„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2015. december 31., csütörtök

Évösszegzés - A 2015-ös Évről őszintén


Sziasztok. December 31. van, úgyhogy ilyenkor kötelező az évadzáró, évértékelő bejegyzés. Egy kicsit szeretnék beszélni az évben végbement változásokról, újításokról, kihívásokról, élményekről, és... természetesen könyvekről. A végén pedig a jövő évi tervekről is néhány szót.

2015. december 29., kedd

J. Simon - A Tudatalatti

"Bálint élete legnehezebb ügyét kapja, amikor kivezénylik egy gyilkosság helyszínére. Hamarosan azonban nem csak saját maga, de a családja is egyre inkább az események középpontjába sodródik: fenyegető üzeneteket kap a tettestől, hogy szálljon ki a nyomozásból. Az ügy akkor válik igazán személyessé, amikor elrabolják Bencét, az ötéves kisfiát, a szálak pedig visszavezetnek Bálint, húsz évvel korábban eltűnt testvéréhez.
Az ügy hirtelen többé válik, mint aminek látszik.
Bálint bármennyire is szeretné a tettest elkapni, a gyilkos valahogy mindig egy lépéssel előtte jár. Mintha belelátna elméje legmélyébe, a tudatalattijába…
Az események felpörögnek. Közben pedig minden idők legnagyobb árvize vonul le a Dunán, a város lassan a káoszba fullad.
Megkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy megmentse a családját és felfedje a gyilkos kilétét. De ami rá vár, azt még saját rémálmaiban sem látná viszont…
Kedves Olvasó! Eddig fenntartások nélkül nézett lefekvés előtt tükörbe? Ha igen, akkor most készüljön fel…

2015. december 26., szombat

Rachel Cohn · David Levithan Dash és Lily – Kihívások könyve

Kétféle ember létezik: aki imádja a karácsonyt, és aki szívből gyűlöli. Dash az utóbbi csoporthoz tartozik. Ám úgy tűnik, ez a karácsony más lesz, mint a többi: egy könyvesboltban – kedvenc írója műveinek szomszédságában – egy piros noteszt talál. A füzetke eredeti gazdája, Lily, aki rajong a karácsony minden szépségéért, különös rejtvényeket agyalt ki a szerencsés megtalálónak. Dash úgy dönt, belemegy a játékba. Elkezdik egymásnak küldözgetni a piros noteszt különböző kihívásokkal, mégpedig csodabogár rokonok és barátok segítségével. Hiszen idén úgyis mindketten szülők nélkül maradtak karácsonykor: az övék az élet és New York! És hogy Lily és Dash végül összetalálkoznak-e? És elég az a szerelemhez, ha két vadidegen – egy mogorva és egy széplélek – egy füzet lapjain levelezget egymással? Aki tudni szeretné a választ, olvassa el, milyen kihívásoknak kell megfelelniük, hogy erre egyáltalán esélyük legyen, és közben merüljön el a városok városának ünnepi forgatagában!

2015. december 24., csütörtök

Írók karácsonya - Ünnepi bejegyzés

Sziasztok. Eljött végre a nagy nap, amire mindenki (én legalább is) egész évben vár, a karácsony, a Szenteste napja. Sajnos fehér karácsonyunk idén sem lesz, de azért én mégis megpróbálok egy kis hangulatot (ha eddig még valakinek nem jött volna meg) teremteni. Mindenképpen szerettem volna valamilyen karácsonyi bejegyzéssel előhozakodni, éppen ezért rengeteget filóztam, hogy mi is legyen az. Tavaly kedvenc könyveimből ragadtam ki ünnepi idézeteket, jeleneteket, és ezeket gyűjtöttem össze egy bejegyzésben. Idén viszont mást hoztam Nektek...



2015. december 22., kedd

A hónap rajongója pályázat - December - Karácsonyi ajándékötletek


Karácsonyi buzgó előkészületek miatt egy kicsi megkésve, de meghoztuk a decemberi A párválasztó hónap rajongója pályázatot. Ha már említettem a karácsonyt, természetesen ehhez lesz köze a mostani bejegyzésemnek is. Kiszemeltünk néhány remek ajándékötletet (ami persze párválasztós), amit adhattok fanatikus ismerőseiteknek, és ha már itt tartunk, akkor egy-egy elszólásban utalhattok arra, hogy ,,milyen jó passzolna a szobám színéhez ez a párválasztós párna..."

2015. december 21., hétfő

Jessica Park - Flat-Out Celeste

A végzős gimnazista Celeste Watkins számára minden egyes nap brutális bátorságpróba. És Celeste nagyon fél. Elszigeteltté válik, mert túlságosan okos, a beszéde túlságosan modoros, viselkedése pedig túlságosan eltér az átlagostól, ezért úgy érzi, nem marad más választása, mint direkt távol tartani magát mindenkitől.
De az egyetem felszabadíthatja, nem? Ha kibírja ezt a borzalmas utolsó évet a gimiben, akkor talán minden rendben lesz. Ha sikerül találnia csak egyetlen embert, aki mentőkötelet dobhat neki, akkor talán, talán nem lesz baj.
Justin Milano, a másodéves, szintén különc egyetemista lehet talán az a személy, aki kicsalogatja Celeste-et magányos világából. Talán megmentheti a lányt… legalábbis ha Celeste elfogadja a segítségét.
Ha összefognak, talán jó páros lehetnek. Ha összefognak, talán megmenthetik egymást. És ha összefognak, talán megmenthetnek egy másik párost is: két embert, akikről Celeste tudja, hogy teljes szívből, szenvedélyesen, bolondulásig szeretik egymást.

2015. december 19., szombat

Dorothy Blog Award

Sziasztok. Ismét nagy megtiszteltetés ért, hiszen egy díjat kaptam Nikitől, a Könyvesem blog szerkesztőjétől. Ahogyan elnézem Niki már jó néhány éve tapasztalt könyves blogger, úgyhogy nagyon jól esik nekem, hogy valaki, aki már tapasztaltabb a témában, érdemesnek talált a díjra.

2015. december 16., szerda

Jamie McGuire - Gyönyörű megváltás

A kemény, tréfát nem tűrő Liis Lindy FBI-ügynök eldöntötte, hogy csupán a munkájával köti össze az életét, így felbontja jegyességét, és Chicagóból San Diegóba költözik. Thomas Maddox egy arrogáns és könyörtelen különleges ügynök. A világ legkeményebb bűnözőit tette már hűvösre, és ő a szervezet egyik legjobb embere. Annak ellenére, hogy temérdek életet megmentett, van egy ügy, amely túlszárnyalja képességeit. Öccsére, Travisre börtönbüntetés vár, mivel benne volt a keze egy alagsori gyújtogatásban, amely során számtalan főiskolás veszítette el az életét, a média pedig igazságszolgáltatást akar. Travis egyetlen mentőöve Thomas. A férfi öccse megmentése érdekében alkut ajánl: Travisnek be kell lépnie az FBI-ba. Liis makacs és kihívó, ám valahogyan sikerül meglágyítania Thomas kemény határait, és ráveszi, hogy a tökéletes ügynök elkísérje őt egy ünnepségre. Egy párként utaznak el Travis és Abby fogadalmának megújítására, és amikor véget ér a ceremónia, Liis elgondolkozik, hogy valóban csak tettették-e vonzalmukat.

2015. december 13., vasárnap

Joss Stirling - Misty


Misty egy egyszemélyes katasztrófa sújtotta övezet. Savant képességének „hála" egyszerűen képtelen hazudni, kényszeres igazmondása miatt viszont folyton zűrös helyzetekbe keveredik, bármerre is jár. Így amikor a jóképű, magabiztos, és hihetetlenül vonzó Alexszel hozza össze a sors, Misty rögtön megfogadja, hogy inkább a közelébe sem megy. Hiszen hogy is lehetne az övé valaki, aki ilyen tökéletes? 
Ám a savant közösség mindennapjaira sötét árnyék vetül – egy sorozatgyilkos leselkedik a különleges képességű fiatalokra. Közülük egy pedig hamarosan élet-halál peremére kerül majd… vagy azon is túlra. 

A nagysikerű Lélektársak-sorozatból megismert savantok az eddigieknél is izgalmasabb kalandokba keverednek Joss Stirling izgalmas, humorral átszőtt regényében.

2015. december 11., péntek

Dani Atkins - Összetörve

Mit tennél, ha kapnál az élettől egy második esélyt? Rachel élete tökéletes. Jóképű párja, nagyszerű barátai vannak, és néhány héten belül egyetemre megy. Sosem volt még ilyen boldog. De egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt kifordul a sarkaiból a világ. Öt évvel később Rachel még mindig nem tette túl magát a tragédián, amely mindent megváltoztatott. Hosszú idő után először tér vissza a szülővárosába, és nem tud szabadulni a gondolattól: mi lett volna, ha. Aztán egy esés következtében kórházba kerül. Miután felébred, azzal szembesül, talán mégis valóságos az élet, amiről álmodott. Képtelen megbízni a saját emlékeiben, ezért egyre mélyebbre merül ebben az új világban, ahol az elveszített férfi életben van, de ő mégis valaki más menyasszonya… Az Összetörve szívet melengető mese a szerelemről és a második esélyekről. A végén az olvasó is elgondolkodik majd, vajon két merőben eltérő szál vezethet-e ugyanahhoz a boldog befejezéshez.

2015. december 9., szerda

Sarah Blakley-Cartwright A lány és a farkas

A faluban megkondul a harang egyszer, kétszer, háromszor valakit megöltek. Negyedszer is megszólal… A gyilkos a Farkas. Amikor még a falvak olyan kicsik voltak, hogy mindenki ismert mindenkit, egy kislány harcolt, hogy meglelje a maga útját. Valerie nem jó kislány. Amikor a helyi vérfarkas kiszemeli magának, Valerie-nek lehetetlen döntést kell hoznia. Senkihez sem fordulhat, miközben választhat a rákényszerített házasság, és a szökés között igaz szerelmével. Az apja a helyi iszákos, az anyja irányítani akarja, és a többi lány – ők gyorsan boszorkánynak kiáltják ki. Ki menti meg Valerie-t? Meg tudja menteni saját magát? A klasszikus gyermekmese lebilincselő újragondolásában nehéz lehet megtalálni a happy endet.

2015. december 6., vasárnap

Cecelia Ahern - Évről évre


Az írónő megint azt teszi, amiért annyian szeretik: megindító e-novellájában az emberi érzések mélyére hatol, ezúttal egy karácsonyi mese formájában. Egy merengő karácsonyfadísz szemszögéből mutatja be egy család szentestéjét: az idősödő szülőket és civakodó felnőtt gyerekeiket, akik talán nem is tudják, hogy az együtt töltött ünnepek életük legértékesebb pillanatai. Évről évre.









2015. december 5., szombat

Móricz Zsigmond - Árvácska

Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja -megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek -amint Móricz vallotta- „ a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel”. A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet „csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait”.

2015. december 2., szerda

Eric Knight - Légy hű magadhoz


Eric Knightnak ez a műve háborús regény, mégsem csak a fronteseményeket mutatja be, hanem a hátország életét is – egy szabadságos katona és egy katonai segédszolgálatot teljesítő lány szerelmének tükrében. Amíg Clive és Prudence történetét figyelemmel kísérjük, megismerkedünk a háborús Anglia társadalmi osztályainak életével meg az angol hadsereggel is. 

Az a kép, melyet Knight Angliáról fest, sötét, vigasztalan. Maga a hős, aki valamennyire az író nézeteit fejezi ki, az élet és az eszmék szélsőségei között vergődik, s létének nagy kérdését csak a véletlen halál oldhatja fel. 





2015. november 29., vasárnap

Az éhezők viadala - A kiválasztott 2. rész - A film


Egyáltalán nem terveztem, hogy bejegyzést fogok írni a filmről, de tegnap este olyan nagy hatást gyakorolt rám, hogy egyszerűen nem mehetek el mellette szó nélkül. Már csak azért sem akartam, mert a Kiválasztott első része szörnyen unalmas volt, és szerintem felesleges volt kettészedni, de persze tudom, hogy ez dupla pénz és dupla élvezet - legalábbis a filmeseknek biztos, a nézők-rajongóknak már annyira nem.. Az egyetlen dolog, ami megmaradt bennem az előző részből, az Peeta volt a végén, akit elég durván őrültre sikerült megcsinálniuk.

2015. november 28., szombat

A hónap rajongója pályázat -- November 2.0 Kvíz - Mennyire ismered a sorozatot?


Sziasztok. Mivel októberben is nagyon népszerű volt mindkét páráválasztós bejegyzésem, úgy döntöttünk - A párválasztó - The Selection oldallal közösen -, hogy most is kettőt hozunk, természetesen még mindig a hónap rajongója projekt keretében. Most a szórakozás és a kikapcsolódás a cél, ugyanis egy a sorozattal kapcsolatos kvízt hoztunk nektek. A kérdésékeben Edith segítségét kértem, hiszen mégis csak ő a téma szakértője, így a kicsit fejtörősebb, de frappánsabb kérdéseket neki köszönhetjük :)

2015. november 24., kedd

Stephen Chbosky - Egy különc srác feljegyzései

Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.


2015. november 21., szombat

Lucinda Riley - Éjféli rózsa

Egy életen át tartó szenvedély. Egy végtelennek tűnő kutatás.
A tizenegy éves Anahita egy indiai hercegnő unokatestvéreként V. György brit király indiai koronázási szertartásán ismerkedik meg a dzsaipuri maharadzsa lányával, Indira hercegnővel, akivel életre szóló barátságot köt. Társalkodónőként elkíséri a hercegkisasszonyt Angliába, ahol egy jó nevű bentlakásos iskolában kezdik meg tanulmányaikat, közvetlenül az első világháború kitörése előtt. Amikor a bombázások megkezdődnek, Indira hercegnő aggódó édesanyja Austbury Hallba, a dartmoori lápvidékre küldi a lányokat, hogy ott várják meg a vészterhes időszak végét. Anahita az Austbury kastélyban töltött szünidő alatt ismeri meg az ifjú örököst, Donaldot, akiről minden porcikájában érzi: a fiú örökre megváltoztatja a sorsát. 
Nyolcvan évvel később az elhagyott, némaságba és dermedtségbe burkolózó Astbury Hall újra megtelik élettel: a huszadik század Angliáját megörökítő film forgatásának ad otthont, és nem kisebb sztárt tudhat a falai között, mint Rebecca Bradley-t, az ünnepelt amerikai filmszínésznőt. Azt azonban senki sem sejti, hogy a sikeres, gazdag és tehetséges fiatal színésznő menekül – az életét megkeserítő nyilvánosság, a hírnév és újdonsült vőlegénye elől. A kastély gazdája, az utolsó Astbury azonban talpig úriember, és felajánlja kastélyának védelmét a fiatal színésznőnek, aki kísértetiesen emlékezteti őt saját nagyanyjára. 
A forgatásba belecsöppen Ari Malik, Anahita dédunokája, aki azzal a küldetéssel érkezik dédanyja élettörténetének e fontos színhelyére, hogy beteljesítse a haldokló asszonynak tett ígéretét: találja meg elveszett fiát. Ari és Rebecca együtt kezdik meg a nyomozást, amely egyre sötétebb és sötétebb titkokra nyit ajtót…

2015. november 20., péntek

Cover Reveal - Jessica Park Left Drowning – Lélegezz velem!


Sziasztok. Meghoztam életem első Cover Reveal-jét Jessica Park legújabb regényéről. Őszintén szólva véletlenül akadtam rá a KMK oldalán a Lélegezz velem!-re. A héten ugyanis megnéztem, hogy előrendelhető-e már a Flat-Out Celeste, és akkor dobta ki  a könyvet. Természetesen rögtön ,,lecsaptam" a fülszövegre, ami fel is keltette az érdeklődésemet. Nagyon szeretem az írónő stílusát, ezért nagy reményeket fűzök új könyvéhez.

2015. november 15., vasárnap

Kate Morton - Felszáll a köd - Köd előttem, köd utánam...


,,A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely és benne mi vagyunk egymásnak a lámpások. Ahogy ma este a lámpák halvány fényei idevezettek titeket, úgy vezetjük mi is egymást az élet hideg homályában. Sokan magukhoz ölelik a sötétséget, elrejtőznek benne, de nekünk erre semmi szükségünk. Lépjünk előre, és világítsunk egymásnak!A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz."/A. M. Aranth: Dobszó a ködben/

November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában, és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, ami az autóba ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről lenézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amikről az első ránézésre, nem is gondolnád, hogy beleillik e fátyolos témába. Talán nem fogalmaztunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük, mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!

2015. november 12., csütörtök

,,After-őrület" - Miután elbuktunk könyvértékelés + Before extrák


A héten fejeztem be a Miután elbuktunk könyvet, és arra gondoltam, hogy nem egyszerű értékelést fogok írni, hanem egy kicsit kibővítem a sorozatról hozott extrákkal, és nem utolsó sorban a hamarosan megjelenő Before érdekességekkel. Már az After sorozat harmadik részén vagyok túl, de még mindig töretlen rajongója vagyok Anna könyveinek. Nem mondom, hogy nem akasztanak ki néha napján a szereplők, hiszen előfordul olyan is, hogy egy kicsit félre kell tennem a könyvet, hogy feldolgozzam az eseményeket. Ennek ellenére - akár csak Tessa - én is mindig visszatérek, mert egyszerűen tudnom kell, hogy mi lesz a vége. Na de ne szaladjunk ennyire előre, először is a harmadik könyvről mondanám el a véleményemet...

2015. november 9., hétfő

Debbie Macomber - A fagyöngy alatt

Addie Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes floridai hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy baleset keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el?

2015. november 8., vasárnap

A hónap rajongója - november - The Crown borítóértékelés

A Párválasztó sorozatról mindig van mit írni, hiszen folyamatosan árad felénk információ, legyen szó a Happily Ever After megjelenéséről, vagy éppen a The Crown borítóleplezéséről... Nos igen, a napokban - a rajongók nagy örömére - bemutatták a sorozat utolsó részének borítóját. A novemberi hónap rajongója projekt keretében (igen, ismét jelentkezünk!) az új borítóról fogok írni egy kicsit részletesebben. Saját véleményem mellett megmutatok néhány rajongói elképzelést a The Crown borítójáról.

2015. november 5., csütörtök

S. J. Watson - A másik én

Végzetes vonzerő… online.
Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?
Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát… az uralmat a tettei felett… és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.
A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.

2015. november 3., kedd

Ünnepi Nyereményjáték - A Nyertesek


Sziasztok. Meghoztam az Ünnepi nyereményjátékom nyerteseinek a nevét. Amit mindenképpen el szeretnék mondani, hogy nagyon hálás vagyok, amiért ilyen sokan részt vettetek rajta, nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lesz a játék. És ilyenkor egy kicsit azért reménykedek abban is, hogy a játékon keresztül azért megtetszett az oldalam is, és lesznek visszatérő látogatóim a résztvevők között :)

2015. november 2., hétfő

Lana Millan - Átkozott Hannah Brown


Hannah Brown televíziós szerkesztő, aki, ha nagyon muszáj, műsorvezetőként is megállja a helyét. Makacs, akaratos, többnyire magával is elégedetlen, esendő nő. Időnként fenemód kritikus, a barátaival is kíméletlen, mégis jószívű, és gondoskodik azokról, akiket szeret.
 A boldogság keresése nehéz feladat, főleg, ha az ember a saját vágyaival sincs teljesen tisztában. Hannah botladozó, gyakran elbizonytalanodó, ám a céljait és a szerelmet kitartóan kereső, szerethető figura, aki gyakran bajba kerül, de kimászik belőle, hogy a gyökerei kutatásának kellős közepén egyszer csak magát és a társát is megtalálja. 
Ismerős a helyzet? Lányok, vigyázzatok! Ez a hol fanyar-humoros, hol keserű, hol édes, de mindenképpen izgalmas lányregény veletek is megtörténhet. 
Nem biztos, hogy egy szép napon a kezében karácsonyfatalpat szorongató, félmeztelen szexistent találtok az erkélyeteken, de jobb, ha nyitva tartjátok a szemeteket, mert bármelyik kanyarban rátok kacsinthat az élet egyik pajzán kihívása vagy öröme. 
Kinek-kinek a magáé.

2015. október 31., szombat

Michelle Hodkin - The Unbecoming of Mara Dyer – Mara Dyer eszmélése


Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő, rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karaktereiBizony ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. 

2015. október 29., csütörtök

Pamela Redmond Satran - Korához képest - Younger Könyv vs. Sorozat

Akár a srác anyja is lehetne.
Alice mindig is fiatalabbnak látszott a koránál, még őszülő hajjal és lompos New Jersey-i háziasszony-megjelenésével is. Most, hogy a férje lelépett, a lánya pedig már felnőtt ember, Alice-nek égető szüksége támad egy teljesen új életre. Így aztán hagyja, hogy szilveszter estéjén a legjobb barátnője, Maggie, a menő New York-i művész átalakítsa külsejét. A csodatévő hajfestéknek és szűk farmernek köszönhetően Alice hamarosan tényleg fiatalnak látszik, ahogy az egy manhattani bárban eltöltött éjszaka során is bebizonyosodik. Éjfélkor egy olyan sráccal csókolózik össze, aki még pólyás baba volt, amikor ő már középiskolába járt.
Olyan remekül szórakozik, hogy fütyül mindenre.
Alice-t a Joshnak beadott ártatlan kis hazugság arra a gondolatra csábítja, hogy ha senki sem firtatja a korát, akkor nem is kell elárulnia. Rögtön jelentkezik is egy állásra, amit egyszer futólag már betöltött, mielőtt főállású anyuka lett volna belőle – és meg is kapja. Josh időközben fülig belezúg Alice-be, aki egész egyszerűen sokkal dögösebb a korban hozzáillő csajoknál. Huszonkilenc éves körülinek taksálja – Alice pedig huszonkilenc éves kora óta, vagy talán életében először úgy érzi, hogy az élet rengeteg lehetőséget tartogat a számára. Sajnálatos módon az egyik ilyen lehetőség az, hogy le fog bukni.

2015. október 27., kedd

Halloweeni Blog Rémálom - The Walking Dead - zombik


Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is) - kiraktunk az ablakba néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő, rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt. Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. 

2015. október 26., hétfő

The Selection - A hónap rajongója pályázat: október 2.0


Sziasztok. Meghoztam az októberi hónap rajongója projekt második részét. Még mindig az itthon 2016. elején megjelenő Happily Ever After a témánk. A legutóbbi bejegyzésben magáról a könyvről írtam általánosan, véleményeket emeltem ki róla, most pedig belekukkantunk egy picit a könyvbe, ugyanis még több képet és idézet láthattok a bejegyzésben. Ráadásul hoztunk egy vicces kis játékot is, amiben Ti is megírhatjátok a sorozat befejezést, nem kell hozz más, csak a születési dátumotok. :)

2015. október 23., péntek

Abbi Glines - Te vagy nekem a tűz (Sea Breeze 2.)


Marcus Hardy abban bízott, hogy egy kellemes év vár rá a főiskolán, és végre elfelejtheti az előző nyarat. De családi bonyodalmak miatt vissza kellett költöznie az óceánparti Sea Breeze-be. A szoknyavadász Cage-nél húzza meg magát, ám a lakásban folyamatosan ki-be járnak az emberek. Többségükben hosszú lábú lányok, akik legfeljebb egy-két éjszakát töltenek ott. 
Marcus próbálja összeszedni magát, de úgy tűnik, ezt a nehéz időszakot csak egyetlen dolog tudja feledtetni: egy gyönyörű, vörös hajú lány. Willow – avagy Low – gyakori vendég Cage lakásában. Kettejük viszonya nem egyszerű: Cage kihasználva a főiskolai baseballsztárság előnyeit, minden csinos lányt meghódított, aki csak az útjába került, de úgy képzelte, hogy feleségül fogja venni Low-t, ha már kitombolta magát.  Marcus képtelen felfogni, hogyan működhet ez a kapcsolat, mindent megtett annak érdekében, hogy lebeszélje erről Cage-et és Willow-t. De aztán a szépen felépített tervet keresztülhúzza egy elképzelhetetlennek tűnő felismerés. Marcusnak választania kell Low és a családja között. Mert amikor kiderült az igazság, nem maradt más választása.

2015. október 20., kedd

Ann Aguirre - Horda

A horda megérkezett.
Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.
Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk. A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…

2015. október 17., szombat

The Selection - A hónap rajongója pályázat: október

Sziasztok. Mivel az előző hónapban is igen csak aktívak voltatok, októberben is folytatódik a Hónap Rajongója Pályázat. Most nem is várunk el tőletek mást, mint hogy egy kicsit aktivizáljátok magatok A párválasztó - The Selection facebookos oldaodalon és az én oldalamon (igyekszem én is minél több Párválasztós infót megosztani), illetve nagy előnyt jelent az is, ha kommenteltek ez alá a bejegyzés alá: magáról a rajongói projektról, a sorozatról, a megjelenésről, akármiről, ami a témába kapcsolódik, csak halljuk a hangotokat. :)

2015. október 14., szerda

Carina Bartsch - Türkizzöld tél

A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?

2015. október 12., hétfő

Liebster Blog Award

Sziasztok. Ma egy nem mindennapi bejegyzést hoztam, hiszen Hilla volt olyan kedves, és jelölt a Liebster Blog Award díjra. Ezúton is köszönöm neki. Hogy mit is jelent ez pontosan, azt most itt nem is részletezném, hanem inkább belevágok a részletekbe.


2015. október 10., szombat

Ünnepi Nyereményjáték


Megérkeztem a beígért Ünnepi Nyereményjátékkal. Csak azért késtem ennyit, mert azt szerettem volna, ha mindegyik nyeremény megérkezik a játék kezdetéig. A részvételhez a  Rafflecopter dobozt kell majd kitöltenetek. Tudom, hogy nem mindenki szereti ezt, de én úgy gondolom, hogy így tudom a legjobban leellenőrizni, hogy minden feltételt teljesítettek-e. Főleg, hogy ilyen sok szép mindent nyerhettek :) Egyébként én tényleg szívesen segítek ám, ha valaki nem tudja, hogy kell kitölteni. 

2015. október 8., csütörtök

Rachel Van Dyken - Egyetlen méreg

Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 
A szenvedély. 
Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 
Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel?


2015. október 5., hétfő

Gwenda Bond - Lány a kötélen

"Üdvözli nézőit a Cirque American!
A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást…
Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat – egy hírhedt, balszerencsét hozó tárgyat – a jelmezén, Jules kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordozó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása: segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza. 
De mitől óvja annyira nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak Jules számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?"

2015. október 3., szombat

Blogger Identitiy Tag


A Kis Könyves Bloggerekkel ismét egy Book Taget hoztunk, de most ez egy kicsit különlegesebb az eddigieknél, ugyanis saját gyártású kérdésekből állítottuk össze, így ez most személyesebb lett. Ez a Tag a kezdetekről, a blogolási szokásunkról, és egyáltalán arról szól, hogy mégis minek a hátasára indítottunk éppen könyves blogot...

2015. október 1., csütörtök

Anna Todd - Miután összecsaptunk

Tessa mindent elveszíthet. Hardin semmit sem veszíthet… csak Tessát.
Miután összecsaptunk, az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt. A nehéz kezdet után úgy tűnt, hogy Tessa és Hardin végre egyenesbe jön egymással. Tessa már megtapasztalta, hogy Hardintól nem áll távol a kegyetlenség, de nagyon megrendül, amikor egy váratlan esemény lerántja a leplet a kapcsolatuk eredetéről, és Hardin titokzatos múltjáról.  Már megszokta, hogy Hardin olyan, amilyen… De tényleg ő az a mély érzésű, figyelmes fiú, akibe a durva felszín ellenére beleszeretett… vagy egész idő alatt egy idegen volt? Tessa legszívesebben elmenekülne, de ez nem olyan könnyű. Kísértik az szenvedélyes éjszakák emlékei, nem tudja elfelejteni Hardin érintését és mohó csókjait. 
Mégsem biztos abban, hogy el tud viselni egy újabb megszegett ígéretet. Annyi mindent feladott és kockáztatott Hardinért! Az iskolát, a barátait, az anyjával való kapcsolatát. Otthagyta a barátját, aki igazán szerette, és most talán egy ígéretes karrierről is le kéne mondania miatta. Tényleg itt lenne az ideje, hogy továbblépjen. 
Hardin tudja, hogy hibát követett el, talán a legnagyobbat egész életében. Mégsem adja fel harc nélkül.
De meg tud-e változni? Meg fog-e változni a szerelem kedvéért?

2015. szeptember 28., hétfő

Ekker Éva - Sarki tűz

A kötet 12 novellát foglal magába. Történeteik között látszólag nincs semmilyen összefüggés, mind a helyszínek, mind a cselekmények rendkívül változatosak. Sosem látott természeti jelenség tűnik fel az Északi sarkon, furcsa dolgok történnek az óceánból frissen kiemelkedett szigeten, a dzsungel mélyén felfedeznek egy mindeddig ismeretlen kannibál törzset, világraszóló valóság show–t rendeznek egy gigantikus szállodaépítés kapcsán. A keresztesek rég elrejtett kincsének nyomában eljutunk a sivatagba, idegen civilizációkat kutatva távoli bolygókra, sőt a jövőbe, és a múltba is. Máskor szokványos, hétköznapi környezetben fordulnak elő meglepő események. Rejtélyes tárgyat találnak a mezőn elhagyott hulla mellett, merényletet követnek el egy szigorú büntetőbíró ellen, és modern Hamupipőke mesébe csöppen egy elidegenedett munkahelyen robotoló, romantikus lány. Mi a közös mégis ezekben a novellákban? Az a sajátos világszemlélet, ami valamennyit jellemzi. A történetek valójában mindig egy-egy vezérgondolat köré épülnek, mellyel az író életünk, létünk alapvető kérdéseire szeretné irányítani a figyelmet, illetve gondolkodásra késztetni az olvasót.

2015. szeptember 26., szombat

Anna Todd - Miután

EGY SZENVEDÉLYES SZERELEM TÖRTÉNETE, AMELY MILLIÓKAT HÓDÍTOTT MEG VILÁGSZERTE.
Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, az élet megváltozott.
Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább. 
Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott. 
Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt. Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához. Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt? 
Talán azért, mert ez szerelem?

2015. szeptember 21., hétfő

Samantha Shannon - A Mímes Rend - Ünnepi bejegyzés

Paige a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították… Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek.







2015. szeptember 15., kedd

Autumn Book Tag


Habár jelenleg az időjárás nem tükrözi, mégis elérkezett a diákok és tanárok rettegett évszaka, az ősz. A nappalok rövidülnek, a levelek sárgulnak, a buszok, vonatok megtelnek, a meleg ruhák előkerülnek, ez csakis egy dolgot jelenthet, hogy az év talán legszebb évszaka beköszöntött. Ez talán az olvasási szokásunkra is kihathat, hiszen gyakran a hűvös, szeles idő elöl bemenekülünk a biztonságos, meleg kuckónkba, és egy kis meleg ital elfogyasztása mellett előveszünk valami izgalmas olvasnivalót. Én személy szerint nagyon örülök az ősznek, már csak azért is, mert idén e hűvös évszakban nagyon sok új könyv fog megjelenni, amikre már régóta fáj a fogam. Többek között erről is szól az Autumn Boog Tag, amit - szokásunkhoz híven - a Kis Könyves Bloggerek lelkes csapatával töltöttünk ki. 

2015. szeptember 12., szombat

Samantha Shannon - Csontszüret

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.
2059. Scion London. Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel 
Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

2015. szeptember 9., szerda

The Selection - A hónap rajongója pályázat: szeptember


Talán már néhányan észrevettétek  a blogom a facebbokos oldalán, hogy A párválasztó-The Selection adminjával közösen új kampányba kezdtünk. Mivel néhány hete voltam olyan szerencsés, hogy megnyertem a Párválasztó oldal hivatalos bloggere címet, úgy döntöttünk, hogy ideje összeállni, és belekezdni valami újba és izgalmasba. Nem kell aggódni ti sem maradtok ki semmiből, sőt mi nagyon örülnénk, ha minél többen aktivizálódnátok, és megmutatnátok, hogy hozzánk hasonlóan, ti is igazi Párválasztó-rajongók vagytok.

2015. szeptember 7., hétfő

Ann Aguirre - Helyőrség

Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője
Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja. 
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az. 
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…

2015. szeptember 3., csütörtök

Sara Crowe - Campari reggelire


Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra biztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…




2015. augusztus 29., szombat

Ann Aguirre - Menedék

A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

2015. augusztus 26., szerda

A. O. Esther - Gombnyomásra 2.


Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket.  Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra… 
A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül. 
Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére. 
De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?

2015. augusztus 23., vasárnap

Jodi Picoult - Szívtől szívig

E bravúros fordulatokkal tarkított, megindító regény egy gyilkosságért halálra ítélt férfi történetét dolgozza fel, aki azért küzd, hogy felajánlhassa szívét egykori áldozata szívbeteg kislányának. A kisvárosias New Hampshire államban e szándéka, és a személye körül kialakuló legendák alaposan felborzolják a kedélyeket. Egy talpraesett jogásznő és egy fiatal katolikus pap mégis a férfi ügye mellé áll – miközben az események hatására mindkettejük élete gyökeresen megváltozik.
A népszerű írónő, a Nővérem húga és a Tizenkilenc perc szerzője, e kötetében is rendkívüli érzékenységgel foglalkozik olyan kényes témákkal, mint a szervadományozás, a halálbüntetés és a vallásos meggyőződés. A könyv több héten keresztül vezette a New York Times bestseller-listáját.