„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. december 22., hétfő

Kemese Fanni - A viharszívű Mya Mavis

Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez? Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre. 

A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk. 


Egy újabb folytatás, aminek a megjelenését már remegve vártam. A Napszemű Pippa Kennt annak idején nagyon szerettem, és örülök neki, hogy Fanni ismét megmutatta, hogy mire képes. Az újabb kötet is tele van izgalmakkal, harccal, renget új érdekes szereplővel, és persze a szerelmi szál sem maradt el.

A történet ott folytatódik, ahol annak idején abbamaradt. Pippa és Ruben eljutott a kolóniába, ahol Ruben legnagyobb meglepetésére bátyja is tartózkodott már egy ideje. Annak idején emlékszem mennyire örültem, amikor kiderült, hogy Gage mégsem halt meg. Annak viszont már nem örülök, amit szegény Pippával tettek. Azért, hogy nehogy belehaljon a sápadtak okozta sérülésekbe, sápadt gént fecskendeztek belé, amitől ronda, sárga karmai lettek. Ezt nem igazán értettem, hogy miért kellet, és nagyon sajnáltam, a lányt mivel egész életében ezekkel a szörnyekkel harcolt, és most rettegnie kellet, hogy nehogy ő is azzá váljon. A napszemű lány mellett megismerkedhettünk a címadó Mya Mavissel is, aki Pippa szöges ellentéte visszahúzódó, rettegő természetével. Myanak jövőbe látó képességei vannak, de a legtöbb ember nem hisz neki, lenézik őt a "feltűnési viszketegsége" miatt. Még akkor sem hisz neki senki, amikor megjósolja, hogy hamarosan a sápadtak betörnek a kolóniára...

Mya-t nagyon megkedveltem a történet során, annak ellenére, hogy ő nem olyan erős, mint Pippa, mégis valahogy megvolt a maga bája, amitől szerethetővé vált. Ennek ellenére még mindig Pippa számomra a befutó. Engem teljesen megnyert bátorságával, határozottságával, de mégis látszik, hogy miként tudja Ruben kibillenteni őt a kemény szerepéből, amitől megláthatjuk az érző oldalát is. Na és Ruben... Hát róla sok jó nem tudok mondani, nagyon haragudtam rá az egész könyv során, amiért ilyen távolságtartóan viselkedett Pippváal. Az első rész nagy szerelme, és ígéreti ebben a részben igencsak elhalványulni látszódtak... Pippa családját is nagyon megkedveltem: Hestert, Hazelt, Philt, még Petert is, aki úgy érzem a jövőben még nagyon sokat fog jelenteni a sárga szemű harcoslánynak.:)





Összegezvén azt mondanám, hogy Pippa ismét elfoglalt egy újabb biztos helyet a szívemben. Sajnáltam őt azért, mert látta, hogy miközben ő éveken át életre-halálra harcolt a sápadtakkal, gyakran hetekig éhezett, a kolóniában élők jól érezték magukat. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen az igazi harc, hogy milyen az amikor nincs családod, amikor már szinte elfelejted azt, hogy kell beszélni, mert évekig nem szól hozzád senki. Hogy milyen magányosnak lenni... És mikor bekerült a kolóniára rájött, hogy ezeken a szörnyű éveken keresztül végi volt neki egy családja, aki csak az ő érkezésére várt.

Kedvenc idézet:
"Arra gondoltam, hogy éveken át, amikor egyedül bámultam a csillagokat az éjszakai égbolton, az itteniek ugyanígy összegyűltek, és rólam daloltak. A lányról, akitől mindent elvettek a sápadtak...
...Gage visszafordult a daloló tömeg felé, engedett a szorításán, hogy elvehessem a kezemet. Én is a dalolók felé fordultam, és nem vettem el. Amikor a vendégek egyszerre magasba emelték a poharukat, néhányan csendben felém fordultak. Megszorítottam Gage kezét, és ő visszaszorított.
Becsuktam a szemem, egy könnycsepp kiszorult a szemhéjam alól.
Az a könny a lánynak szólt, akitől mindent elvettek a sápadtak, és a saját erejéből mégis kitartott."
Aláírt könyv és könyvjelző Fannitól:












Értékelés:5/5



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése