„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. február 25., szerda

Rainbow Rowell - Eleanor és Park

Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. 
Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta – őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. 

Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus. De nem tudja kiverni a fejéből. 

Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják. 






Előre szeretnék bocsánatot kérni, ha esetleg túlságosan is ömlengenék a könyvről, de egyszerűen nem megy másként. Ez a könyv.. hihetetlen volt. A történet annyira édes volt, és imádom, ahogy Rainbow írt. A főszereplők nagyon különbözők, de mégis teljeséén összeillenek. Az biztos, hogy ahhoz képest, hogy a NA kategóriába tartozik, ilyet még nem olvastam a műfajon belül. Az írónőnek sikerült annyira valósághűnek ábrázolni a történetet, a szerepelőket, hogy mindent elhittem, és teljesen beleéltem magam:)


A történet 1986-ban játszódik, de ez nem volt gond. Sőt kifejezetten tetszett, főleg amikor előkerültek a walkmanek, képregények, kazetták (amikre ők maguk vették fel a zenéket), egy kicsit felidéződtek a gyerekkori emlékeim. Az iskolabusznak nagy szerepe van. Ugyanis itt találkoztak először. Eleanor  új volt a suliban, és sehova nem tudott leülni a buszon, egyedül Park mellett volt hely, aki kénytelen volt megengedni neki, hogy melléüljön. Pedig aztán megvolt róla a véleménye (ahogy mindenkinek): Eleanor feltűnő egyéniség: duci volt, vörös hajjal, és a ruhái is mindig figyelemfelkeltők voltak. És ezt Park is megjegyezte, és persze először nem is nagyon tetszett neki. Aztán a lány mindennap mellé ült, és egyre jobban tisztában voltak egymással, érezték egymás közelségét. Szerintem jó volt, hogy a kapcsolatuk csak nagyon lassan alakult ki, mert pont emiatt volt annyira hihető, hogy két ennyire különböző ember egymásra tudjon találni.

A két fiatal nemcsak külsőre különböztek annyira. Park egy viszonylag jó módú családból származott, Eleanor viszont nagyon rossz körülmények között élt. És nem elég, hogy szegények voltak, de mostohaapja is egy szörnyeteg volt. Éppen ezért volt Eleanor magának való, végig körbelengte valamiféle szomorúság, ő már nem igen hitt a tündérmesékben. Park viszont optimista volt, aki aki mindig hitt a kapcsolatuk jövőjébe, és Eleanorral ellentétben nem is félt kimutatni az érzéseit.

Szóval a két fiatal nem éppen kellemes környezetben találkoznak, de ennek ellenére küzdenek a kapcsolatukért. Rainbow nagyon eltalálta a történetet, és persze azért a romantikán túl kemény társadalmi problémákkal is -szegénység, családon belüli erőszak - foglalkozik. A könyvet végigkísérte egy furcsa, szomorú hangulat, amit Eleanor fanyar humora tett még érdekesebbé. A karaktereket mint külsőleg, mint belsőleg nagyon eltalálta az írónő, hiszen mindketten valamilyen szinten különcök voltak, és talán pont ez hozta őket össze. A végét először furcsálltam, de azt gondoltam, hogy nem lesz mézes-mázos heppiend cukormázzal a tetején, mert az valahogy nem illet volna a könyvhöz. És örülök is, hogy nyitott lett a befejezés, mert talán ez azt jelenti, hogy újra találkozhatok a szereplőkkel. Úgyhogy tényleg csak annyit mondanék, hogy ez telitalálat volt. 

Értékelés: 5/5*

A könyv így kezdődött, és ekkor már féltem is, hogy mi lesz a vége:


"Már nem próbálta felidézni.
A  lány  csak  akkor  tért  vissza,  amikor  kedve 
tartotta,  álmokban  és  hazugságokban  és 
lerobbant déjà vu-kben.
Például  amikor  kocsival  ment  dolgozni,  és 
meglátott egy vörös hajú lányt a sarkon  –  akkor 
egy fullasztó félpillanatig esküdni mert volna rá, 
hogy ő az.
Azután  észrevette,  hogy  az  a  lány  inkább 
szőke, mint vörös.
És  hogy  cigarettát  tart  a  kezében…  És  Sex 
Pistols-póló van rajta.
Eleanor utálta a Sex Pistolst.
Eleanor.
Ahogy  mögötte  áll,  amíg  ő  hátra  nem  fordul. 
Ahogy  mellette  fekszik,  mielőtt  ő  felébred. 
Mellette  mindenki  szürkének  és  unalmasnak 
tűnik, és senki sem lehet elég jó.
Eleanor, ahogy mindent elront. 
Eleanor, aki elment.
Már nem próbálta felidézni. "

Imádom ezeket a képeket :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése