„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. szeptember 29., hétfő

Beth Revis - Túl a végtelenen

Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén? A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá. Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni. A földi tizenéves egy különös, zárt világban találta magát. Az űrhajó fedélzetén minden értelmetlennek tűnik. Az Isten Útja 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki, félelmetes vezetőjük szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözte a lány. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére. Amy annyira szeretne megbízni Korosban. De hát hogy a csudában bízhatna meg egy olyan fiúban, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül? A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak. Ki kell deríteniük az Isten Útja rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki már egyszer megpróbálta megölni. 

2014. szeptember 25., csütörtök

Lori Nelson Spielman - Álomlista

A 34 éves Brett Bohlingernek minden földi jó megadatott az életben, amire egy nő vágyhat – gazdag család, semmi felelősség, sármos pasi –, vagy mégsem? Szeretett anyja halálával az ő élete is összeomlik, és a hátrahagyott végrendelet csak ront a helyzeten. Eszerint ugyanis kizárólag akkor jut hozzá az örökségéhez és a szülők által kívánt boldogságához, ha lépésről lépésre megvalósítja gyermekkori álmait.
Kutyát és lovat még nagyjából könnyen be lehet szerezni, stand-up komikusként sem bonyolult égetni magunkat, de régi barátságok felújításához már jelentős bátorság kell, és akkor még nem is beszéltünk a saját hivatásunk és a szerelem megtalálásáról, vagy éppen a gyermekvállalásról!
Miközben Brett eleget tesz anyja kívánságának, egyre csak esnek ki a csontvázak a családi szekrényből, így hamar rá kell döbbennie, hogy bár tinédzserkori álmai felnőttként sem vesztettek érvényükből, a megvalósításukért keményen meg kell küzdenie. 

2014. szeptember 22., hétfő

Anna Sheehan - Hosszú álom

Rosalinda Fitzroy 62 évig aludt, majd egy csókra ébredt. Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose – akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek – egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.
Rose mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie múltja árnyaival, mert a jövője múlik rajta. 

2014. szeptember 17., szerda

Colleen Hoover- Slammed Szívcsapás


Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik. 
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény. 
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között.

2014. szeptember 15., hétfő

Katja Millay - Nyugalom tengere

A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt. 


Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, valami nagyon furcsát éreztem. Valami hiányzott a könyvből... És aztán rájöttem mi az. A párbeszéd. Állandóan csak Nastya "gondolatait" olvashattam. Aztán rájöttem miért. És ó jajj.. ilyen még nem volt. Éppen ezért ha nem szeretnél spoilereket, akkor ne olvad tovább, mert sajnos anélkül nem igazán tudom körülírni az eseményeket.
Szóval Nastya nem beszél. Hogy miért az csak később derül ki, de nem is firtatnám. A lényeg, hogy van egy szörnyen megsebzett fiatal lány, aki menekül családja aggodalma, de főként érzései elől, ezért nagynénjéhez költözik, és új iskolába költözik. Az új iskolában persze furcsán néznek rá, kivéve persze Drew-t a "nőcsábászt", aki át akar hatolni a magasra emelt falain. Aztán meglátja Josht... Josht a láthatatlan erőtérben: 
"Majdnem üres, egyetlenegy fiú ül rajta, pontosan középen foglal  helyet... Ezen a padon mégsem ül senki más, csak ő. Ahogy jobban megnézem, még a közvetlen közelében sem ácsorog senki. Mintha a  padot valamiféle láthatatlan erőtér venné körül, amelyen belül egyedül ez a srác van. Úrrá lesz rajtam a kíváncsiság, egy pillanatra elfeledkezem a célomról. Nem állhatom meg, hogy ne bámuljam meg a fiút. A háttámlára telepedett le, kopott, barna bakancsával határozottan  az  ülőkére tapos. Előredől, könyökét a térdén nyugtatja. Elnyűtt  farmén  visel. Az arcát nem látom valami jól. Világosbarna, zilált haja a homlokába hullik, lehajtja a fejét. Nem eszik, nem olvas, nem néz  senkire. De, most már igen. Engem néz. Francba!"
Nos igen, találkoznak. Csakhogy Josh Benett sem éppen könnyű eset. Mindenkit, minden családtagját elveszítette, egyedül maradt. Egyedül él a családjától örökölt házban, asztalos műhelyében tölti minden szabad idejét. Neki már csak ez maradt. Az egyetlen dolog édesapjától. És ez az a hely, ahol Nastya és az ő története elkezdődik. Lényegében a lány szinte minden estéjét nála tölti, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, megnyílnak egymásnak (igen Nastya is!), és aztán megtörténik az elkerülhetetlen. A végén már számomra  túl sok bonyodalom volt, nem igazán értettem Nastya döntéseit, egy kicsit szerintem elhúzták. 

Nézzük a szereplőket. Nastya menekül. Menekül a múltja elől, a családja elől. Minden elől. Retteg az idegentől, attól, hogy újra megtörténik vele az a szörnyűség. Mivel próbálja elrejteni valódi énjét, a suliban (és úgy általában) úgy öltözik, mint egy hm.. hát egy ribi. Egyébként a személyiségével nem volt gond. Mindezek ellenére erős lány és persze makacs, és azért a humorérzéke is megmaradt. Ja, és a nevénél meg kell hogy álljak. Ugyanis a valódi neve nem Nastaya, hanem Emília. A lányt ugyanis támadója összekeverte egy orosz lánnyal, és miután felépült, új helyre költözött, felvette a Nastya nevet. Igen! Egy kicsit fanyar a humorérzéke... És ha már a menekülésnél tartunk Josht sem kell félteni. Ő ugyanis attól fél, hogy ha ismét közel enged magához valakit, akkor őt is elveszíti. Hát igen, eléggé összeillő páros, nem? Akiről még mindenképpen írnék pár szót, az Drew. A fiú Josh egyetlen barátja, aki úgy tűnik be akarja hálózni Nastayat. Persze csak úgy tűnik! Hiszen ő sem az akinek látszik. Azt hiszem mindenképpen ő volt az egyik kedvenc szereplőm, amiért kiállt mindkét barátjáért, szerette őket, de azért jó fej, laza és vicces is volt.
Mindenképpen csak ajánlani tudom a könyvet azoknak, akik szeretik a fiatalokról (és szeremről) szóló könyveket, egy kis drámával megtoldva. A vége miatt azonban és levonok egy pontot, mert nekem egy kicsit zavaros volt. Nem kell azért megijedni, ettől függetlenül azért jó helyre került a könyvespolcomon:)

Értékelés: 5/5

2014. szeptember 12., péntek

Tavi Kata - Nyitótánc

Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat. Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten. A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián? Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít? Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban? Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét. 

2014. szeptember 8., hétfő

Stephanie Perkins - Lola és a szomszéd srác

Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker fiúját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket. Miután Cricket – a tehetséges feltaláló -,ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt. 

2014. szeptember 5., péntek

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem...

"És igen, érzek valamit irántad...valamit, amit nem tudok megfogalmazni, mert minden hasonlat idétlenül cseng... Én még soha nem éreztem így senki iránt. Mintha feléd zuhannék, amikor együtt vagyunk,  alig  kapok  levegőt,  és  végre  úgy érzem, élek, nem csak egy néző vagyok, aki várja, hogy elmúljon az élete."

Hmm. Szóval ilyen a szerelem? Hát nagyon úgy tűnik... Ezt a részletet nemrég olvastam J.L. Armentrout Ónix című könyvében. És aztán valami bekattant. Rájöttem, hogy az utóbbi időben milyen sok könyvet olvastam el. És igen. Bevallom. A legtöbb romantikus volt. Akár ciki, akár nem ez van. Én ezt szeretem. Újra és újra átélem, ahogy a két főhős találkozik, egymásba szeret, kicsit bonyolódik, aztán megtörténik a katarzis. (többnyire) Szóval úgy döntöttem, hogy kicsit jobban beletemetkezek a témába. Gondolkodtattam, keresgéltem, csoportosítottam, és kitaláltam, hogy megpróbálok egy átlátható (nem hivatalos, nem létező stb.) "kategorizálást" összehozni. Hiszen annyiféle szerelmi történetet olvastam már, amelyek olyan sokféleképpen vannak meghatározva...

2014. szeptember 2., kedd

Luxen

"– Szerintem az olvasás szexi – jelentette ki. 
– Ó, most már így gondolod? – néztem rá meglepve. 
– Ó, igen, és tudod, mi szexi még? – Előrehajolt, hogy az arca kitöltötte a képet, és felém biccentett. – Az ilyen bloggerek. Hű! 
A szememet forgatva a karjára csaptam. 
– Vegyél vissza magadból! 
Daemon hátradőlt, és a következő öt percben megpróbált csendben maradni. Egyesével adogatta a könyveket, de mindegyikhez hozzáfűzte a véleményét: kisajátította a teljes felvételt. 
– Ez a pasas idétlenül néz ki – közölte egyszer. Vagy: – Mi ez a bukottangyal-mánia? – De a legjobb az volt, amikor az én arcom elé emelte az egyik könyvet, és megjegyezte: – Ez a kaszás pasas tetszik nekem. Ő megteheti, hogy gyilkolással keresse a kenyerét."


Mint látjátok (túlságosan is hamar) kivégeztem az Opál című könyvet. Természetesen olvastam én az Obszidiánt és az Ónixot is, de ez olyan régen volt, hogy az idejét se tudom. Olyan régen, amikor még nem működött a könyves blogom. Ezért (és mert néha csak néztem az Opálolvasása közben, hogy most mi van?) úgy döntöttem, hogy újra elolvasom őket, és megírom az értékelést. Mindkettő elkészült, jó olvasást hozzá :)