„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. december 4., csütörtök

Top Ten Thanksgiving


Sziasztok! A mai napon összegyűjtöttem az év tíz legjobb könyvét, amelyet idén olvastam. És mindezt Hálaadás keretében. Tudom, tudom egy csöppet elkéstem (konkrétan egy hetet), de ez most így sikerült. Ez a feladat azért is nehéz, mert tudom, hogy még decemberben nagyon sok könyvet akarok elolvasni, és még sok új számomra kedves folytatás fog megjelenni, de hát mint tudjuk "az élet nem kívánsággyár". A lényeg, hogy még így is, hogy egy hónap van hátra az évből, nagyon sok könyvön vagyok túl, és eléggé nehéz volt tízet kiválasztani, amelyek felforgatták az életemet. (mármint azért volt nehéz, mert túl sok ilyen volt) Próbáltam olyan könyveket választani, amelyek bizonyos érzelmeket kiváltottak, amelyeken sírtam, nevettem, dühöngtem vagy éppen mindet egyszerre. Nyilván azért van még rengeteg más könyv is, amit nagyon szerettem, de most ezek jutottak eszembe:) Mindegyik helyezett végére odaírtam egy-egy mondatban, hogy miért őt választottam.  


10. Kiera Cass - Az igazi
A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.  Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. "Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére. Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."
Muszáj volt a trilógia egyik kötetét feltüntetnem, mivel nagyon szerettem a Párválasztó történeteket. Mégis az utolsó részt választottam, mert itt már Americának végre sikerült döntenie, és minden a helyére került:)


9. Kristin Cashore -A garabonc
Katsa, a garabonc Úrnő, egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolc éves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni. Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pongor herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért. Nem számít arra, hogy Pongor a barátja lesz. Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról – a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül… 
Ezt a könyvet csak  Katsa miatt választottam, mivel nagyon szerettem a karakterét, azt ahogyan a kemény páncélja folyamatosan olvadt fel a történet során.

8. Sophie Kinsella - Tudsz titkot tartani?
Emma épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára… Emma olyan, mint bármely lány a világon. Neki is vannak titkai. 
Jajj, hát ez a könyv csakis a humora miatt kerülhetett fel a listámra. Szerintem ennyit semmilyen más könyvön nem nevettem:)

7. John Green- Csillagainkban a hiba
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… 
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Erről a könyvről nemrég írtam bejegyzést,szóval nagyon nem is ragoznám. Legyen elég annyi, hogy szeretem azt, ahogyan Jonh Green látja a világot

6. Ann Kelly - Szenvedélyes viszonyok
Mikor a gyűlölet szerelembe csap át… Amikor Tatum Milano először találkozott Jace Bentonnal, be akarta verni a srác orrát! Most is őrülten dühös rá. Mit képzel magáról ez az alak? Tatum összes barátját az ellenőrzése alatt tartja, és mindig mindegyikben talál valami hibát! 
Jace már évekkel ezelőtt Tatum védőszentjének nevezte ki magát, és még most is úgy gondolja, hogy az ő feladata megóvni a lányt a bajoktól. De mi lesz most, amikor a lány elvállalt egy olyan munkát, ahol állandóan pisztolyt kell magával hurcolnia?! Jace-t a hideg is kirázza e gondolatra.

Amit persze egyikőjük sem vesz észre, az az, hogy a legnagyobb ellenségek néha könnyen szenvedélyes szerelmesekké válhatnak… Amikor Tatum rájön, hogy ő valójában Jace-t akarja, a srác problémái akkor kezdődnek el igazán!
Azt hiszem a címben minden benne van. A könyv tele van túláradó érzelmekkel, szenvedéllyel, feszültséggel, egyszerűen csak jó:)


5. Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek


Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 

Amikor a Tudsz titkot tartani? könyvnél azt mondtam, hogy ennyit nem nevettem még, most akkor azt mondom, ennyit nem sírtam még egy könyvön. Annyira sajnáltam Willt, Lout és ezt az egész szerencsétlen helyzetet, amiben találkoztak...

4. Helena Silence - Ezüsthíd

Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről. Vagy talán ezek sem. 
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet. Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett? Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.
Erről a könyvről jövő hétre tervezek beszámolót, úgyhogy nem nagyon akarom előre lelőni a poént. A lényeg, hogy ez a történet teljesen feldúlta a lelkivilágomat.

3. Jennifer L. Armentrout - Ónix

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás… Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban. De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
Itt nem sokat akarom magyarázkodni, egyszerűen imádom a sorozatok, a könyvmoly, blogger Katy-t és persze Daemon Blacket is:)

2. Susan Elizabeth Phillips - Angyali csók

Alex Markov és Daisy olyanok, mint a tűz és a víz. Alex mogorva, (természetesen) jóképű és igazán modortalan azokkal a nőkkel, akiket nem tart többre haszontalan, pénzleső piócáknál. Daisy egyszerű üzleti megállapodásnak reméli a házasságukat, Alex azonban lerántja a felső tízezer világából és ragaszkodik hozzá, hogy Daisy vele tartson oda, ahol dolgozik. Upsz, elfelejtettem megemlíteni, hogy vándorcirkusz igazgató. Daisy ellenben a végtelenségig undorodik az állatoktól. Az undoránál már csak a félelme nagyobb. Amikor márkás ruhában és magassarkúban megérkezik a cirkuszba, úgy érzi magát, mint egy partra vetett hal. 
Sokan azt mondanák erre a könyvre, hogy csak egyátlagos romantikus könyv, de Daisy és Alex története olyan nagyon közel került a szívemhez, hogy gondolkodtam az első helyen. Daisy ereje és kitartása, Alex határozottsága és férfiassága engem levett a lábamról. (egyébként anyukámat is, amióta ajánlottam nekicsal ehhez hasonlót kér:))

1. Anita Gayn - Senkinek sem kellesz
Emily, a kissé különc lány kénytelen az apjához, és annak új családjához költözni. Nyolc évnyi távollét után beilleszkedni nem is olyan könnyű feladat számára, főleg, miután gyerekkori barátja, Matt mindent megtesz azért, hogy Emily ne érezhesse jól magát…
„– Szerettem volna bocsánatot kérni tőled.
– Tényleg? – kérdeztem kicsit hitetlenkedve. – Pontosan miért is?
Kinyitotta az ajtót.
– Ezért! – vágta rá, és egy hirtelen mozdulattal belökött a kis helyiségbe. Mire egyet pisloghattam volna, rám csapta az ajtót. Teljes sötétség borult rám. Rájöttem, milyen naiv hülye vagyok.
– Ez nem vicces, Matt! – Hallottam az ajtózár kattanását. – Engedj ki!
Gonosz nevetést hallatott. Nyeltem egyet, hogy elnyomjam a rám törő pánikot.
– Kérlek, Matt, engedj ki! – ismételtem. Nagyon nem bírom a sötét helyeket.
– Tegnap azt kérdezted, hogy mit akarok, igaz? – hallottam a hangját. – Most ott vagy, ahol akarom!” 
A kedvencem. Sajnos annak ellenére, hogy mennyire szeretem, nem tudom beszerezni papír formában, mivel annak idején csak 50 példányt nyomtak magánkiadásban. De azért próbálkozok:))
Katica is megcsinálta a listáját a Könyvextrák oldalon:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése