„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2015. március 17., kedd

The DUFF - A film

Sziasztok! Tegnap végre sikerült megnéznem a várva-várt Duff filmet, és egyszerűen muszáj volt megírnom a véleményem. A könyvet nem is olyan régen olvastam, és tényleg nagyon megszerettem. Már akkor is megírtam, hogy annak ellenére, hogy mekkora közhelynek tűnhet az egész gimis történet, maga a duff jelenség, és annak a tanulsága milyen sokat dobott az egészen. Éppen ezért én mindig is úgy gondoltam, hogyha van egy sztori egy jó könyv alapján, akkor azért abból igenis lehetne jó filmet készíteni. És mivel én a könyvet nagyon szerettem, reménykedtem, hogy most is ez fog történni. Habár amikor láttam az előzetest, amiről ugyebár meg is írtam annak idején, hogy nem igazán sok hasonlóságot látok a kettő között, már inkább kételkedtem ebben. Ennek ellenére azért természetesen én megadtam az esélyt a filmnek, és próbáltam pozitívan hozzáállni. Egyébként a filmet egyenlőre csak angolul találtam meg, reméljük, hogy hamarosan lesz egy lelkes vállalkozó, aki feliratot készít hozzá. 






Sajnos csalódnom kellett, ráadásul hatalmasat. A film, annak ellenére, hogy ugyanazt a címet viseli, mint a könyv egyszerűen nem arról szólt. Jó oké, volt egy-két hasonlóság: a szereplők nevei, Bianca két csinos barátnője Casey és Jess, az eleje ugyebár, amikor Wesley a buliban felhívja Bianca figyelmét, hogy ő egy Duff, és... ennyi! Mert amik ezek után jöttek annak semmi közük nem volt a könyvhöz. Miután Bianca ráeszmél, hogy ő egy DUFF, rögtön kérdőre vonja barátnőit, és a film elején össze is vesznek, és nem is beszélnek a végéig. Aztán ott van Wesley. A könyvben mi történik? Bianca teljesen ki van akadva a duffság és a szülei válása miatt, ezért hogy levezesse a feszültséget egy titkos viszonyt kezd Wesleyvel, amiből aztán majd szép lassan kialakul a többi. Itt meg.. itt.. cserébe ha Wesleynek segít kémiából (mármint a tantárgyból) a fiú segít neki átalakulni. Én meg csak nézem, hogy mi van?? Most őszintén hány amerikai filmet láttunk már ami ezen a klisén alapul? Ami nem is lenne gond, mert ha tudom, hogy ez lesz benne, akkor felkészülök. De ebben a könyvben-filmben pont a duffság az, ami valami többet nyújtana, ami a tanulsága az egésznek. De a film ennek ellenére egy teljesen kiszámítható, már többször elsütött mozzanatokból álló, tipikus gimis film lett.


Nemcsak a nagy dolgok tértek el, de a kis apróságok is, amikkel talán egy kicsit visszahozhatták volna a könyv hangulatát. Ott van például, hogy Biancát nem az anyja, hanem az apja hagyta el, vagy a suli ribije Madison, aki a film tipikus gonosz-bálirálynő karakter lett. Aztán amikor az ember végre megörülne, hogy jé egy ismerős karakter Toby Tucker! És még ha el is tekintünk attól az apró kis változtatástól, hogy Toby nem egy kedves visszafogott, politika iránt érdeklődő srác, hanem  egy zenész fiú (akiket egyébként  Bianca a könyvben teljes mértékben elítél), aki először még szimpatikusnak is tűnhetne, és azt mondanánk "nem gond, végre a könyv egy létező szereplője!!" De aztán rájövünk - és most ha nem akarsz nagy SPOILERt látni, akkor fordulj el! - hogy ő egy szemét, aki csak duffként használta Biancát arra, hogy közelebb kerüljön a két dögös barátnőihez. Na azt hiszem itt durrant el az agyam teljesen!

Nyilván most mondhatnátok azt, hogy tipikus könyvmoly vagyok, aki azt akarja, hogy a film teljesen ugyanolyan legyen, mint a könyv. Pedig nem. Én már elég sok olyan filmet láttam, ami könyvből készült, ennek ellenére még ha nem is éltem át teljesen ugyanazt az élményt, amit olvasás közben (ami szerintem lehetetlen), azért nagyon jól sikerültek. Éppen ezért én mindig nagy örömmel várom az olyan filmeket, amik könyv alapján készültek, mert szerintem ezek a legjobb fogragtókönyvek :) Nade visszakanyarodván a témához, a Duff film egész története egyszerűen teljesen másról szólt, mint a könyv. De hogy ne csak rosszat mondjak róla: ha eltekintünk a könyvtől, azért azt kell hogy mondjam, hogy volt egy-két jobb poén, amin azért én is mosolyogtam egyet, és véleményem szerint Mae Whitman nagyon jól hozta a film által kitalált Biancát, és Robbie Amell is nagyon dögös volt. És akármilyen is volt, azért azt elmondhatom, hogy a könyv és a film is próbálta hozta azt a tanulságot, hogy egyszer az életben azért mindenki érezte már magát DUFFnak, éppen ezért kell nagyon vigyázni az ítélkezéssel.


A könyvről készült véleményemet ITT olvashatjátok.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése