„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. július 30., csütörtök

Emily Brontë - Üvöltő szelek

Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor – egy esztendővel halála előtt – megírta ezt a regényt, a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és odaadás furcsa szövedéke a történet, egy magába forduló, romantikus lélek költői vallomása a szerelemről és a szenvedélyről. Elemzése kegyetlen mélységeket tár fel, és nyomasztó légkört teremt: titokzatosság, babonák homálya övezi szereplőinek jellemét, a romlás sötét erői csapnak össze és küzdenek egymással, míg végül a tragikus feszültséget ismét a szerelem, a fiatalok, az újabb nemzedék szerelme oldja fel.






,,Azt hiszem, ezt akarom 
Mit? 
Ilyen szerelmet akarok átélni. 
Meglesz"
Már régóta el akartam olvasni ezt a könyvet - a 2015 éves kihíváson is megjelöltem célul -, de amióta befejeztem az Ég a földig ér könyvet (egyébként az idézet is onnan van), azóta még jobban ráálltam a témára, és tudtam eljött a könyv ideje. Azért is volt az Üvöltő szelek "kötelező olvasmány" egy ilyen romantikus számára, mint amilyen én vagyok, mert mindenhonnan azt hallottam, hogy ez az igazi, régi, klasszikus romantikus könyvek egyik legalapvetőbb példánya. Hiszen Heatcliff és Cathy nevét mindenki ismeri, és tudja - még ha nem ismeri igazán a cselekményt - , hogy valami hitetlenül magasztos és szenvedélyes szerelmi történet az övék. Őszintén szólva -talán éppen ezért - nehéz egy ilyen összetett könyvről írnom. Az előzmények alapján mást vártam. Hiszen a főhősök történetét egy egészen más megközelítésből ismerhettem meg, mint amit megszoktam. De ezt nem rossz értelemben írom. Egyszerűen csak nem voltak benne azok a megszokott, nagyobb romantikus pillanatok, és főként az elején nem igazán voltam tanúja Heatcliff és Cathy közös pillanatainak, inkább úgy érzetem, hogy tömören fogalmazódtak meg a szereplők érzései. Ez talán azért volt így, mert elég hosszú időt ölel át a könyv, ráadásul Heatclfiff és Cathy története mellett, az utódokét is megismerhettem. 

Ami szintén érdekessé tette a könyvet, az az elbeszélő szemszöge volt. Mr. Lockwood - aki Thrushcross Grange birtokát bérelte ki Heatcliff-től - nézőpontjából ismerhettük meg a gazda történetét. Miután ugyanis Mr. Lockwood találkozott a mogorva Heatcliffel, érdeklődni kezd a története után, ezért megkéri Nelly Deant, a ház szolgálóját, hogy mesélje el neki... Szóval ilyen furcsán, kettős szempontból kezdődik a könyv. Megtudjuk, hogy milyen különös család lakott és lakik még mindig Szelesdombon. A ház ura Earnshaw volt, kinek volt egy fia, Hindley és egy lánya, Cathy. Egy napon azonban Earnshaw hazaállít egy kisfiúval, Heatcliffel, akiről igazából sosem tudjuk meg, hogy honnan származik. Az úr befogadja őt a családba. Cathy hamar szimpatizál vele, és ezzel elkezdődik a tragikus szerelmük, bátyja viszont gyűlölettel néz rá, és állandóan megaláztatást kell elszenvednie tőle. A mi makacs Heatcliff-ünk pedig ezeket a sértéseket egy éltere eltárolja, és bosszút forral nevelt testvére és az ő családja ellen.

Emiatt a bosszú miatt, ami átszövi az egész cselekményt, lesz a könyv hangulata olyan szörnyen sötét és borongós. És emiatt fog Cathy és Heatcliff sorsa, majd később az utóduké is tragédiába fullni. Érdekes volt látni, hogy a gyermeki sértések és lelki bántalmazások mennyire meg tudják határozni az emberek sorsát. Elgondolkodtató, hogy milyen lett volna Heatcliff felnőttként, mi történt volna vele és Cathy-vel, ha gyermekként pozitívan fogadják őt az új családban, és szeretetben nőtt volna fel.

,,– Szomorú, hogy idejutottam, ugye? – kérdezte, miután elgondolkodott a jeleneten, melynek tanúja volt. – Furcsa vége ez kegyetlen erőfeszítéseimnek! "
Akit nagyon megkedveltem, az a legifjabb Earnshaw, Hareton volt. Ő is Heatcliff kegyetlen bosszújának áldozata volt, egészen addig, amíg unokatestvérét, Cathy-t meg nem ismerte. Ő az elején kigúnyolta őt tudatlanságáért, próbálkozásaiért, amikor olvasni és tanulni igyekezett. Később azonban az ő sorsuk is megpecsételődik. Gyermekként senki nem segített neki, nem taníttatta, ennek ellenére végig érződött, hogy habár sokszor volt komor és makacsul viselkedett, mégis jó emberként gondoltam rá végig a regényben. 


Számomra a legkülönösebb a regényben a szereplők voltak. Mindenki hús-vér ember volt, tele hibákkal és gyengeségekkel. Legtöbbször ha egy könyvet olvasok, azért akarva-akaratlanul meg tudom állapítani, hogy ki az, aki "jó" és a "gonosz"karakter. Itt azonban nem igazán tudtam "felosztani" őket. Legjobb példa erre Heatcliff volt, aki legtöbbször tele volt haraggal, bosszúvággyal és megvetéssel, és kegyetlenül bánt olyan emberekkel, akik csak áldozatai voltak ezeknek a szerencsétlen körülményeknek. Ennek ellenére Cathy iránt érzett mélységes szerelme mégis egy olyan pozitívumot adott személyiségének, ami miatt nem tudtam rá sokáig haragudni.

Így hát a végére azt mondanám, hogy ez egy nagyon különös romantikus könyv. Ha szeretnél megismerkedni nem mindennapi szereplőkkel, az ő nem mindennapi szerelmi történeteikkel, akkor mindenképp ajánlom ezt a könyvet. Meg úgy egyébként is. Tényleg teljesen lenyűgözött :)

,,Len, eszembe jutott valami.. 
Micsoda? 
A végén Cathy meg Heathcliff együtt vannak, a szerelem mindennél erősebb, még a halálnál is."

Értékelés: 5/4


__________________________________________________________________________



Ezt a könyvet választom a 2015 - Readin Challenge kihívás 2. pontjának:  Egy klasszikus romantikus történet.

8 megjegyzés:

  1. Jaj, nekem ez az egyik kedvenc könyvem. Nem tudom, hányszor olvastam már, de minden egyes olvasás után más véleménnyel vagyok róla, mást mond a könyv és mást gondolok a szereplőkről. Bár Hareton mindig a kedvencem marad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó igen, én is gondoltam rá, hogy majd ha időm engedi újraolvasom, mert tényleg az az érzésem, hogy még van sok megválaszolatlan kérdés, és ha esetleg újraolvasnám, akkor másként néznék a szereplőkre :)

      Törlés
    2. Biztosan így lenne, és az is elég érdekes, amikor az ötödik újraolvasás után rájövök, hogy mennyire másként éreztem az első olvasás alkalmával :)

      Törlés
    3. huh, akkor ezek után tényleg elolvasom majd még egyszer :)

      Törlés
  2. Én is nagyon szerettem ezt a könyvet! :)
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Az biztos, hogy mély nyomot hagy az emberben.

      Törlés
  3. Én utáltam. Nem gyűlöltem még így ilyen klasszikus romantikust sose. :D Pedig imádom amúgy, de nekem ez valahogy nem a kívánt hatást érte el. Túlságosan leragadhattam Austen-nál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az tuti, hogy nem egy Büszkeség és balítélet volt :D Az nekem is az egyik nagy kedvencem. De nekem most jólesett ez a változatosság :)

      Törlés