„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. április 28., kedd

Cat és Bones Története

A hetekben olvastam el Jeaniene Frost Cat és Bones sorozatából öt részt - kiegészítve Spade és Denise történetével - és mivel nagyon gyorsan haladtam az olvasással, úgy döntöttem, hogy egybe fogom véleményezni a sorozatot. Annyit azért leszögeznék, hogy nem gondoltam volna, hogy valaha még ennyire meg fogok szeretni egy vámpírokról szóló történetet, mert hát manapság, ha a laikusok meghallják, hogy egy vámpíros könyvről van szó, rögtön a Twiligth jut eszükbe róla (na nem mintha nekem ezzel gondom lenne, hiszen annak idején, tini koromban számomra tökéletes volt az a cuki kis vámpír történet, amíg meg nem jelent a film, és rontott el mindent) Egy ilyen vámpíros, angyalos és egyéb természetfeletti lényekről szóló könyvben, amikből ugyebár rengeteg jelenik meg a mai felgyorsult világunkban, nagyon nehéz újat mutatni az íróknak. Én úgy gondolom, hogy a szereplőkön nagyon sok múlik. Ha sikerül szerethető karaktereket alkotni, akkor nyert ügyünk van. És az már csak ráadás, ha beleszőnek egy kis romantikus szálat, humoros szócsatákat, néhány forró erotikus jelenetet, és - mivel nő vagyok - egy szexi főszereplőt. Természetesen nem véletlenül soroltam fel ezeket a jellemzőket, hiszen ezek alkotják az én legújabb kedvenc vámpírsorozatomat.


Most inkább nem mennék végig azon, hogy mi történt az 5 könyvben, de nagyjából azért felvázolnám az alaptörténetet. Tehát Cat 16 éves korában rájön, hogy félig ember, félig vámpír, mivel az édesanyját fiatalkorában megerőszakolta egy vámpír. Anyukája ezek után azzal tömi a fejét, hogy minden vámpír velejéig gonosz, és ezért neki kell irtani őket. Cat, miután felismeri, hogy erősebb és gyorsabb a többi embernél, úgy dönt beváltja édesanyja akaratát, és elkezdi megölni őket. Mivel különleges tehetsége van ahhoz, hogy megérezze ki a vámpír, könnyen megy neki. Ez egészen addig zajlik így, amíg nem találkozik egy mester vámpírral, aki nem a bevált módszer szerint cselekszik, és ezzel teljesen össze is zavarja a lányt. A vámpír - Bones - kihasználja ezt, elrabolja, és kiszedi belőle (nem túl kedves eszközökkel), hogy ki vagy mi ő. Miután kiderül, hogy Cat igazat mond a kilétéről, Bones egy alkut ajánl neki, hogy ezután együtt vadásszanak bizonyos vámpírokra. Mert mint kiderül, Cat édesanyjának állításával szemben nem minden vámpír gonosz, abban a társadalomban is vannak ugyanolyan rosszak vagy jók, mint ahogyan az emberek között. Ez a nagy tanulság a lány számára, amit el kell fogadnia, és ezek az előítéletek végigkísérik őt szinte az egész sorozaton.

"– Mi a teljes neved? Persze tudom, de szeretném a te szádból hallani. – Catherine Cathleen Crawfield. De hívhatsz Cat-nek – mosolyodtam el, hisz mindig ugyanúgy szólított. – Azt hiszem, maradok a Cicuskánál – mosolygott vissza. A feszültség enyhült. – Ez jutott eszembe rólad, amikor először találkoztunk. Egy dühös, elszánt, bátor kismacska. És nagy ritkán olyan aranyos is tudsz lenni."
Nyilvánvalóan az elején nem igazán jön ki túl jól a vámpír és a félvér, hiszen Bones kíméletlenül edzi őt mint fizikailag, mint szellemileg. Ezek a jelenetek bizony igazán vicces szópárbajokat jelentenek főszereplők között. Persze a korai ellenszenv egy idő után átalakul valami mássá, amit Cat nagyon nehezen fogad el, hiszen 16 éves kora óta úgy gondolta, hogy a vámpírok szörnyetegek, és nehezére esik elfogadnia az ellenkezőjét, és szembenézni az igazsággal.. és az anyjával! "Az egyik legbátrabb ember vagy, akivel valaha is találkoztam, mégis halálra rémülsz a saját anyádtól. Hát nem látod? Nem engem rejtegetsz a szekrényben, hanem önmagadat!"


A bejegyzésem elején említettem, hogy milyen fontos, hogy a karakterek szerethetőek legyenek. Hát itt sikerült. Cat számomra telitalálat volt. Sajnos sokszor történik meg, hogy egy jó könyvet elrontanak a főszeplő lány  hisztis, döntésképtelen, határozatlan karakterével. Cat szerencsére ezeknek éppen az ellenkezője volt. Ő inkább választotta a nehéz utat, mint hogy visszaforduljon. Az elején -habár már több vámpírt is megölt - még inkább zöldfülűnek számított, hiszen Bones is elég hamar össze tudta zavarni. De miután a vámpír megedzette őt, egyre erősebé válik, és ahogy minél több kalandba és ellenségebe ütköznek, úgy emelkedik fel a vámpír énje is. Ja, és amit majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy Cat vörös hajú. Ez azért fontos, mert megfigyeltem a könyveknél, hogy a vörös hajú lányok nekem mindig szimpatikusabbak. Valahogy ők mindig erős személyiséggel rendelkeznek... Bones pedig.. ha létezik tökéletes férfi, akkor ő az. Egy több száz éves hatalmas mestervámpír, aki habár tud igazán kegyetlen is lenni, valahogy mégse lehet rá haragudni. Kettejük között állandóan érezhető a feszültség és a szenvedély, hasonlóan makacs természetük és humoros összeszólalkozásuk rengetegszer megnevettek az olvasás során. De persze amikor a dolgok komolyra fordulnak, akkor is mindig számíthatnak egymásra. 
És nem csak ők teszik ezeket a könyveket olyan nagyszerűvé, hanem a mellékszereplők is. Spade, Bones talán legjobb barátja (akinek a közös története Desnise-el Az első vércsepp is hasonlóan megér egy misét), Ian, aki átváltoztatta őket, és Mencheres, aki talán leghatalmasabb vámpír a világon, és persze a személyes kedvencem Vlad, igen jól látod, Drakula életnagyságban!!
 "– Én nem szexet akarok. Csak éppen nagyon régen nem aludtam már olyan nő mellett, aki igazán jelentett számomra valamit. – Aha. Jó. – Pizsamaparti Drakulával? Végül is miért ne? – Oké, de horkolni szoktam. Vlad elvigyorodott. – Már egy hete vagyok veled egy fedél alatt, úgyhogy tudom."


Ahogy haladtam a könyvekkel, mindig azt hittem, hogy ó a következő már nem lesz ilyen jó, de aztán tévedtem: Jeaniene egyszerűen nem tud unalmas történetet írni. Annak ellenére, hogy minden könyvben legyőznek egy "gonoszt", és mindig jön egy újabb, mégis a következő rész ismét tud újat mutatni. Nem tudom miért - talán Cat fanyar humora, vagy a két főszereplő közötti folyamatos izzás, esetleg Bones szexisége khm.. erős karaktere miatt.. Tényleg nem tudom.  Csak annyit vettem észre, hogy képtelen voltam letenni..

Értékelés:5/5*

A magyar és külföldi borítók. Véleményem szerint a külföldiek sokkal jobban sikerültek, főként az első résznél, ott a legszörnyűbb a hazai borító. Lehet erre rájött a kiadó is, mert az utolsó kettő már ugyanaz maradt.

Félúton a sírhoz


Karó és sírhant


Síri csendben

Sírig hű szerelmed

A sír innenső oldalán


És ha már beszéltem róla, akkor Denise és Spade története,
Az első vércsepp

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése