„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. szeptember 17., szerda

Colleen Hoover- Slammed Szívcsapás


Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik. 
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény. 
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között.





Nahát, ez a könyv... Most aztán tényleg úgy éreztem magam, mint akiben több személyiség lapul. Ez volt a legviccesebb-szomorúbb könyv, amit eddig olvastam. Komolyan! Először nevettem, aztán sírtam, aztán nevettem, és újra sírtam.. na jó a végén már inkább csak sírtam. Hát igen Lake és Will kapcsolata, vagy úgyis mondhatnám, hogy Layken és Mr. Cooper kapcsolata nem mindennapi volt.

"Ez nem valami jó ötlet."
Nem bizony! Így kezdődött el (és ha már itt tartunk így is fejeződött be) a fiatalok története. Layken, apja halála után egy évvel új helyre költözik anyukájával és öccsével. Az első benyomása az új helyről igazán.. hm.. pozitív volt, hiszen rögtön megismerkedik új szomszédjával Willel. A fiú két évvel idősebb nála, helyes és jó fejnek tűnik, szóval nem csoda, hogy rögtön vonzódnak egymáshoz. Hamar túljutnak az első fázison, és randira is elmennek. Will elviszi őt egy slam-estre. És jön a kérdés. Mi is az a slam? Költészet. Ilyen egyszerű. Ezeken az estéken az emberek kiállnak a tömeg elé és előadják saját költeményüket. Kiöntik a szívüket :) Szóval egy ilyen estre viszi el magával Will a lányt. Egyébként ő maga is előad egy hihetetlen művet a halálról. Igen jól látod, a halálról.. Kiderül ugyanis, hogy Will szülei meghaltak, egyedül maradt öccsével, Caulderrel. A tragikus baleset után Will otthagyja az egyetemet, és úgy dönt felneveli kisöccsét. És csak azután jön a java. Lake ugyanis a jól sikerült randi után, (igen csókolóztak is!) a következő héten elkezdi az iskolát. És ki lesz az új iskolában az új angol tanára? Na ki? Hát Mr. Cooper? És ki az a Mr Copper? Hát Will! Úgyhogy most aztán jó nagy pácban vannak! Will csak öccsére tud gondolni ezek után, hiszen nem hagyhatja őt cserben. Ezért aztán szakítanak. Persze ez nem könnyű egyikőjüknek sem. Lake teljesen kiborul, és egy év alatt másodszor kell átélnie a gyász öt fázisát... Aztán úgy a könyv felénél történik valami... a történet átalakul, és már nem az lesz Lake legnagyobb gondja, hogy mi történik Will és közte, hanem valami sokkal nagyobb problémával... Hm, Lake élete nem alakul túl jól..

Lake számára talán az egyetlen jó dolog az új iskolájában az új az első legjobb barátnője, Eddie volt. Ő volt az egyik kedvencem. Talán a legtöbb vicces jelenetet neki köszönheti a könyv. Persze a humoros felszín meggyötört múltat takar. Eddieről lemondott édesanyja, ezért szinte egész életét nevelőszülőknél töltötte. Talán pont emiatt lett olyan amilyen, és pont ezért jön ki olyan jól Laykennel. És ha már a szereplőknél tartunk, imádtam a két kisöcsit Cauldert és Kelt. A két kisfiú rögtön barátokká válnak, talán azért, mert mindketten egy megtört családból származnak, de valószínűleg inkább csak mindketten hasonlóan furcsák és őrültek. Az ahogyan ők feldolgozzák az a rengetek veszteséget, ami őket éri, az egyszerűen hihetetlenül elszomorított és egy kicsit mégis feldobott. Igen, lehet ezt másképp is csinálni.

Mivel egy Colleen Hoover könyvről van szó, valahogy éreztem, hogy nem lesz egyszerű történet, és nem úszom meg könnyek nélkül. Aki szerette a Hopelesst, az biztosan szeretni fogja a Szívcsapást is.
A kedvenc idézetem egyébként a fejezetek elején található The Avett brothers dalszövegeken kívül, Lake anyukájának tanácsai voltak az életről:

"—Lépjétek át a határaitokat, hiszen ezért vannak!
—A  következő  gondolatot  a  kedvenc  együttesedtől  idézem,  Lake: 
„Ne  feledd,  hogy  semmi  sem  ér  annyit,  mint  annak  a  szeretete,  aki 
nevet adott nekünk. ”
—Ne vegyétek túl komolyan az életet! Ha kell, adjatok neki egy jó 
nagy pofont, és nevessetek a szemébe! 
—Nevessetek  sokat!  Ne  múljon  el  nap  anélkül,  hogy  kacagnátok 
egy jót!
—Ne  ítélkezzetek  mások  felett!  Mindketten  tudjátok,  mennyire 
megváltoztathatják  az  embert  a  váratlan  helyzetek.  Ezt  mindig 
tartsátok észben! Sosem tudhatjátok, mit él át éppen a másik.
—Kérdőjelezzetek  meg  mindent!  A  szerelmet,  a  hitet,  a 
szenvedélyt.  Akinek  nincsenek  kérdései,  az  sosem  találja  meg  a 
válaszokat.
—Legyetek  nyitottak!  Mindenre.  Az  emberek  közötti 
különbségekre,  hasonlóságokra,  a  választásaikra  és  a 
személyiségükre. Néha a legszínesebb elegy a legjobb.
—Harcoljatok, ha kell, de ne túl sokat!
—Járjatok  nyitott  szemmel  és  nyitott  szívvel,  mert  csak  így 
tudjátok befogadni az újdonságokat!
—És  végül,  de  nem  utolsósorban,  még  véletlenül  sem 
utolsósorban: Semmit se bánjatok meg!"

Értékelés: 5/4.5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése