„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. augusztus 11., kedd

Jojo Moyes - Akit elhagytál

1916, Franciaország. Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefevre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia. Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke – férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is. 


,,Csatát veszíthet a szerelem,de a háborút végül mindig megnyeri."
Amikor az egyik kedvenc szerzőmtől olvasok egy új könyvet, mindig félek, hogy esetleg ez már nem fog annyira tetszeni, mint az előzőek, hogy csalódni fogok. Talán pont ezért féltem nekikezdeni az Akit elhagytálnak. Pedig nem kellett volna. Pár oldal után teljesen beszippantott a könyv, végig azt éreztem, hogy én is jelen vagyok Franciaországban, 1916-ban, a német megszállás alatt, rettegek attól, hogy mit hoz a holnap, sóvárgok a férjemért, aki a hazámért harcol, vagy éppen együtt nevetek a többiekkel a malacos történeten. 

Amikor megismertem Sophie-t, ismét rá kellett jönnöm, hogy az írónő milyen zseniálisan tud karaktert formálni. Egy nő, aki oly sokat szenvedett, mint ő, és akinek olyan sokat kellett elviselnie - éhséget, magányt, megalázottságot - végig erős tudott maradni. Ahogy a kisváros lakói az elején, úgy tiszteltem őt én is az egész könyv során.
A történet elején egy új Kommandant érkezik a németek által megszállt St. Péronne-ba. A parancsnok egy szomszéd bejelentése miatt megy ki Sophie-ék házához, és így találkozik először a nővel és családjával. A Kommandant meglát egy festményt a házban, amely Sophie-t ábrázolja, amit a férje, Éduard készített róla évekkel ezelőtt. A kép teljesen lenyűgözi a németet, nem tudja kiverni a fejéből, és ezzel kezdődik ennek a bizonyos festménynek, az Akit elhagytálnak a viharos, de szívszorító története. A képen ugyanis egy boldogságtól sugárzó, magabiztos nő látható, egy olyan olyan nő, akiből a elégedettség árad, és aki biztonságban érzi magát, hiszen érzi, szeretik őt. 

A Kommandant számomra végig egy hatalmas rejtély maradt, nem igazán tudtam eldönteni, mit érzek vele kapcsolatban. A könyv utolsó lapjaiig gondolkodtam azon, hogy milyen is ő, hogy kedvelem-e egyáltalán: ,,Gondolja, hogy ha más körülmények között találkozunk, barátok lehetnénk? Én szeretném azt hinni, hogy igen. Megdöbbentő volt ez a feltevése a parancsnoknak. Hiszen ő egy német katona, aki megszállta Sophie országát, és mondhatni egész életét. Ő az ellenség, aki rátört Sophie és a családja, szomszédai éltére, aki miatt szenvednek, éheznek és boldogtalanok. De eközben ő egy intelligens, érdeklődő ember, aki szereti a művészetet, akinek felesége és gyermeke van, akik otthon várják őt,  egy másik emberi lény...

Érdekes volt a könyv felépítése. Olyan 160 oldal után - amikor már kezdtem belemelegedni - hirtelen egy évszázadot váltottunk, és elrepültünk 2006-ba, hogy megismerjük Liv történetét is. Persze tudtam én, hogy így lesz, csak furcsa volt, hogy nem fejezetenként váltott, hanem - főként az elejeién - nagyobb részekkel. Liv már több éve elveszítette férjét, de még mindig nem tudta feldolgozni. Napról napra él, nem önmaga, egyetlen vigasza a hálószobája falán lógó kép, amit férjétől, Davidtől kapott még nászajándékba. (Ó igen, ez az a bizonyos kép). Egészen addig zajlik ez, amíg véletlenül nem találkozik Paullal, aki néhány hét alatt felforgatja életét. Emellett kiderül, hogy honnan származik Liv szívének legkedvesebb festménye, és ettől kezdve aztán nem lesz egy nyugodt napja sem. Egy kicsit féltem, hogy miután annyira megszerettem Sophie történetét, majd Liv-é nem fog annyira tetszeni, de szerencsére nem így történt. Mindkét történetnek megvolt a maga szépsége; Sophie és Eduard, akik egy igazi háborús, romantikus, szenvedélyes életet éltek meg, míg Liv és Paul, akik modern kor szépségeivel és nehézségeivel küzdöttek meg. 

Megfigyeltem már, hogy Jojo Moyes könyveiben midig a női karakterek a hangsúlyosabbak. Pedig én is (nő lévén :D) legtöbbször a férfiakat figyelem meg, emelem ki egy-egy könyvből. Az írónő azonban olyan erős nőket alkot meg, hogy nem lehet megfeledkezni róluk - persze ehhez azért a megfelelő partner is kell. Ebben a könyvben is két nőt ismerhettünk meg, mindkettő külön egyéniség, de mégis sokban hasonlítanak. Sophie-nál már kiemeltem az erejét, ami segítette átvészelni a háborús éveket, de azért Livről sem szabad elfeledkezni. Ő is közel áll a szívemhez, hiszen ő máshogy, a maga módján volt kemény. Úgy értem ezt, hogy nyilván nem élhette meg azokat a szenvedéseket, amiket Sophie a háború során, de azért bőven kijutott neki is a rosszból, a magányból, és igen, a megalázottságból is. Magára hagyták, amikor legnagyobb szüksége lett volna segítségre, de ennek ellenére mégis végig talpon maradt. 

,,És ekkor látta meg Liv a festményt(...)A kopott aranyozott keretből egy lány nézett rá, kissé kihívó arckifejezéssel. Aranyló vöröses haja sátorként hullott a vállára. Halvány mosolya büszkeségről árulkodott, és valami intimebb dologról is. Valami szexualitásról.-Hasonlít hozzád - mormolta David mellette. - Te épp így nézel ki."

Ha szeretnétek megismerni két kivételes nő életét, akiket egy évszázad választ el, de egy festmény mégis összeköt, akkor mindenképpen el kell olvasnotok :)

Értékelés:5/5*
______________________________________________________________________
Ezt a könyvet választom a 2015 - Readin Challenge kihívás 16. pontjának:  Egy kedvenc szerződ olyan könyve, amit még nem olvastál 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése