„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. szeptember 2., kedd

Luxen

"– Szerintem az olvasás szexi – jelentette ki. 
– Ó, most már így gondolod? – néztem rá meglepve. 
– Ó, igen, és tudod, mi szexi még? – Előrehajolt, hogy az arca kitöltötte a képet, és felém biccentett. – Az ilyen bloggerek. Hű! 
A szememet forgatva a karjára csaptam. 
– Vegyél vissza magadból! 
Daemon hátradőlt, és a következő öt percben megpróbált csendben maradni. Egyesével adogatta a könyveket, de mindegyikhez hozzáfűzte a véleményét: kisajátította a teljes felvételt. 
– Ez a pasas idétlenül néz ki – közölte egyszer. Vagy: – Mi ez a bukottangyal-mánia? – De a legjobb az volt, amikor az én arcom elé emelte az egyik könyvet, és megjegyezte: – Ez a kaszás pasas tetszik nekem. Ő megteheti, hogy gyilkolással keresse a kenyerét."


Mint látjátok (túlságosan is hamar) kivégeztem az Opál című könyvet. Természetesen olvastam én az Obszidiánt és az Ónixot is, de ez olyan régen volt, hogy az idejét se tudom. Olyan régen, amikor még nem működött a könyves blogom. Ezért (és mert néha csak néztem az Opálolvasása közben, hogy most mi van?) úgy döntöttem, hogy újra elolvasom őket, és megírom az értékelést. Mindkettő elkészült, jó olvasást hozzá :) 



Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.Aztán a srác megszólalt.Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Mint mondtam újrakezdtem. A legelejéről. És nem bántam meg. Nagyon jó volt újra átélni a kezdetektől. Katy és Daemon párosa az egyik kedvencem (ha nem A kedvencem). Az elején azt gondoltam, hogy Katy is szürke egér lesz, akibe ennek ellenére beleszeret a legjobb pasi a környéken stb. De szerencsére nem ez történt. A fiatalok kapcsolata teljesen más: először "utálják" egymást (na jó ez máskor is előfordult már), aztán megkedvelik, aztán megint utálják, aztán küzdenek ellene, de még mindig utálják-kedvelik egymást. Szóval kész hullámvasút az egész. De azt hiszem pont ezért szeretem annyira könyvet, mert sosem tudni mi lesz (legtöbbször) Daemon következő húzása.
Röviden a történetről: Katy új városba költözik, ahol egyetlen szomszédja a kedves Dee, aki mindennél jobban vágyik egy"normális" barátnőre, és a bunkó, de szexi  helyes Daemon, aki hát.. bunkó.. és próbálja távol tartani magát Katytől. Katy nem érti, hogy miért ilyen vele a fiú, miközben húga egyenesen imádni való. Aztán kiderülnek a miértek. Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Deamon és Dee (és még páran) földönkívüliek, vagy fényemberek ha így jobban tetszik. Fénysebességgel mozognak és mindenféle különleges képességük van. Mikor Katy rájön a dologra (Daemon meggyógyítja), már minden a feje tetejére áll, a két fiatal mindig eltávolodik, majd visszatalál a másikhoz. És elkezdődnek a kalandok: érzéseikkel, bocsánat Arumokkal való küzdelem, Katy megmentése, iskolai bál.. ilyesmi. A lényeg, hogy a történet nagyon dinamikus, gyorsan halad előre, csak végszükség esetén lehet letenni  a kezünkből. 
Mint mondtam mindkét szereplőt nagyon csípem. Katy örök kedvenc számomra, és nem csak azért mert blogot ír :) Ő nagyon erős, vicces (ami nálam mindig pluszt jelent) és nem fél szembeszállni az arumokkal (és Deamonnal). És ott van Deamon, akit egyik percen utálok, a másikban imádok. Persze azért valahol megértem miért olyan amilyen, és ahogyan gyakran ő is említi ez hozzátartozik a imidzséhez :D


Sokaktól halott már, hogy az Obszidián hasonlítják a Twilight-hoz. Nyílván vannak hasonlóságok: a főszereplő lány új helyre költözik, kedves hugica, a két főszereplő az elején nem kedveli egymást, természetfeletti képességgel rendelkező szépfiú,  a lány megmentése.. Én mégis azt mondom, (aki mindkettőt olvasta), hogy ez a történet számomra többet adott. Talán azért, mert Katy sokkal jobb fej, és nem szól egy egész könyv a szenvedéséről, vagy mert a két főszereplő között mindig van szikra, és ez nem mindig pozitív szikra, vagy talán Daemon dühítő, de gyakran ellenállhatatlan személyisége miatt. A lényeg, ha szereted a fantasyt és a romantikát,  csak ajánlani tudom ezt a könyvet :)


Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás… Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.De nem ez a legnagyobb problémánk.A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

A történet folytatódik. Daemon az előző részben szinte a halálból hozta vissza Katy-t. Mivel a gyógyítás ennyire erős volt, a két fiatal most összekapcsolódott. Ráadásul Daemon elhatározza, hogy mindenképpen megszerzi Katy-t. A lány úgy érzi, hogy Daemon csak a furcsa kapcsolódás miatt érez így, ezért elhárítja a probálkozásait. Nem mintha nem akarná őt. Nagyon. És valljuk be őszintén, nem hibáztathatjuk. Szóval folytatódik az örök huzavona a fényember és a hibrid között. Igen hibrid. Jól látjátok. Ugyanis s gyógyítás miatt Katy egyre furcsábban érzi magát, és most már ő is képes dolgokra. Csakhogy ő nem tudja ezt szabályozni. Ekkor jelenik meg a színen Bake, az új srác, aki minden kérdésre tudja a választ, és segíteni akar Katynek. Gyanús nem? Hát Daemon annak találja, nem bízik benne. Katy nem tudja mit érez mégis hagyja, hogy segítsen neki Blake. Aztán minden eldurvul. Túl sok  a titok. Túl sok a bizalmatlanság. Annyi "mi lett volna ha" van ebben a részben, hogy már számolni se érdemes. Minden elfajul, és a végén csak üresség maradt.
Hát igen. Elég durván fejezte be az írónő azt tuti. Ráadásul rengeteget kellett várni a folytatásra. Ami a szerepelőket illett Katy-Daemon páros még mindig kedvenc, ezt nem is részletezném. Dee és Adam kapcsolata is nagyon édes, Dee megérdemli a boldogságot.. Ash a szokásos formáját hozza, Willtől (Katy anyjának új pasija) égnek áll a szőr a hátamon. És Blake az új fiú teljesen összezavar. Igazából utálnom kéne, de mégis néha egy kicsit sajnálom őt, mert elvileg csak a barátját menti. De hát ilyen áron? Nem kéne. 
Ebben a részben se kellett csalódnom. Szerencsére. A történet ugyanolyan izgalmas, egy percre sem unatkoztam. Katy és Daemon ügye még mindig húzódik. Sokszor egyre távolodnak egymástól, de azért valahol mégis sikerül egymásra találni. A kedvenc jelenetem a Hálaadás napi karácsonyfa díszítés volt. Az ilyen részeket azért szeretem, mert megláthatjuk Deamon kedves, talán igazi énjét. Nem mintha a másik énjével olyan sok gond lenne. Kinek kell Christian Grey, amikor lehet egy saját Deamon-om ;) Egyetlen dolog nem tetszik nekem. A borító, azon belül is Katy. Én valahogy nem így képzeltem el őt. Ennek ellenére a történet mindenképpen megéri a maximum pontot

Kedvenc idézet: 

"– Szerintem az olvasás szexi – jelentette ki. – Ó, most már így gondolod? – néztem rá meglepve. – Ó, igen, és tudod, mi szexi még? – Előrehajolt, hogy az arca kitöltötte a képet, és felém biccentett. – Az ilyen bloggerek. Hű! A szememet forgatva a karjára csaptam. – Vegyél vissza magadból! Daemon hátradőlt, és a következő öt percben megpróbált csendben maradni. Egyesével adogatta a könyveket, de mindegyikhez hozzáfűzte a véleményét: kisajátította a teljes felvételt. – Ez a pasas idétlenül néz ki – közölte egyszer. Vagy: – Mi ez a bukottangyal-mánia? – De a legjobb az volt, amikor az én arcom elé emelte az egyik könyvet, és megjegyezte: – Ez a kaszás pasas tetszik nekem. Ő megteheti, hogy gyilkolással keresse a kenyerét."

Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése