„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. október 14., kedd

Rachel Van Dyken - Egyetlen


Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni? 






Tudom, hogy most nagyon sok jót kellene írnom, de sajnos nem tudok. A nemrég megjelent könyv nagyon felkapott lett,  sokan olvasták és szeretik. Ennek ellenére nekem nem igazán tetszett. Pedig én szeretem a new adult könyveket, amik ugyebár olyan fiatalokról (akik már majdnem felnőttek) szólnak, akik közül egyiküknek - de lehet, hogy mindkettőjüknek - valamilyen súlyos problémával kell megküzdeniük. Legyen az családon belüli erőszak, alkohol-vagy drogfüggőség, valamilyen súlyos betegség, és még sorolhatnám. Ezek a történetek általában a megszokottból kilépett helyszíneken játszódnak, mint például egyetemen, vagy új munkahelyen stb. Nagyon sok jó könyv készült ebben a műfajban, de úgy érzem, hogy ebből a történetből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

Nézzük a történetet. Kiersten most kezdi az első évét az egyetemen. (kilép a megszokott környezetéből) A lány nagyon maga alatt van, mivel még mindig nem tudja feldolgozni szülei halálát (súlyos probléma) Minden napja monoton, nem igazán törődik semmivel, súlyos depresszió áldozatává válik. Ráadásul rémálmok gyötrik minden éjjel. Legalábbis eddig így volt. Az első nap ugyanis szó szerint belefut a jóképű Westonba. A két fiatal első perctől szimpatizál egymással, és hamar barátokká, majd valami sokkal többé válnak. Weston rájön, hogy Kierstennek súlyos problémái vannak, ezért elhatározza, hogy segít neki. Megtalálja vágyai listáját, és úgy dönt segít neki valóra váltani legnagyobb álmait és félelmeit. Ami azonban tönkreteszi ezt az idillt, az Weston betegsége. A fiúnak ugyanis a foci mellett a rákkal kell megküzdenie nap , mint nap. (másik súlyos probléma) Éppen ezért elhatározza, hogy nem szabad hagynia, hogy a lány beleszeressen, nehogy a szülei után még valakit elveszítsen... A történetben egyébként a kedvenc szereplőm, Gabe volt, aki Kiersten szobatársának az unokatestvére. Gabe nagy nőcsábász hírében áll, de ennek ellenére nagyon jó fej, és remek barátja Kierstennek, és persze Westonnak is. Nagyon sok homályos utalást kapunk a múltjával kapcsolatban, amire nem derül fény. Ezért utánanéztem, és kiderült, hogy a következő rész az ő történetét fogja elmondani:)

Most aztán mondhatnánk azt, hogy milyen jó kis történet, de akkor miért nem tetszett. Hát elmondom. Túl gyorsan történt minden. Kiersten kb. a második találkozás után  már szerelmes volt Westonba. És én az ilyet nem szeretem. Úgy éreztem az olvasás közben, mintha kb. 150 oldal kimaradt volna. Az egyik percben még csak megismerkedtek a másikban meg már Weston ott ült a kórházi ágyon. Komolyan úgy gondolom, hogy a történet jó lett volna, ha mondjuk még lett volna benne plusz 100 oldal. Ha egy kicsit lassabban ismerkedtek volna meg, szerették volna meg egymást, és a többi... Úgy éreztem, hogy egy kicsit össze volt csapva az egész. Egyébként a prológussal se tudtam mit kezdeni, nem érettem, hogyan illik bele az egész történetbe. Ennek ellenére azért elolvasom a folytatást, mert azért kíváncsi vagyok Gabe történetére :)

Értékelés: 5/2.5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése