„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. október 1., csütörtök

Anna Todd - Miután összecsaptunk

Tessa mindent elveszíthet. Hardin semmit sem veszíthet… csak Tessát.
Miután összecsaptunk, az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt. A nehéz kezdet után úgy tűnt, hogy Tessa és Hardin végre egyenesbe jön egymással. Tessa már megtapasztalta, hogy Hardintól nem áll távol a kegyetlenség, de nagyon megrendül, amikor egy váratlan esemény lerántja a leplet a kapcsolatuk eredetéről, és Hardin titokzatos múltjáról.  Már megszokta, hogy Hardin olyan, amilyen… De tényleg ő az a mély érzésű, figyelmes fiú, akibe a durva felszín ellenére beleszeretett… vagy egész idő alatt egy idegen volt? Tessa legszívesebben elmenekülne, de ez nem olyan könnyű. Kísértik az szenvedélyes éjszakák emlékei, nem tudja elfelejteni Hardin érintését és mohó csókjait. 
Mégsem biztos abban, hogy el tud viselni egy újabb megszegett ígéretet. Annyi mindent feladott és kockáztatott Hardinért! Az iskolát, a barátait, az anyjával való kapcsolatát. Otthagyta a barátját, aki igazán szerette, és most talán egy ígéretes karrierről is le kéne mondania miatta. Tényleg itt lenne az ideje, hogy továbblépjen. 
Hardin tudja, hogy hibát követett el, talán a legnagyobbat egész életében. Mégsem adja fel harc nélkül.
De meg tud-e változni? Meg fog-e változni a szerelem kedvéért?

Nagyon örülök, hogy előrelátó voltam, és már korábban beszereztem a sorozat folytatását, mert egyszerűen úgy lett vége az első könyvnek, hogy azt muszáj volt folytatni. Úgyhogy alig tettem le az első részt, már a kezemben is volt a második. Nem mondhatnám, hogy megkönnyebbültem, ugyanis ha éppen sikerült is valamilyen problémát megoldania Hardinnak és Tessának, valami mindig közbejött.. Maradjunk annyiban, hogy ritkák voltak a nyugodt és boldog pillanatok.
Ami most változás volt, hogy végre Hardin fejébe is beleláthatunk, ugyanis ezt a történetet mindkét főszereplő szempontjából olvashatjuk. Én személy szerint nagyon örültem, hogy végre megismerhettem Hardin gondolatait, mert az első részben valóban voltak olyan pontok, amikor nem tudtam eldönteni, hogy mit gondol és érez a fiú. A sztori egyébként pontosan ott folytatódik, ahol a Miután abbamaradt: Tessa Zednek öntötte ki a szívét a fiú lakásán, míg Hardin a hóban térdelve nyalogatja sebeit. Most, hogy kiderült a nagy titok, az ember azt gondolná, hogy már nem jöhet semmi váratlan fordulat. Persze az írónő nagyon jól ért a drámákhoz, és ahhoz, hogy mindent alaposan megkavarjon, úgyhogy aki az első részt olvasta, talán nem lepődik meg azon, ha azt mondom, hogy egy percig sem unatkoztam olvasás közben. Hardin - és most már Tessa is! - mindig meg tud lepni, ráadásul még mindig eléggé durva dolgok tudódnak ki a fiú múltjából, amiket azért még nekem is meg kellett emésztenem. Persze túl sokáig nem lehet haragudni Hardinra, hiszen van benne valami törékeny, mint egy elhagyott és magányos gyermek, ami miatt sokszor megszakadt érte a szívem. De azért a múltja nem mentheti fel az összes bűne alól...
Aztán persze Tessa sem könnyíti meg az életünket, Zeddel az élen. A lánynak is aztán olyan hangulat és érzelmi ingadozásai vannak,  hogy lehetetlen követni. Ráadásul rengeteg rossz döntést hoz, konkrétan olajat önt az amúgy is  hatalmas lángon égő tűzre, és ez sokszor nagyon idegesített. És még ott van Zed is, aki persze mindig előkerül, amikor Tessa és Hardin éppen rosszban vannak, és jól kihasználja az alkalmat. Az ő karaktere még nem fejlődött ki teljesen, úgy érzem, hogy még nem ismerjük őr igazán, van benne valami sötét és ellenséges, ami még nem bontakozott ki.
Egy kicsit jobban megismertük Hardin családját is, aminek őszintén örültem. Landont egyébként már az első részben is kedveltem, de most még jobban, mondhatni ő a legnormálisabb az egész bagázsban :D Tessa és Hardin egyetlen normális barátja, aki  tényleg a kapcsolatuk mellett áll.
Összességében azt mondanám, hogy Hardin és Tessa kapcsolata nem változott túl sokat, inkább csak még szenvedélyesebb lett és persze rengeteg titok is kiderült, ami nem könnyíti a helyzetüket. Arról nem is beszélve, hogy mennyi olyan titok van, ami még ki sem derült, az írónő csak hagyta, hogy lógjanak a levegőben, és várnunk kell velük a harmadik könyvig. Egyébként ez a könyv is tele volt túlfűtött erotikus jelenetekkel, úgyhogy a szereplőink nem csak veszekedésben élték ki a tüzes természetüket. Az én érzéseim sem változtak, ami még mindig libikókaszerű, konkrétan az utolsó 100-150 oldalt képtelen voltam letenni, mert annyira fel voltam spannolva, és szó szerint száguldott az adrenalin az ereimben. Hardin volt az én személyes drogom, és néha még most is elvonási tüneteim vannak. De szerencsére nem kell sokat várnom, mert október végén jön a harmadik rész a Gabo Kiadónál. 
Értékelés:5/4.5

2 megjegyzés: