„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. szeptember 3., csütörtök

Sara Crowe - Campari reggelire


Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra biztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…





Sara Crowe első könyvéhez volt szerencsém a Athenaeum Kiadó jóvoltjából. A Campari reggelire könyv középpontjába egy 17 éves lány, Sue Bowl áll, aki a 17 éves kamaszok tipikus megpróbáltatásaival küzd, de emellett egy súlyosabb esemény, édesanyja halála is beárnyékolja életét. A könyv elméletileg a New Adult műfajba tartozik, de én úgy éreztem, hogy annak ellenére, amit Sue-nak át kell élnie, a humor volt nagyobb hangsúlyban. 

Sue története 1987-ben játszódik. A könyv elején a lány életét ismerhetjük meg, aki elmeséli, hogy miként éli meg anyukája halálát, hogy mennyire haragszik édesapjára, aki már tovább is lépett, és új barátnője van, és végül, hogy miként került Eghambe, ahol aztán majd egy évet fog eltölteni. Itt aztán igazán furcsa, de remek és főként komikus emberek veszik körül a lányt. Köztük Coral néni, aki Sue nagy-nagynénje, a csak idősekre jellemző bölcsességgel és tapasztalataival segíti a lányt. Sue a Green Place-ben töltött idő alatt beáll dolgozni is, ahol megismerkedik egy testvérpárral Icarussal és Joe-val. Rögtön fellángolnak az érzelmei a nagyon is helyes, de hallgatag Icarus iránt, és habár Joe az, aki kedves és törődik vele, a tinédzserekre jellemző módon Sue (egyenlőre) csak a dögös Icarust látja.
„Mintha a szerelembankban az univerzum összes pénze az én számlámra érkezett volna, és a mínuszból rögtön aranykártyás ügyféllé léptem volna elő."
Sue író szeretne lenni, és már el is kezdett egy történetet, a lakótársai (már ha lakótársaknak nevezhetünk valakit, aki egy hatalmas kastély másik szobájában lakik, és gyakran kilométereket kell tenniük, hogy találkozzanak) pedig, hogy segítség őt, létrehoznak egy írói műhelyt. Imádtam ezeket a műhelyi foglalkozásokat, amik olykor hasznos olykor játékos oldalról közelítették meg az írás művészetét. Persze a Coral néni által vezetett Ad Acta író műhelyben a humor sem maradhatott el. ,,-Mind feltettük a kezüket. -Sue." És ha már Coral néni... Sue története mellett, a Füves könyvéből (egyfajta napló, amiben rögzítette szinte az egész életét) megismerhetjük a övét is. Coral néni élete sem volt kevésbé izgalmas, szerettem olvasni az írását. Egy olyan nő szavai ezek, aki megélt már nagyon sok mindent az életében - háborút, szerelmet, halált, és ezeknek a hatásra lett az, akivel már Sue életében találkozunk. Nagyon megkedveltem a karakterét, egyfajta nagyiként néztem rá, aki habár voltak hibái, mégis éreztem, hogy tűzön-vízen kiállna Sue mellett, akire ugyebár nagyon is ráfért a támogatás.

Ahogy olvastam a könyvet, egyfajta kettős érzés alakult ki bennem. A hangulat hol nagyon komor és bánatos volt, hol pedig tele humorral és könnyed cselekménnyel. Az egyik percben még Sue apró-cseprő ügyeiről olvastam, mint a plátói szerelme, máskor pedig anyukája öngyilkosságának súlya hagy nyomot a könyv hangulatán. De ha jobban belegondolok az élet is erről szól, boldog és nehéz pillanatok váltakozásáról... 
,,Én kétséget nem tűrően tudom, hogy vigaszt csak az irodalomban találok, és minden, amire szükségem van, megtalálható a könyvek borítói között."
Érdekes volt látnom Sue gondolatait. A humorát nagyon szerettem, de sokszor úgy éreztem, hogy egy tipikus kamasz, naiv és ártatlan. Főként a Coral nénivel közös pillanataiban figyeltem fel erre, aki ugyebár koránál fogva jóval tapasztaltabb, és ezért megvan az a képessége, hogy sokszor előre látja az események kimenetelét. 

Green Place

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi a jó könyv receptje, akkor biztos, hogy ezt válaszolnám: kaptunk egy átlagos alapsztorit - a lány, aki elvesztette édesanyját, új helyre költözik, ahol szerelembe esik, az első felszínes döntése után, rájön, hogy a belső érték a fontos, és azért volt egy gonosz lakótárs is, aki mindig betesz a neki. És ehhez jön a plusz, amitől jó lesz a történet; a kiváló (mellék)szereplők (Coral néni és az admirálisok), egy gyönyörű helyszín, Green Place, a hatalmas kiismerhetetlen kastélyával, a humor, és egy kis drámai szál, ami szintén sokat ad a történethez. Én úgy éreztem, hogy ezeknek a mozzanatoknak ez elegye teszi élvezhetővé  a könyvet. 

Értékelés:5/4

2 megjegyzés:

  1. Ez lesz a következő könyv, amit olvasni fogok, és rendesen felcsigáztál az értékeléseddel! :) Kicsit tartottam tőle, de ezek után boldogan állok elébe. Szeretem, ha egy könyv sokféle érzelmet közvetít. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy így érzel, akkor úgy tűnik, hogy ma az értékeléseinkkel hatással vagyunk egymásra :)

      Törlés