„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/


2014. augusztus 29., péntek

Jennifer. L Armentrout - Opál


Senki sem érhet fel Daemon Blackhez. 
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt. 
Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok. 
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket. 
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat. 
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza. 
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket. 
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.

2014. augusztus 26., kedd

J. A. Redmerski - Az örökké határa

A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt…Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…  

2014. augusztus 19., kedd

J. A. Redmerski - A soha határa

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re. A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

2014. augusztus 12., kedd

Jojo Moyes - Az utolsó szerelmes levél

Ellie századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából. 
Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus, megható, szenvedélyes – olykor erotikus – képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb szerelmes levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon egymásra találtak-e végül? 

2014. augusztus 8., péntek

Filmek könyvből

Csak hogy ne mindig könyvekről írjak bejegyzést, most írok filmekről (amik könyvből készültek) :)
Gondolom mindenki tudja, hogy jövőre Valentin napon megjelenik A szürke ötven árnyalata könyv filmváltozata is. Az első előzetest július 24.-én mutatták be, ami hatalmasat debütált, hiszen egy hét alatt több mint 100 millióan nézték meg. Ami azért valahol várható volt. Az előzetesben Beyoncé Crazy in love dalának egy sajátos változatát hallhatjuk. Egyébként az első könny 2011-ben jelent meg, ezt követte A sötét ötven árnyalata, majd A szabadság ötven árnyalata.A három könyvből több mint 100 millió példányt adtak el világszerte.  Ha még létezik olyan, aki nem látta volna az előzeteset, akkor megtekintheti


És ha már a filmeknél tartunk,, bizonyára sokan tudják, hogy hamarosan jegyet válthatunk a Ha maradnék című filmre is, ami egyébként a kedvenc könyveim közé tartozik. A film Amerikában augusztus 22.én jelenik meg, és már a magyar időpontot is lehet már tudni, ami nem más, mint szeptember 25. Na ez az időpont már tényleg közel van, éppen ezért már rengeteg részlet napvilágra került, amelyből néhányat megtekinthettek

2014. augusztus 5., kedd

Jessica Park - Flat-Out Love Szeretni bolondulásig

A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.
Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.
Bonyolult? Kínos? De még mennyire. Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak. De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.