„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. június 21., vasárnap

Penelope Douglas - Szívatás

Végre magyarul is olvasható Penelope Douglas nagysikerű sorozata, a Fall Away!
A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy. 
Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy évre csak azért, hogy elkerüljem. De mostanra elegem lett a rejtőzködésből. Talán ő nem változott meg, de én igen. Itt az ideje, hogy felvegyem vele a harcot, és visszavágjak neki. Többé nem hagyom, hogy terrorizáljon.
Harc, titkok, múlt és jelen. De mit hoz a jövő? Hova vezet Tate és Jared szenvedélyes kötéltánca? Minderre választ ad a sorozat első kötete.


Nem is olyan régen, amikor debütált az új kiadó a WOW, én is hamar felfigyeltem rá, hiszen nagyon örültem az új kiadónak, főként a mai világban. Egy olyan világban, ahol az elektronikus könyvek, okos telefonok, tabletek, és minden más olyan eszköz, amin lehetséges az olvasás, rohamosan veszi át a helyét a papír alapú könyveknek. Persze nem akarok álszent lenni, hiszen nekem is van ebook-om, mivel én nagyon sokat és viszonylag gyorsan olvasok, tehát az kész anyagi csőd lenne, ha minden könyvet megvennék, amit éppen olvasok, de igyekszem fenntartani az egyensúlyt. Főleg, ha nagyon tetszik egy könyv, akkor lehet, hogy ha akkor nem is, de pár hét vagy hónap múlva megveszem, csakhogy magaménak tudhassam, és megnyugodjon a lelkivilágom :) Nade.. nem akarok én itt papolni vagy elítélni senkit (hiszen manapság az is nagy szó ha valaki egyáltalán olvas, mindegy milyen formában), a lényeg, hogy nagyon izgatottan vártam az új kiadót, főleg miután megtudtam, hogy New Adult könyvekkel foglalkoznak, ami számomra külön öröm volt. 
Rögtön el is kezdtem szemezgetni a kiadó könyvei között, és az első, ami a megfogott mindenképpen a Szívatás volt. Amellett, hogy a borítója a is teljesen lenyűgözött, a fülszöveg is csupa izgalmat és feszültséget sejtetett, és ez nagyon vonzóvá tette a történetet. Persze egy idő után, amikor az ember (azaz én) már túl van jó néhány a szomszédomban élő fiú, akinek az ablaka az enyémre néz, és akivel gyerekként jóban voltunk, de aztán valami történt típusú könyvet olvasott egy kicsit félve kezd neki, de azért reménykedik, hogy kap valami pluszt, amitől ez most más lesz. 
Csak röviden a történetről, hiszen a fülszöveg, és én is azért már elég jól utaltam arra, hogy miről szól a könyv. Tatum (akinek imádom nevét) egész gimis korában szenved a róla szóló szörnyű pletykáktól, és hogy a helyzet még szörnyűbb legyen, az összes gusztustalan pletykát gyermekkori legjobb barátja és szomszédja Jared terjeszti róla. Tate nem érti, hogy mi törtét, hiszen gyermekként legjobb barátok, vagy annál is többek voltak, de aztán Jared elutazott a nyárra apjához, és mikor visszajött, minden megváltozott. És ennek most Tate issza meg a levét. És félreértés ne essék, itt nem ártalmatlan szóbeszédekről van szó, hanem olyan kegyetlen és bántó szavakról, amiket Tate-nek el kell viselnie Jaredtől, és amik már néhol az én tűrőképességemet is átlépték. 
De aztán volt ott még valami a két főszereplő között, ami megváltoztatta amúgy is bonyolult helyzetüket, és ez nem más mint a folyamatos szexuális feszültség. Tehetett vagy mondhatott Jared bármit, a végén mindig ugyanoda jutottunk vissza, a vonzalomhoz. Persze Tate-t nem kellett ám félteni,  nem adta könnyen magát. Olyasfajta erős személyiség volt ő, ami csak azokat az embereket jellemezte, akiknek már nincs mit vesztenie. Akármilyen félénk is lehetett, Jared mindig kihozta belőle a harcias énjét. Ez pedig nagyon szimpatikus volt benne, hiszen bármilyen megaláztatáson ment keresztül, sosem hátrált meg, sőt inkább felvette a kesztyűt a bunkókkal szemben.
És hogy mi tetszett annyira a könyvben, hogy mitől volt ez más? Attól, hogy kiszámítatlan volt. Mármint azt elismerem, hogy valahol sejthető volt a végkifejlet... De Jared hangulatingadozásai, az, hogy sosem tudtam, hogy mi lesz a következő lépése, bunkó vagy éppen kedves lesz, ez olyan feszültséget, és izgalmat okozott, hogy egyszerűen nem akartam letenni a könyvet, amíg meg nem tudom, hogy miképpen fejeződik be a történetük. És persze az írónőnek bele kellett tennie a végére egy olyan csavart, amitől még az én bizalmam is megingott, és még én sem tudtam eldönteni, hogy most akkor Jared jó, vagy éppen rossz fiú?

Értékelés: 5/4.5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése