„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. október 8., szerda

Suzan Elizabeth Phillips - Angyali csók

Alex Markov és Daisy olyanok, mint a tűz és a víz. Alex mogorva, (természetesen) jóképű és igazán modortalan azokkal a nőkkel, akiket nem tart többre haszontalan, pénzleső piócáknál. Daisy egyszerű üzleti megállapodásnak reméli a házasságukat, Alex azonban lerántja a felső tízezer világából és ragaszkodik hozzá, hogy Daisy vele tartson oda, ahol dolgozik. Upsz, elfelejtettem megemlíteni, hogy vándorcirkusz igazgató. Daisy ellenben a végtelenségig undorodik az állatoktól. Az undoránál már csak a félelme nagyobb. Amikor márkás ruhában és magassarkúban megérkezik a cirkuszba, úgy érzi magát, mint egy partra vetett hal.
Daisy Devreaux az a fajta nő, akit túl gyakran ítélnek meg a megjelenése és a híre alapján, Alex pedig elköveti azt a megbocsáthatatlan hibát, hogy mindkettőt megteszi. Ez a lelketlen férfi azonban méltó társra talál Daisyben, akinek semmi mása sincs, csak a hatalmas szíve. Harca azért, hogy elfogadják és tiszteljék, fájdalmas és őszinte; együtt sírunk vele. Azt hihetnénk, hogy meg fog törni a megpróbáltatások súlya alatt, ám ehelyett felnő. Megtanulja, hogy az az ember, aki partikra járt, nem az igazi Daisy volt. A szenvedély nemsokára égi magasságokba repíti őket védő háló nélkül. Jó látni, hogy Mr.„én-vagyok-a-jó-te-meg-a-rossz” Markov a végére elnyeri méltó büntetését, bár addigra már megszeretjük.


Jajj, de régen adtam én már 5*-öst egy könyvre:)...
Új könyv kerül a kedvenceim közé! Imádtam minden egyes részletét, mondatát, sorát, még a hibáit is. Ez volt az első könyvem Suzan Elizabeth Phillipstől (és nem az utolsó, mióta ezt olvastam, már a harmadiknál járok!), és az elő olyan könyv, ami cirkuszban játszódik. Nagyon tetszett a helyszín, mivel én is állatbarát vagyok, ezért örültem Daisy különös kötödésének az állatok iránt. Mindkét főszereplő karakterét tökéletesen megformálta az írónő. Az tulajdonságaik, az erősségeik, hibáik mind-mind olyan emberekké tették őket, amik egy jó romantikus könyvhöz kellenek. Azt se feledjük el, hogy mostanában én inkább olyan könyveket olvastam, amik fiatalokról szóltak, és most ráébredtem arra, hogy mennyire jó az, ha érett(na jó, nem mindig), felnőttek a szereplők:)
A történet szerint Daisyt rákényszeríti apja, hogy házasodjon össze a jóképű, gazdag, de annál mogorvább Alex Markovval. A lány igazából nem tud róla sokat, de amikor az esküvő után elkezdik élni "közös életüket" teljesen letaglózza a hír, hogy a férfi egy cirkusz igazgatója. Nem elég, hogy fél az állatoktól, de férje nem rejti véka alá, hogy mennyire ellenszenves neki, ráadásul közös házuk, nem más mint egy koszos lakókocsi, amiben csak egy kétszemélyes ágy, és egy kanapé található. Ki lehet találni, hogy szegény Daisy hol töltötte az éjszakákat. A legrosszabb az egészben, hogy férje utálja őt, elkényeztette úri hölgynek látja őt (vagyis apja így írta le neki), és nem kíméli a mindennapjait. Keményen dolgoztatja őt, a legnehezebb feladatokat bízza rá, hogy a lány minél előbb elmeneküljön. A lány ugyanolyan magányosnak és kiközösítettnek érzi magát, mint Sinjun, a tigris. De Alex legnagyobb csalódására(vagy inkább ámulatára) Daisy nem hátrál meg. Kitartóan végigcsinál mindent. Nem mondom, hogy könnyű, mert nem az, sokszor legszívesebben feladná. De nagy kitartása, vagy inkább makacssága nem hagyja, hogy megszégyenüljön. De ezek a munkák amúgy a hasznára is válnak, mert sikerül megtalálnia önmagát, ráadásul legyőzi félelmeit az állatokkal szemben, sőt nagyon megszereti őket, és ő lesz a gondozójuk. Szóval miután Alex rájön, hogy a lány nem az akinek hitte, egyre jobban vonzódik hozzá és megtörténik az elkerülhetetlen :)

Én igazából nem is fokoznám tovább a történetet, csak annyit mondanék, hogy Daisy és Alex a két legkülönbözőbb karakter, mégis sikerül meglátniuk a másikban a jót, vagy inkább azt, ami önmagukból hiányzik. Azt hiszem erre mondják azt, hogy kiegészítik egymást:) Mindenképpen szeretnék kitérni Daisy és az állatok kapcsolatára. A cirkuszban nem sok állat van, ráadásul az elején nem is nagyon kedvelik a lányt. A majom kigúnyolja, az elefántok fellökik őt, és persze ami nem maradhat ki, a láma arcul köpi. Az idomárok azt mondják, hogy azért mert az állatok csak akkor tisztelik őt, ha durván bánik velük, ezzel láttatva, ki a főnök. De a lány itt is ugyanolyan kitartó, és megmutatja, hogy lehet másképpen is. Daisy hangsúlyozza, hogy mennyire sajnálja őket, azért, hogy bezárták őket a ketrecbe, ráadásul szörnyen durván bánnak velük. Szegény állatok nem tehetnek róla, hogy megfosztották őket a szabadságuktól, és itt tartják őket bezárva a kicsi ketrecekben, hogy az emberek megálljanak kb. egy percre bámulni őket, aztán tovább sétáljanak a szabad életükbe, miközben ők ott maradnak bezárva. A lány az idomításnál nem használ durva eszközöket, inkább hagyja, hogy az állatok "áttapossanak" rajta, de nem bántja őket. Ezzel a módszerrel előbb-utóbb el is éri az állatok, főleg Tater az elefánt bizalmát, és szépen lassan megkedvelik őt. Persze nyilván nagy naivság lenne a részemről, ha elhinném, hogy ez a valóságban is megtörténhet. De hát ezért olvasok én ilyen könyveket, hogyha a valóságban nem is, de a képzeletbeli világomban az állatokat nem bántja senki, és a szerelmesek a végén egymásra találnak, és boldogan élnek, amíg...
Értékelés:5/5*



Az írónőtől:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése