugyanis nagyon sokat dolgoztam/om a designon :) A könyvet egyébként az utolsó percben döntöttem el, hogy beteszem a játékba, aminek így utólag nagyon örülök, hiszen látom, hogy sokan szeretnétek :D

      Törlés
  6. Szia!
    Engem Ann Aguirre és Tammara Webber csomagja érdekelne. :)
    Nagyon tetszik az oldal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, és örülök, hogy tetszik ;)

      Törlés
  7. Szia!
    Szuper ez a nyereményjáték. Én legjobban Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvének örülnék,de bármit nyernék örülnék azért a többinek is :)
    Jó ez az oldal:)
    Üdv: Timesz

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Szuper ez a nyereményjáték. Én legjobban Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvének örülnék,de bármit nyernék örülnék azért a többinek is :)
    Jó ez az oldal:)
    Üdv: Timesz

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvének örülnék a legjobban, hiszen megvan az első része, és egyszerűen imádtam a könyvet. A második kötetre pedig a megjelenése óta vágyom :) A blogod nagyon tetszik, az értékeléseid kiválóak.

    Viktória Turbucz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, mindig öröm számomra a pozitív visszajelzés, főleg ha az értékeléseimről van szó :)

      Törlés
  10. Szia :) A 2 dedikált Kerstin Gier könyvnek örülnék :). Bár nekem igazából bármelyik megfelel, bármelyiknek örülnék :). A blog pedig nagyon nagyon szuper

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, köszi a részvételt :)

      Törlés
  11. Szia :)
    Tetszik a blogod, főleg ez a nyereményjáték. :) Körülbelül hasonló az izésünk, mert én is ezeket a könyveket olvastam, vagy szeretném még elolvasni, amiket te is olvastál.
    Ha mellém szegődne a szerencse akkor pedig a Kerstin Gier csomagot szeretném.
    Köszönöm szépen a lehetőséget.
    Üdv: Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejjó, nagyon örülök, hogy hasonló az ízlésünk ;)

      Törlés
  12. Szia, szuper nyeremények, én legjobban az Egyetlen méreg c. kömyvnek örülnék

    VálaszTörlés
  13. Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném :)) de bármelyinek örülnék :))

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szeretném megnyerni a Kerstin Gier csomagot! :)

    VálaszTörlés
  16. A Kerstin Gier csomagot szeretném megnyerni, nagyon tetszik a blog! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, örülök, ha tetszik a blogom :)

      Törlés
  17. Nyereményjátékra jelentkezem, feladatok teljesítve.
    2 db aláírt Kerstin Gier könyv vagy Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szívesen fogadnám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jelentkezés elfogadva, sok sikert :D

      Törlés
  18. Szia!
    Az Egyetlen méreg könyvét szeretem, de a Tammara Webber kártyacsomagnak is nagyon tudnék örülni. :)
    A blogodon semmit sem változtatnék, rendben van az egész, egyszerű, könnyen el lehet tájékozódni, és rengeteg könyvről írtál már, ezekből pár fel is keltette az érdeklődésemet. :) Szóval csak így tovább. :)
    És köszönöm a lehetőséget. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a szép szavakat, az külön öröm számomra, ha olyan értékelést írok, ami felkelti az emberek figyelmét :)

      Törlés
  19. Szia! Nagyon örülök, hogy idetaláltam az oldaladra, lesz mit olvasgatnom az biztos. :)
    Leginkább az Egyetlen méreg c. könyv keltette fel az érdeklődésemet, de a többi is remek ajándék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Én is örülök, hogy idetaláltál, köszönöm a részvételt :)

      Törlés
  20. Rachel Van Dyken könyvét szeretném megnyerni :)

    VálaszTörlés
  21. Szia! :)

    Az egyetlen méreg c. könyv és a Férfiak és egyéb katasztrófák c. könyv érdekelne.

    Nagyon szuper az oldal, csak így tovább :*

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    Bármelyik könyvnek nagyon örülnék! :)

    VálaszTörlés
  23. Szia! :)
    Legszívesebben Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni, de a Tammara Webber aláírt kártya csomagnak (Easy, Breakable, Sweet) is nagyon örülnék! :)
    Az oldal pedig nagyon szuper, így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy szupernek találod, köszi a részvételt :)

      Törlés
  24. Szia :) Bármelyik könyvnek örülnék. Jó az oldalad.

    VálaszTörlés
  25. Szia! Legszívesebben a marni Bates, Tammara Webber és Rachel Van Dyken nyereményét szeretném :) Amúgy 100 vélemény?! Azt a rohadt :D Ügyi vagy!

    VálaszTörlés
  26. Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni :)

    VálaszTörlés
  27. Sziaa! Nagyon remek ez az oldal csak így tovább. És ez a nyereményjáték is nagyon szuper, mindenkine sok szerencsét :DD :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, örülök, hogy így érzel, és persze neked is sok szerencsét :D

      Törlés
  28. Hello! Tetszik az oldalad :) sok szerencsét hozzá továbbra is. A nyereményjáték nagyon jó ötlet és nekem a - Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve tetszik a legjobban de bármelyik jöhet :)

    VálaszTörlés
  29. Én ha (!!!)nyerek akkor a két Marni Bates könyvjelzőt szeretném 😊

    VálaszTörlés
  30. Nagyon jó lenne megnyerni a Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét vagy Ann Aguire csomagot. Egyébként imádom a blogot, rendszeres olvasója vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon jó hallani egy rendszeres olvasóról :) Köszi, hogy írtál :)

      Törlés
  31. Szia!
    Kerstin Gier könyveit szeretném megnyerni. Az Időtlen szerelem nagy kedvencem lett és a Felettébb tisztességtelen ajánlat is elnyerte tetszésemet. Kíváncsi lennék a többi könyvére is.
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az Időtlen szerelem trilógia nekem is örök kedvenc :) Sok sikert a játékhoz :)

      Törlés
  32. Szia! :)
    Nagyon örülök ennek a nyeremény játéknak és gratulálok a feliratkozókhoz :D
    Engem Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve érdekelne ☺
    További szép napot ;)

    VálaszTörlés
  33. Nagyon szupi nyereményjáték.Én az Egyetlen méregnek örülnék,de bármelyik nyereményt szívesen elfogadnám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy teszik :) Köszi, hogy írtál.

      Törlés
  34. Szia!
    Engem Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve vagy az Ann Aguirre csomag érdekelne :)
    (Sz. Vivien néven vagyok a dobozban )

    VálaszTörlés
  35. Rachel Van Dyken Egyetlen méreg című regényét szeretném megnyerni, nagyon tetszik az oldal és a nyeremény játék is.
    Sok sikert a továbbiakban is :P

    Guba Vivien

    VálaszTörlés
  36. Én nagyon szeretném megnyerni a Tammara Webber aláírt kártya csomagot. Nagyon szeretem a blogod és imádom a nyereményjátékaidat is. Sok sikert a továbbiakhoz is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a szép szavakat :) Igyekszem ;)

      Törlés

  37. Szia én a Tammara Webber aláírt kártya csomagot szeretném megnyerni :) <3

    VálaszTörlés
  38. Szia! :)
    A két dedikált Kerstin Gier könyvet szeretném megnyerni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Rendben, örülök, hogy játszol :)

      Törlés
  39. Szia!

    Nagyon szuper ez a nyereményjáték! Még csak nemrégóta olvasom a blogodat, de eddig nagyon tetszik!!! Csak így tovább! ;)

    Én a 2 db aláírt Kerstin Gier könyvnek, Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvének, a Tammara Webber által aláírt kártyacsomagnak, a Maria V. Snyder által aláírt könyvjelzőcsomagnak vagy az Ann Aguirre csomagnak örülnék a legjobban. :)

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Örülök, hogy tetszik, remélem ezek után is visszatérsz majd ;)

      Törlés
  40. Szia!

    Köszönjük a nyereményjátékot, nagyon tetszik! És nem csak ez, maga a blog is fantasztikus! A Csontszüret rajongói oldal is szuper, jómagam is szeretem a könyvet, alig várom, hogy végre megérkezzen a 2. rész.

    Ha nyernék a játékon, akkor vagy Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvének vagy Tammara Webber aláírt kártya csomagjának (Easy, Breakable, Sweet) örülnék nagyon.

    Nagyon köszönöm a lehetőséget és további sok sikert a bloghoz!

    Antal Regina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Nagyon örülök, hogy kiemelted a Csontszüret oldalamat is :) Az a blog még nagyon gyerekcipőben jár, de igyekszem :) Örülök, hogy itt vagy!

      Törlés
  41. Szia!

    Legszívesebben Tammara Webber aláírt kártya csomagnak (Easy, Breakable, Sweet) szeretném megnyerni, de Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvének is nagyon örülnék! :)

    Köszönöm a lehetőséget! :) Az oldal pedig nagyon jó, csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Rendben, köszi a szép szavakért :)

      Törlés
  42. Szia, a nyereményjáték kapcsán találtam a játékra, pozitív benyomást tett rám. Az Egyetlen méreg című könyvet szeretném.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök, hogy rátaláltál, és csak remélni tudom, hogy máskor is visszatérsz :)

      Törlés
  43. Szia, nagyon szuper az oldalad, én most találtam rá, Fancsali Olvas nevű facebook-os, szintén könyves oldalnak köszönhetően. Láttam, hogy lehet a nyeremények közül választani, én a "2 db aláírt Kerstin Gier könyv: Anyák maffiája és a Férfiak és egyéb katasztrófák"-csomagért szeretnék indulni. A dobozkában Peni Peni a nevem, itt a blogodat peni891 . névvel követem, a molyon pedig enkrítis89 néven követlek. A facebookon Peni Peni névvel osztottam meg a játékot./Ami a dobozkában is a nevem. Gondoltam leírom ide mindent, biztos, ami biztos, megtalálj, ha esetleg nyernék. Üdv, Enikő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Köszi a részletes leírást, ígérem, hogy figyelembe fogom venni. :)
      Sok sikert a játékhoz!

      Törlés
  44. Szia:)) Nagyon jó a játék:) Ha muszáj választanom, akkor a Kerstin Gier könyvek, illetve a Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyv érdekelne leginkább:) Köszi a játékot:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Oké, köszi, hogy megírtad :)

      Törlés
  45. Szia!
    Én Kerstin Gier könyveit szeretném megnyerni. :) Eddig csak az Időtlen szerelem trilógiát olvastam tőle, de az nagyon tetszett és biztos a többi könyve is olyan jó, mint az a sorozat. A dedikált példány pedig még fantasztikusabb :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Ugyanaz a képünk! :D
      Köszi a kommentet, én is nagy rajongója vagyok az írónőnek :)

      Törlés
  46. Szia!

    én ezeket közül szeretnék :)

    -2 db aláírt Kerstin Gier könyv: Anyák maffiája és a Férfiak és egyéb katasztrófák
    - Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve

    Üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Rendben, köszi, hogy játszol :)

      Törlés
  47. Szia! :D
    jelentkeztem versenyedre remélem sikerül :)

    VálaszTörlés
  48. Szia!
    A Kerstin Gier könyveket nyerném meg legszívesebben :)

    VálaszTörlés
  49. Szia.
    Hát ez nagyon kapatós nyereményjáték. Én az Egyetlen méregre hajaznék...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök, hogy így gondolod :D

      Törlés
  50. Szia!
    Először is gratulálok ehhez a szép nagy, kerek számhoz. :)
    Ami a nyereményjátékot illeti, én leginkább a Tammara Webber által aláírt kártya csomagnak örülnék, ha esetleg nyernék, de a Kerstin Gier könyvektől is legalább annyira boldog lennék. :)
    Köszönöm a lehetőséget!
    Krisz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Kösziii. Örülök, hogy itt vagy, és játszol :)

      Törlés
  51. Szia! :)

    Hűha, milyen szuper nyeremények! Nehéz lenne választani, igazából mindnek örülnék, de talán Az egyetlen méreg és a Maria V. Snyder könyvjelzők azok, amiknek nagyon. Köszönöm a lehetőséget!

    Szép délutánt,

    Rise

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Rendben, figyelembe fogom venni.
      Örülök, hogy így érzel :)

      Törlés
  52. Szia! Nagyon tetszik a nyereményjáték :) Legszívesebben Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg könyvét és a 2 dedikált Gier könyvet olvasnám el :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök, hogy tetszik :) Köszi a részvételt :)

      Törlés
  53. Szia! A Marni Bates által dedikált könyvjelzőket vagy pedig a Kerstin Gier által dedikált könyvet szeretném megnyerni.. Jó nyeremények vannak a nyereményjátékban és nagyonn tetszik az oldalad dizánja :)

    VálaszTörlés
  54. Szia.Nagyon jó ötlet volt :))) Legjobban a -2 db aláírt Kerstin Gier könyv érdekel és a
    -Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyv :)))

    VálaszTörlés
  55. Szia, először is csodálatos a nyereményjáték, és igazán örülök, hogy idetévedtem! :)
    Én Rachel Van Dyken Egyetlen méreg című könyvének, vagy a 2db Kerstin Giernek örülnék a legjobban, de igazság szerint, nekem minden jöhet ;D

    Üdv,
    Audriana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Én is nagyon örülök, hogy idetévedtél, remélem jössz mások is ;)

      Törlés
  56. szia:) Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve érdekelne igazán, valamint a blogodat az egyszerűség, és a jól érthetőség miatt olvasom, valamint nagyon hasonlóan vélekedek a könyvekről:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Tök jó, hogy egyezik az ízlésünk :) Köszi a részvételt :)

      Törlés
  57. Szia!
    A 2 db aláírt Kerstin Gier könyv csomagnak örülnék nagyon, ha szerencsémre én nyernék. :) Nem tudom ez mennyire derül ki a dobozból, úgyhogy tisztázom, nehogy gond legyen... Fb-on a teendőket Netti Kovács néven csináltam meg, a dobozban viszont Kovács Antoniettaként vagyok. Remélem nem gond.
    Nagyon tetszik a blogod. Egyszerű és átlátható. :)
    Szép napot!
    Netti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy tisztáztad :) Remélem az egyszerű jót jelent ;)

      Törlés
  58. Szia! A Marni Bates által aláírt könyvjelzőket szeretném :) Nemrég találtam meg a blogod, de ahogy nézem, nagyon jó ;)

    VálaszTörlés
  59. Szia! Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni, ha szerencsém lesz. Még nem igazán ismerem a blogod, de egyenlőre tetszik. Tetszenek a véleményezett könyvek is. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. rendben, és köszi az őszinte véleményt :)

      Törlés
  60. Elsősorban szeretném megköszönni neked a lehetőséget.
    Másodsorban pedig Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni, mert amióta megjelent már nagyon szemezek vele.
    A blogodról pedig annyit, hogy látszik rajta a sok kemény munka és csak gratulálni tudok neked mindahhoz, amit eddig elértél. További szép munkát!
    Puszi: AW

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a kedves szavakat, örülök, hogy rátaláltál a blogra :)

      Törlés
  61. Köszönöm a nyereményjátékot. :)
    Hm... nehéz választani, bármelyiknek örülnék, de a legjobban az Egyetlen méreg c. könyvnek vagy a Maria V. Snyder által aláírt könyvjelzőcsomagnak. ^^
    Tetszik az oldal, böngészem még kicsit. ^&

    VálaszTörlés
  62. Szia!

    Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve érdekelne a leginkább... egyúttal köszönöm a lehetőséget...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit, én köszönöm, hogy itt vagy :)

      Törlés
  63. Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg című könyve érdekel. Köszönöm a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  64. Szia!

    Én Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvéért szeretnék "ringbe" szállni:)
    Tetszik az oldalad, bár még csak most ismertem meg.

    Köszönöm a lehetőséget!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok sikert, és remélem, hogy hosszú lesz a ,,kapcsolatod" a bloggal ;)

      Törlés
  65. Szia! Nagyon jó a nyereményjáték és imádok játszani!! Én szeretném Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét vagy Tammara Webber aláírt kártya csomagot (Easy, Breakable, Sweet) ha nyerek!! Mindenesetre bizakodó vagyok és remélem valami összejön!! Szép napot mindenkinek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. örülök, hogy tetszik, szép napot neked is ;)

      Törlés
  66. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  67. Szia, ha én nyernék akkor Gabe-et szeretném hazahozni. Vagyis Rachel Van Dyken Egyetlen méreg könyvét. :D

    VálaszTörlés
  68. Szia :) Ha én lennék az egyik nyertes akkor Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvének örülnék a legjobban :)

    VálaszTörlés
  69. Szia :) Ha én nyernék (már pedig nagyonnagyonnagyonagyon szeretnék) akkor Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvének örülnek a legeslegjobban :)

    VálaszTörlés
  70. szia:)

    Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni.:)

    A blogod tetszik, és tetszenek az írásaid is, vagyis a vélemények.:D Csak így tovább.:)

    VálaszTörlés
  71. szia:)

    Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni.:)

    A blogod tetszik, és tetszenek az írásaid is, vagyis a vélemények.:D Csak így tovább.:)

    VálaszTörlés
  72. Szia :)
    Már régebb óta követem a blogodat,tetszenek az értékeléseid/véleményeid,és nagyon jó kis nyereményjátékot hoztál össze :)
    Mindegyik nyeremény csábító,bár leginkább a Maria V.Snyder könyvjelzőcsomagot,az Ann Aguirre csomagot vagy a 2db Kerstin Gier által aláírt könyvet szeretném megnyerni :)
    (A blogra hepi1122 néven vagyok feliratkozva)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Húú de jó, hogy ezt hallani/látni. :) Örülök, hogy tetszik a blogom és a játék is :)
      Köszi, hogy megírtad. Hajráá :D

      Törlés
  73. Kedves Bea!

    Először is gratulálni szeretnék az oldaladhoz, hiszen úgy külalakban, mint tartalomban nagyon jól megszerkesztett és inspiráló.
    Másodszor pedig: tetszik, hogy olyan könyvekről írsz kritikákat, amelyeket én is szívesen olvasok vagy elolvasnék.
    Harmadszor: Nagyon jó nyereményeket válogattál ki. Ezek közül én Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni, hiszen már rég kiszemeltem. Remélem ezúton felém is kacsint a szerencse. :)

    További szép napot!

    Üdvözlettel, Zsuzsa


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Jujj, nagyon szépen köszönöm a szép szavakat, mindig öröm olyan emberekkel találkozni, akiknek hasonló az ízlése .)
      Sok sikert!

      Törlés
  74. Szia!

    Nagyon tetszik a blog! Szép, áttekinthető. Nem sok, pont jó. :) Csak így tovább! :)
    Nekem a legszimpatikusabb a Tammara Webber aláírt kártya csomag. Mikor megláttam, tudtam hogy jelentkeznem kell. :) Vagy pedig a Ann Aguirre csomag, az is nagyon tetszett! :)
    És nagyon tetszik ez a játék! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia. nagyon köszi a szép szavakért, mindig jól jönnek :) sok sikert a játékhoz! ;)

      Törlés
  75. Szia! Én Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni. :)
    Egyébként nagyon szuper a blogod!! :)

    VálaszTörlés
  76. Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném elolvasni-a blog pedig sokszor segít dönteni elolvassak-e ezt-azt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. húú jó hallani, hogy az írásaim hatással vannak a döntésedre :)

      Törlés
  77. Szia én Kerstin Gier könyveit szeretném

    VálaszTörlés
  78. Szia! Én a "2 db aláírt Kerstin Gier könyv: Anyák maffiája és a Férfiak és egyéb katasztrófák" és a "Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve" szeretném megnyerni! :D Szuper az oldal!!! :))) Puszi :D

    VálaszTörlés
  79. Az Anyák maffiájára nagyon kíváncsi vagyok, szuper nyereményjáték lett! :)

    VálaszTörlés
  80. Szia!
    Nagyon jó nyereményjáték!! A nyeremények közül a 2 Kerstin Gier könyv tetszik a legjobban, de a könyvjelzőknek is nagyon örülnék! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök, hogy tetszik a játék :) Köszi, hogy itt voltál :)

      Törlés
  81. Szia. Köszi,hogy emlékeztették először is :) Imádom az oldalad :) Bármelyik ajándéknak örülnék de az Egyetlen mérget nagyon szívesen elolvasnám :D Ha van kedved oszd meg a játékot a csoportban is majd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa. Nincs mit :) Köszi-köszi, lehet az lesz :D

      Törlés
  82. Szia!
    Én az Anyák maffiáját szeretném naaaagyon! A másik könyv most annyira nem is foglalkoztat, de ezt a könyvet olyan szívesen anyukám kezébe adnám, tuti tetszene neki (én most olvastam gépen). Szóval igen, nagyon örülnék ^^ Szupi nyeremények!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aranyos, hogy nem magadnak, hanem anyukádnak szeretnéd megnyeri :) hajráá

      Törlés
  83. Kerstin Gier könyvei érdekelnének a leginkább, de igazából nem vagyok nagyravágyó moly, mindenre vevő vagyok. :) Nagyon tetszik ez a nyereményjáték. Meg a blogod sem utolsó. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi, hogy játszol, a dicséreted sem utolsó ;)

      Törlés
  84. Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyvét szeretném! Nagyon jó az oldal, és imádom, hogy megmutattag a Csontszüret rajongói oldalt! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy teszik mindkét blogom :)

      Törlés
  85. Szia :) az én vágyam Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve :)

    VálaszTörlés
  86. Szia! :)
    Nagyon igényes az oldalad, szeretem böngészgetni :)
    Rachel Van Dyken - Egyetlen méreg c. könyvét szeretném megnyerni :)
    És van egy bűnöm, nem olvastam el részletesen a szabályokat, ezért twitteres megosztást küldtem el a dobozba, remélem így is jó lesz a facebookos: https://www.facebook.com/dombi.petra

    VálaszTörlés
  87. Szia.
    Nagyon tetszik a nyereményjáték és a blog is. Csak egy gondom van. Még soha nem töltöttem ki ilyen dobozt és nem tudom, hogy jól csináltam-e. Remélem, minden szükséges dolog végrehajtottam.
    Nagyon örülnék a Rachel Van Dyken könyvnek :)

    Jolcsi

    VálaszTörlés
  88. Szia, Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve vágyaim tárgya :) Bár mindegyik nyeremény nagyon szuper :)

    Kinga

    VálaszTörlés
  89. Szia! Rachel Van Dyken Egyetlen méreg c. könyve tetszik a legjobban.:) Köszi a játékot.

    VálaszTörlés
  90. szia! köszönjük szépen a játékot, a mai világban nehéz bloggerként érvényesülni, és sajnos vagy nem sajnos játékokkal jobban odatalálnak az emberek az adott blogra.
    első választásom Tammara Webber dedikált dolgok lennének, ha ezt már nem lehet akkor Egyetlen méreg c. könyv :)
    Murvai Mariann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sajnos ebben igazad van, viszont ilyenkor csak remélni tudom, hogy aki egyszer idetalált, máskor is ide fog ;) köszi a részvételt :)

      Törlés